Klebelsberg kultuszminiszter szerint és mivel az ország népe nagyon is rászorul a szociálpolitikai védelemre, a kultuszminiszter csak ezért, de csak ezért ragaszkodik közismerten puha szívével a numerus clausushoz címzett „fajvédelmi" intézményhez, a magyar kormány emez egyetlen szociálpolitikai alkotásához. Hogy a művelt Nyugat, amelyet ez alkalomból is van szerencsénk tiszteltetni, nem ismeri az effajta szociálpolitikai intézkedéseket, azzal Klebelsberg édeskeveset törődik. Hogy a népszövetségi ligák varsói kongresszusán egyhangúlag hozott határozatban bélyegezték meg a magyarországi numerus clausust, az semmi esetre sem szól amellett, hogy a numerus clausus, a tanszabadságnak ez az ellenforradalmi meggyalázása, a nyugateurópai szociálpolitikai fondorkodás bármely kategóriájában is helyet találhatna. Teljesen meddő igyekezet tehát, ha Klebelsberg a numerus clausust valódi lényegéből ki akarja forgatni. Hiába hirdeti hasábos nyilatkozatokban, hogy ő „a tanszabadság elve alapján áll" — senki sem hiszi el neki. amik épen azt sem hiszi el senki a kultuszminiszternek, hogy ma kevésbé van szüksége az országnak intelligenciára, mint volt 1867-ben.
Klebelsberg az őt meginterjúvoló újságíró előtt azt állítja, hogy a numerus clausus eltörlése — lévén „szociálpolitikai kérdésről" szó —, „nem is őreá tartozik, mert a kultusztárca hatáskörét messze túlhaladja". Csak nem azt akarja ezzel Klebelsberg miniszter mondani, hogy kedves népjóléti kollégája reszortjába tartozik a numerus clausus ügye? De a felelősség kérdésével kár is így labdázni. Azért a szégyenért, amely a numerus clausus révén háramlik az országra és az ebből folyó károkért felelősek a miniszter urak külön-külön és egyetemlegesen, de felelősséggel tartozik elsősorban maga a kultuszminiszter. És az ellenzéknek lesz is rá gondja, hogy Klebelsberg miniszter urat erre megfelelő módon figyelmeztesse.
Népszava 1925. október 14.
