Sajnos kiderült, hogy Kovács néni nem magyar. A trafik, az magyar, hiszen rá van írva, hogy „Nemzeti”, a kuka is magyar, hiszen a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Zrt. kezeli, bár a szemetet újabban nemigen viszik el. De attól még magyar. Kovács néni viszont nem. Mivel mindig megnézi a tévé-híradóban, mit mondott a miniszterelnök (ő jelenti be a nyugdíjemelést meg az Erzsébet-utalványt), erről értesült is. Mint köztudomású, a kormányfő szükségét érezte, hogy a magyar nyelv eredetének tisztázása után választ adjon arra is, ki a magyar. Ez közérdekű információ, mert a migránsok közül nem mindenki fekete (ez is valami Soros-trükk lehet), így egyeseket magyarnak nézhetnek. Kovács néni aggódik, hogy ha ő nem magyar, akkor talán migráns. Lehetne persze még letelepedési kötvényes is, de senki sem hinné el róla, hogy valaha is ennyi pénze volt.
De magyar már nem lehet, mert a lánya Londonban pincérkedik, ott került össze egy lengyel fiúval, attól van a kisunoka. Gagyog kicsit magyarul meg lengyelül is, közben angol oviba jár, akármilyen aranyos a szkájpon, színmagyarnak semmiképpen sem mondható. A miniszterelnök pedig világosan megmondta, hogy mostantól az a magyar, akinek az unokája is magyar. Korábban azt mondta meg ugyanilyen világosan, hogy „Magyarország a magyaroké”, ez itt „nem átjáróház, és nem is gyűjtőtábor”. Ezért van most bajban Kovács néni. De legalább nincs egyedül: itt van pl. a tisztelendő úr, neki egyáltalán nem lesz unokája. Legalábbis reméljük.
Én viszont kifejezetten jól jártam. 2005-ben Tusnádfürdőn már kiestem a nemzet kebeléből mint baloldali, akinek csak annyi köze van a nációjához, hogy folyton rátör. De a dolog ezek szerint nem volt végleges, mert most ismét befogadtattam az unokák jóvoltából. Bár még ez sem tuti. Honnan lehetne tudni, hogy ők biztosan magyarok, amikor nekik még nincsenek magyar unokáik? Bele lehet ebbe bolondulni, kérem.
Éppen ezért van égető szükség egy Magyarságkutató Intézetre. Az emberügyi miniszter meg is ígérte. Igaz, mindenki azt várta, hogy inkább a várólistákkal kezd valamit, de ez, úgy látszik, sürgősebb volt. Senki ne jöjjön azzal, hogy van már erre történettudományi, nyelvtudományi , néprajzi meg mindenféle intézet. Azok (egyelőre) a megbízhatatlan Akadémiához tartoznak, és főleg nem „meghatározott célok mentén” teljesítenek, amint ezt miniszter úr az új intézmény feladatának kijelölte. Ha pedig nem határozzák meg rendesen (nyilván központilag) a célokat, akkor hogyan „derül fény a tudományosan megalapozott valóságra”, mint ismét csak miniszter úr nyilatkozta?
Kovács néninek pedig éppen ez hiányzik nagyon. Hogy fény derüljön a tudományosan megalapozott valóságra. Mármint hogy ő magyar-e. Mert eddig mindent igyekezett a magáévá tenni, amiről a kormányfő mint nemzeti karakterjegyről szónokolt. Amikor 2012-ben „félázsiai származéknak” jellemezte népét, hát ő is rögtön Félázsiában érezte magát. Ha később a nyelvünk nem is fél-, hanem egésztürknek minősíttetett, készséggel elfelejtette az iskolában tanultakat. Hat éve Ópusztaszeren az országvezető bejelentette, hogy turulban születtünk, és ez „az őskép a vérhez és a szülőföldhöz tartozik”, ő ezt is rezzenéstelen arccal vette tudomásul. Ha turul, hát turul. A 2015-ös pekingi beszédben kifejezetten magára ismert. „Mi, magyarok a fennmaradás és a túlélés mesterei vagyunk Európában.” Ez annyira igaz, hogy egy héttel a nyugdíj előtt ő is a fennmaradás és a túlélés mestereként próbál egyensúlyozni. Az sem lepte meg, hogy a választás előtti avatás-cunami egyik állomásán, a Nemzeti Lovarda átadásakor megtudta, hogy „a magyar újra lovasnemzetté nyilvánította magát” (jó, de mi van a turullal?), és „azért maradtunk végül itt a Kárpát-medencében, mert lovaink ezen a helyen érezték magukat a legjobban”. Hát, legalább a lovak- gondolta magában.
És akkor tessék, ennyi igyekezet ellenére kiderül, hogy ő nem is magyar. Se fél-Ázsia, se turul, se ló, se vérközösség, még egy fia őskép sem. Kovács néni meg van zavarodva. Annál is inkább, mert egy lapban azt olvasta, hogy ez az unokás mondás, amit a miniszterelnök már elpróbált Kallós Zoltán temetésére küldött üzenetében is (a beszédírók sem bírnak mindig újat kitalálni!), voltaképpen Golda Meirtől ered, csak ő nem a magyarokra alkalmazta. Szóval valami zsidó ügy, már csak ez hiányzott! Mások viszont Karácsony Sándornak tulajdonítják, hát ki tud itt kiigazodni?
Na, ilyenkor kezd el az ember guglizni. És – próbálják ki, ha nem hiszik! - a Google-keresőbe beírván a „Ki a magyar?” kérdést, elsőre ezt adja ki: „Orbán Viktor. Magyarország/miniszterelnök.” Világos. Ő „a” magyar. Az etalon. Csak egyvalamit nem értek. „Ki a magyar?” címmel 1939-ben Illyés is írt egy tanulmányt. Szerinte: „A magyar az, aki bátran szembenéz a nép bajaival. Aki a szabadságot ma is minden téren meg akarja valósítani. Aki a népnek műveltséget, egészséget, jólétet akar… Aki nyomorult, éhező vagy jogfosztott láttán saját magát is sértve érzi, emberi, magyari mivoltában.”
Hiába, ez a Google tényleg megbízhatatlan.