A damaszkuszi út errefelé soha nem volt néptelen, de olyan azért ritkán fordul elő, hogy egy volt miniszter mosakodjon rajta: a református egyház kebelébe visszahuppant Balog Zoltán volt emberminiszter nyilatkozott a Szemlélek blognak. Szavaiból kiderül, értelmiségiként neki is gyakran sok volt a migrációs hírözön. „Néha még az újságírók is felfigyeltek rá, hogy cizelláltabb álláspontot képviseltem, mint a kormányzati kommunikáció”. Balog lelkész politikusi léte szemben állt értelmiségi létével, autonómiájával és lelkészi hivatásának etikájával. Aminek elviselését azzal magyarázza, hogy ez a választási kampány élet-halál harcában elkerülhetetlen volt.
Azután belátta, hogy ilyen hatalmas minisztériummal nincs esélye a színvonalas munkára, de a kormányfő ragaszkodott a struktúrához, mert „ezzel már megnyertek két választást”. Elismeri: úgy gondolja, "2018-ban a vidéki választók mobilizálását a családpolitikával, a gazdasági növekedéssel, a munkanélküliség csökkentésével nem lehetett volna olyan módon elérni", mint a migránsozás hazugságával lehetett, amivel nem értett egyet, de hát „így működik a politikai kommunikáció.”
Amint meglehetős gyanúval kezeltük Balog politikusi szavait, úgy Balog református lelkész egyetlen szavát sem hisszük el. Azt sem, hogy belátta, „ha egyházi ember lennék – most már az vagyok –, engem zavarna, ha a politikusok mondanák meg helyettünk, mi a kereszténység. Hát hogy jönnének ehhez?”
Balog miniszter megtette dolgát, jöhet utána a vízözön. Mi pedig inkább azt gondoljuk: Balog lelkész etikáját (is) elrabolta a politika ördöge, ő pedig hagyta. Azért-e, mert azt gondolta, van politika erkölcs nélkül, vagy mert jólesett egy erkölcstelen hatalmat szolgálnia, már mindegy is. Nincs dolgunk vele: hagyjuk mint önmagát vesztett dervist békességben forgolódni az út porában.