A poloskaproblémát, amelyről itt és itt írtunk, az okozza, hogy az éjszakák hűvösödésével két, nem őshonos poloskafaj meleg, áttelelésre alkalmas helyet keresve a lakásokba költözik. A két, tömegével megjelenő faj, a zöldes színezetű vándorpoloska (Nezara viridula) és a barnás mintázatú márványospoloska (Halyomorpha halys) csupán néhány éve jelent meg az országban, és egyedeik roppant mértékben elszaporodtak.
Legalább nem csíp
A vándorpoloska trópusi eredetű, a kutatás feltételezi, hogy Etiópia környékéről, míg a márványospoloska Kelet-Ázsiából származik. Növényevő fajok, így emberre nem jelentenek veszélyt. Azonban, ahogy a szintén idegenhonos, inváziós faj, a nyugati levéllábú poloska (Leptoglussus occidentalis), ami észak-amerikai eredetű és a fenyőféléket károsítja, táplálékkeresés közben előfordulhat, hogy véletlenszerűen megszúrja az embert. A vizsgálatok szerint ez csak kis, helyi gyulladást okoz, azonban nem lehet kizárni, hogy kórokozót juttat a szervezetbe, ám erre nagyon kicsi az esély – mondta Kontschán Jenő tudományos főmunkatárs, az MTA Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének igazgatója.
A két poloskafaj rengeteg kárt okoz: valósággal ellepik a mezőgazdasági területeket, a házak körüli kiskerteket, de még a balkonon tartott növényeket is. Poloskajárás után fogyaszthatatlanná válnak a zöldségek, gyümölcsök, de a szakember szerint egyáltalán nem lebecsülendő a közvetett kár sem, hiszen a nagy egyedszámban megjelenő rovarok mindenkit zavarnak, aki csak találkozik velük.
Van megoldás?
A szakember tájékoztatása szerint jelenleg csak kémiai eszközöket, vagyis rovarirtószereket tudunk alkalmazni.
Rossz hír, hogy a két poloskafajnak Magyarországon természetes ellenségei jelenleg még nem ismertek. Az MTA ATK Növényvédelmi Intézetének kutatói a vándorpoloska és a márványospoloska külső és belső parazitáit próbálják feltárni, azzal a hipotézissel dolgozva, hogy ezek az élősködők segíthetnek a populációk egyedszámának csökkentésében. A vizsgálat azért fontos, mert a paraziták hatékonyan csökkenthetik a poloskaegyedek túlélési lehetőségeit, vagyis a poloska élősködője szabályozni tudja a kártevő populáció méretét, ugyanúgy, mintha lenne természetes ragadozója.
A kutatók egy környezetbarát gyérítési módszer kidolgozásával is foglalkoznak. Azt a jelenséget igyekeznek kihasználni, amellyel az utóbbi hetekben rengetegen szembesültek: ezek a fajok együtt, nagy számban vonulnak el telelni. A kutatók modellezik a jellegzetes telelőhelyeket, mégpedig azért, hogy egy könnyen és egyszerűen megsemmisíthető csapdát fejleszthessenek ki.
Mikor?
Kontschán Jenő szerint mivel a modelleket, majd a csapda prototípusait a természetben kell tesztelni, a kutatás erősen ki van téve a környezeti tényezőknek. Ha elhúzódik a meleg ősz, vagy enyhe lesz a tél, az megbolygathatja az invazív poloskák telelését, és nehezíti az eredmények értékelését. Az igazgató úgy tervezi: mire 2020 végén véget ér a kutatást finanszírozó GINOP-pályázat, akkor már egy prototípust le fognak tudni tenni az asztalra.
A 2018-as poloskainvázió után azonban újabbra kell készülnünk, mert az elmúlt évek megfigyelései alapján ugyanis hasonlóan nagy poloskaegyedszámokra kell számítanunk, mert a jelentősebb lehűlések sem vetik vissza az áttelelő egyedek számát.
Területhódítás
Az idegenhonos fajok terjedése folyamatos, évente újabb és újabb fajok jelennek meg Magyarországon is. A klímaváltozás, a nyitott határok, az Európa-szerte és globálisan is egyre gördülékenyebb közlekedés kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy egyes, jól és gyorsan alkalmazkodó fajok könnyen új élőhelyeket hódítsanak meg. Ez, az inváziós területhódítás nem ismeretlen a biológiában. Az utóbbi 100–150 évben végbement folyamatok viszont kimondottan az ember hatásának köszönhetők. Ilyen például a burgonyabogár története, amely Észak-Amerikában viszonylag szűk területen, a burgonya rokonnövényein élt. Akkortól kezdett világszerte elterjedt kártevővé válni, amikor kapcsolatba került a termesztett burgonyával, majd az 1850-1860-as években az ember által behurcolva Európát is meghódította.
