Angela Merkel hétfőn sajtóértekezleten jelentette be, 18 év után távozik a párt éléről, utódát a jobbközép párt december elején, Hamburgban esedékes kongresszusán választják meg. Merkel önkritikusan beszélt sajtótájékoztatóján. Elmondta, a két héttel korábbi bajorországi és a vasárnapi hesseni választás eredménye kiábrándító. Ezeken a CSU, illetve a CDU tíz százaléknál is nagyobb visszaesést könyvelhetett el. Mint fogalmazott, eljött az ideje annak, hogy új fejezet kezdődjék a párt életében.
Ez azt is jelenti, hogy 2021-ben már nem ő lesz az uniópártok kancellárjelöltje, parlamenti képviselőként sem indul, Mint mondta, ezt már a nyári szünetben eldöntötte, s eredetileg a CSU hétvégén esedékes tanácskozásán akarta bejelenteni.
Elégedetlenségét fejezte ki annak kapcsán, milyen kép alakult ki jelenlegi kormányáról. Mint fogalmazott, ez nem csak a rossz kommunikációra vezethető vissza, mélyebb gyökerei vannak ennek.
Feltételezések szerint Merkel meg akarta előzni, hogy a decemberi tisztújításon lázadás törjön ki ellene. Valószínűsíthető ugyan, hogy a CDU visszaesése ellenére ismét megválasztották volna pártelnöknek, ám egy gyengébb eredmény esetén még gyorsabban száguldott volna a párt lefelé a lejtőn, ami akár a nagykoalíció végét jelentené.
A kancellár megerősítette, hogy a hozzá egyébként közel álló, nézeteit tekintve mérsékelt CDU-főtitkár, Annegret Kramp-Karrenbauer, valamint a konzervatív szárny képviselője, Merkel legnagyobb pártbéli bírálója, Jens Spahn is indul a párelnöki székért, ám az esélyesek között emlegetik a gazdasági szárny által támogatott Friedriech Merzet, aki még 2002-ben éppen Merkel kérésére állt fel a frakcióvezetői székből. Politikai szempontból ő is konzervatív, viszont gazdaságpolitikáját tekintve egyértelműen liberális.
Merkelt elismerő szavakkal illették hétfői bejelentéséért, Volker Bouffier hesseni vezető, aki miniszterelnök marad a tartományban, nemes és helyes lépésről tett említést, amellyel új lehetőségek nyílnak a CDU előtt. Ralph Brinkhaus kereszténydemokrata frakcióvezető örömét fejezte ki annak kapcsán, hogy Merkel továbbra is kancellár marad. Mint mondta, azon dolgozik majd a német kormány fejével, hogy a CDU sikeressé váljon. A pártelnöki tisztségről való lemondását Merkel szuverén döntésének nevezte.
Horst Seehofer belügyminiszter, a bajor CSU vezetője, akinek egyébként döntő szerepe van a nagykoalíció válságában mivel rendre szembement saját kormányával, sajnálkozását fejezte ki. Kifejtette, voltak köztük viták, de jól együttműködtek egymással. Christian Lindner, a szabaddemokrata FDP elnöke szerint Merkelnek a kancellári tisztségről kellene távoznia, Katja Kipping, a Balpárt vezetője úgy vélte, az SPD-nek ki kellene lépnie a nagykoalícióból.
A következő hetek sorsdöntőek lesznek a CDU-nál, s eldől, marad-e az Angela Merkel által képviselt mérsékelt irányvonal, vagy jobbra fordul a párt.
Nehéz Európát elképzelni nélküle
A német kancellár évek óta rendre a Forbes által összeállított, a világ legbefolyásosabb női személyiségeit tartalmazó listáján az első helyeket foglalja el. A világon mindenhol odafigyelnek arra, amit mond. Nélküle nem létezne az Európai Unió, amelynek ő határozza meg az irányvonalát, mégha bírálatokat is váltott ki a menekültválság kezelése kapcsán.
Vezetési stílusuk azonban merőben eltér egymástól. A hasonlóság csak annyi: mindketten vegyészekből váltak politikussá, s kormányzásuk elején komoly imázsproblémákkal küzdöttek. Merkelnek elsőként frizuráján változtattak, no és megtanulta, hogyan kell rombuszalakba tenni a kezét a hasa előtt. Ez vált a védjegyévé. Minden német kancellárja, „édesanyja” kívánt lenni. Ez az „anyai” hozzáállás mintha megkopott volna a menekültválság nyomán.
Azt ugyanakkor még bírálói is elismerik, hogy ügyesen modernizálta pártját, s levetkőzte a CDU hagyományos konzervativizmusát. 1999-ben egykori mentora, Kohl ellen fordult, majd 2000 áprilisában 96 százalékos többséggel választották meg pártelnöknek. Vezetése alatt számos becenévvel illették. Männermörderinnek, azaz férfigyilkosnak is nevezték, mert jobban megbízott a nőkben, mint a férfiakban, ami közvetlen munkatársainak kiválasztásánál nyilvánvalóvá is vált. A szociáldemokraták egyébként többször is keseregtek amiatt, hogy a Merkel-féle program sokkal inkább az övékhez hasonlít, mintsem a CDU-éra.
Merkel Európa-politikája miatt biztosan bevonul a történelembe, ő volt az EU egységének kovácsa. Amikor eldőlt, nem lesz Grexit, mentőövet nyújtott Görögországnak, a reformokat sokáig halogató görög kormánynak. Akkor sem arról beszélt, hogy nélküle vagy Berlin nélkül nem lehet megoldani egy ilyen, amúgy egyáltalán nem kis horderejű kérdést. „Európai szolidaritást” emlegetett, ami a populisták fülében, jól tudjuk, mennyire rosszul cseng.
Az amerikai elemző, George Packer abban látja Merkel erejét, hogy nem akar feltűnő lenni. Óvatossága neveltetéséből is fakadhat. Az NDK-ban egy lelkész lányaként hamar megtanulta, hogy minden mondatát át kell gondolnia, nehogy baj legyen belőle. Amikor egy alkalommal megkérdezték tőle, mi volt a legnagyobb élménye azután, hogy leomlott a berlini fal, ezt válaszolta:
Visszafogottsága már-már legendás. Nem az érzelmek embere, soha sem lenne képes arra, amire egykor Gerhard Schröder szociáldemokrata kancellár, aki a tévé képernyőjén keresztül vallott szerelmet szíve választottjának. Ugyanakkor ha Merkel felemeli a hangját, ha valakit rendre int, az feltűnést kelt, annak súlya van, mert mindenki tudja: nyomós oka lehetett ennek.
Hosszú éveken keresztül hazája legnépszerűbb politikusa volt, a menekültválság óta, de főleg a tavaly szeptemberi parlamenti választás óta valami megtört. A CDU nem a régi, jelentős veszteségeket könyvelhetett el a különféle tartományi voksolásokon. Merkelnek azonban volt ereje felismerni: friss erőre van szükség a pártban, így félreállt.
