A nyugati titkosszolgálatok úgy vélik, nem Vlagyimir Putyin adott parancsot a gyilkosságra.
Szerencsére halálos áldozata nincs a bűncselekmény-sorozatnak.
Csődöt mondott az akció, a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
Nyomoz a rendőrség, a jelek szerint visszatérő elkövetésről lehet szó. A Duna-Ipoly Nemzeti Park a lakosságot arra figyelmezteti, a feltételezett méreganyag a háziállatokra és az emberekre egyaránt veszélyes.
A kamaszok abban versenyeznek, ki vesz be nagyobb adag paracetamolt. Ezzel azonban életveszélybe sodorják magukat.
A politikai krimiknél is ijesztőbb történetet láthat a mozinéző a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál (BIDF) műsorában.
Nem tudni, hogy volt-e már gyanúsítotti kihallgatás, még mindig tart az eljárás.
A rendőrség vizsgálatot indított, ám pénteken újabb hat embert vittek el mentők a gyárból, egyelőre nem tudni, milyen panaszokkal.
A sarkvidéki börtönében februárban meghalt orosz ellenzéki vezető egykori ügyvédjének már tavaly tavasszal beszélt a gyanújáról.
Alekszej Navalnij halála az egész világot megrázta. Ugyanakkor Vlagyimir Putyin hatalomra kerülése óta számos politikai leszámolást hajtottak végre Oroszországban, ezek egy részének jóval kisebb visszhangja volt.
Bár a halálesetek száma 2023-ban kissé csökkent, a ma már szinte mindenütt üzemelő riasztók ellenére a - főleg a hibás készülékekből kiáramló - gáz évente több mint egy tucat embert öl meg Magyarországon.
Igaz, nem az ablakon esett ki, de a halála így is több, mint gyanús.
A Coca-Cola HBC Magyarország közölte, az események nem érintik a hazánkban forgalomba hozott termékeket.
Marina Ovszjannyikova a francia főváros egyik lakásában lett rosszul, most kórházban ápolják.
Ez már a harmadik ilyen eset volt a környéken. Az ügyben ismeretlen tettes ellen feljelentést tesznek.
Azt nem tudni, hogy miért tároltak a zöldségből ipari mennyiséget.
A védett fajok ellen elkövetett bűncselekmények veszélyeztetik Európa növény- és állatfajait, miközben ezen bűncselekmények nagy része felderítetlen marad, az elkövetők pedig megússzák a büntetést. Így foglalható össze a LIFE SWiPE projekt konzorcium által a napokban publikált jelentés.
Az ügyvezető azt állítja, saját életét is kockára tette, de a zsaruk szerint számos szabályt megszegett.
Az 1-6. osztályos lányokat kórházba szállították, jól vannak. Egy oktatási tisztségviselő elmondta, a lányokat megmérgező illetőt személyes bosszú vezérelte, de további részleteket nem közölt.
Annyi vegyszert locsoltak rájuk, hogy még a körülöttük lévő gyomok is elpusztultak.
Már korábban is előszeretettel akarták megölni ilyen módszerrel azokat, akiket a rendszer ellenségeiként tartottak számon.
Mivel a méreg emberre is veszélyes, ezért senkinek sem tanácsos megfogni a tetemeket.
A nyomravezetőnek 400 ezer forint jutalmat ajánlottak fel. A felderítés akkor lehet eredményes, amikor a parkokban gyerekeket sétáltató kismamák vagy a nyugdíjasok elkezdenek figyelni.
Van, aki már az utcára sem meri kivinni kedvencét.
Még az édesanyja által küldött gyógyszereket sem adják oda neki a börtönben.
November vége óta több mint 1200 lányt esett áldozatul a támadásnak.
Szigorú jogszabályok, nehézkes felderítés.
A rendőrök egy évig azt hitték, öngyilkosság történt, de végül elfogták a feltételezett tetteseket.
Hét gyermeket kórházba vittek, szerencsére jól vannak. Két alkalmazottat azonnal felmentettek. Az önkormányzat vizsgálatot indított, a rendőrség nyomoz.
Az anyóst megmérgezték, majd az egyik gyanúsított megzsarolta társát: ha nem fizet neki, leleplezi őt. Mindkettejüket őrizetbe vették.