Tarlós István főpolgármester szót emelt a miniszterelnöknél a saját fenntartású színházaiért, amelyek igen rosszul járnának, ha megszűnne az előadóművészeti tao. Egyelőre senki sem tudja, ha hozzányúlnak ehhez a rendszerhez, mi lesz helyette, ki dönt majd pénzekről és milyen módon osztják el az erre a célra szánt összeget.
Ami történik, azért megdöbbentő, mert szeptember elején az országos színházi évnyitón egy szakmai diskurzuson abban egyeztek meg a résztvevők, hogy tenni kell a visszaélések ellen, de a kulturális tao nem szűnhet meg. Ehhez képest villámcsapásként érte a teátrumokat a hír, hogy a filmes és a sport tao marad, de az előadóművészeti megszűnik. Noha két hónapja még a kulturális államtitkár is hat pontot sorolt, és egyeztetési menetrendről beszélt.
A legnagyobb probléma kétségtelenül az, hogy a szabálytalankodókat, a kamuzókat eddig nem szűrték ki, sőt bár néhány tényfeltáró cikkben még a gyanús cégeket, társulatokat is megnevezték, mégsem történt semmi. Ehelyett a fürdővízzel a gyereket is kiöntenék. Az eddigi nyilatkozatok alapján a változtatás legnagyobb kárvallottjai a magánszínházak és a függetlenek lennének, mert ők a költségvetésük negyven-negyvenöt százalékáig éltek ezzel a piaci automatizmussal. Ami lehetővé tette, hogy az államot, illetve a minisztériumot távol tartsák maguktól. Abban a pillanatban viszont, ha ez a támogatási forma valami grémiumon múlik, bizonyosan belépnek szubjektív, netán központosító vagy kirekesztő szempontok. Már lehet azt mondani, hogy őket szeretjük, őket viszont nem.
Az ügy tehát nem egyszerű és nem is fekete-fehér. A kormányzati sokkolás és lebegtetés viszont rendkívül bosszantó. Tarlós István most precedens értékű lépésre szánta el magát - kérdés, hogy lesz-e bármi eredménye, vagy újra a "mert megtehetjük" elv győzedelmeskedik.