A Gyurcsány-ellenes utcai zavargások idején, 2006-ban a Magyar Helsinki Bizottság keményen bírálta a rendőrséget: részben a tévészékház ostromakor tanúsított dilettantizmusa, részben a túlkapások miatt. Milyen retorzió érte a jogvédőket az akkori MSZP-SZDSZ-es kormány részéről?
Egyáltalán nem ért minket retorzió. Még csak olyan következménye sem volt a tevékenységünknek, hogy kétségbe vonták volna a legitimitásunkat. Senki nem kérdőjelezte meg sem a létjogosultságunkat, sem a szakmaiságunkat. Annak ellenére sem, hogy rendkívül nagy nyilvánosságot kapó ügyben, erősen átpolitizált térben működtünk.
Amikor közleményeket vagy jelentéseket írtak a jogsértésekről, szempont volt-e, hogy fellépésükkel óhatatlanul is a baloldali-liberális kormányt gyengítik és a fideszes ellenzéket erősítik?
Nem volt ilyen szempontunk. Határozottan emlékszem rá, az a dilemma jött elő, hogy lehetséges-e árnyalt és szakmailag megalapozott üzenetet eljuttatni a közvéleményhez. A menekültügyi programjaink mellett a kilencvenes évek közepe óta foglalkoztunk rendőri jogsértésekkel, bántalmazásokkal is. 2006-ban ezek a kérdések és a gyülekezési jog alkalmazásával kapcsolatos problémák hirtelen a figyelem középpontjába kerültek. Az emberek számára kiderült, hogy nem csak a társadalom marginalizált csoportjaihoz tartozók, hanem bárki, középosztálybeliek is elszenvedhetnek rendőri túlkapásokat.
Nem kizárólag papírokat gyártottak, több esetben is vállalták a sértettek jogi képviseletét.
Ez magától értetődik. Az eljárások rámutattak, amit már régóta mondtunk, hogy a rendőri erőszak áldozatainak panaszai nagyon nehezen jutnak bíróság elé. A másik: nem megoldás, ha a rendőrök által elkövetett jogsértéseket a rendőrségen belül vizsgálják ki. A 2006-os események pozitív hozadékaként jött létre a Független Rendészeti Panasztestület.
A Fidesz akkor éppen eltökélten védte az emberi jogokat. Megfordult a fejében, hogy az egész csak politikai szemfényvesztés?
Ilyesmi nem jutott eszembe. Bevált gyakorlat, hogy a civil szervezetek javaslatot dolgoznak ki, amit aztán – optimális esetben – a pártok felkarolnak. Ma különösen fontos hangsúlyozni, hogy nem csupán a politikusok joga beleszólni közéleti kérdésekbe. A civil szervezetek azonban bármilyen jó szakmai elképzeléseket tesznek le az asztalra, ahhoz, hogy azokból jogszabály legyen, szükség van a pártokra. Az előbb említett Független Rendészeti Panasztestület is így alakulhatott meg. A Fidesz komoly szerepet játszott abban, hogy létrejött, amit a jogvédők szerettek volna.
Abban az időben nem kifogásolták a fideszesek, hogy a jogvédők támogatást kapnak Soros György alapítványától?
Szóba sem került. Az, hogy honnan kapunk támogatást, akkoriban a legcsekélyebb mértékben sem tartozott a politika érdeklődési körébe. Már akkor sem titkolóztunk, pontosan közzétettük, hogy milyen forrásokból működtetjük a programjainkat. Nem készültem rá, hogy megnézzem, de nagyon remélem, hogy a 2006-os pénzügyi beszámolónk is kint van a honlapunkon. Ott kell lennie.
Én megnéztem, ott van. Tételesen felsorolják, honnan, mire és mennyit kaptak.
Amikor Lázár János minisztersége idején híre ment, hogy Lázár hajdan részt vett a Magyar Helsinki Bizottság munkájában, sorra kerestek minket az újságírók: mikor, mennyi ideig, milyen javadalmazással, mit csinált? Munkatársaimnak nagyjából tíz percébe telt, hogy előkeressék a kért adatokat. Könnyen cáfolható tehát az a vád, hogy átláthatatlan lenne a tevékenységünk. Lázár János amúgy a fogdamegfigyelési programunkban vett részt, a Soros Alapítvány ösztöndíjával. Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki Balog Zoltánnal, az emberi erőforrások későbbi miniszterével, aki 2006-ban a parlament emberi jogi bizottságának elnöke volt. Ma már emberi jogi bizottság sincs. Azt hiszem, ez sokat elárul.
Csokorba tudná gyűjteni, hogy a mostani – néhány év megszakítással 2010 óta kétharmados – Fidesz, milyen intézkedéseket hozott önök ellen?
A Norvég Civil Alap által támogatott szervezetek elleni támadással kezdődött 2014-ben, amit különféle újságcikkek, listázások vezettek fel. Örökké emlékezetes marad, hogy Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét házkutatás során elviszik a rendőrök. (Abszurd módon pár évvel később ugyanőt kitüntette a Miniszterelnökség – a szerk.) Utána már törvényi úton hozott jogsértések következtek: a „külföldről támogatott szervezetek” megbélyegzése, majd a „bevándorlási különadó” bevezetése, büntetőjogi fenyegetések. A Magyar Helsinki Bizottsággal évtizedek óta meglévő együttműködést szakított meg a rendőrség, a bevándorlási hivatal és büntetés-végrehajtás. A média nagy része fölött megszerzett kontroll révén a kormánypropaganda próbálja kikezdeni a szakmai és erkölcsi hitelességünket.
Mi lehet a cél?
A megfélemlítés és az elrettentés. A gépezet képtelen leállni, a Fidesz a jogszerűtlenség önkéntes elfogadására akarja kényszeríteni a civil szervezeteket. Nincs ebben semmi különleges. A magyar kormány azokat a módszereket másolja hazai viszonyok között, amelyeket Oroszországtól Törökországig az autokratikus hatalmak alkalmaznak. Magyarországon – a térség más országaihoz hasonlóan – 2010 előtt sem létezett kellőképpen erős civil jogvédelem, az ellenállás túlságosan gyenge.
Mennyi idejét és energiáját veszi el a jogvédő munkától a kormányzati vegzatúra?
Nagyon fontosnak tartjuk, hogy tényleges emberi jogi tevékenységet végezzünk, ne a saját túlélésünkről szóljon a munkánk. A helyzet – sajnos – mégis az, hogy a támadások kivédése jelentősen leköti az energiáinkat.
Némi elégtétel, hogy a Magyar Helsinki Bizottság több rangos kitüntetést kapott külföldön az utóbbi években. Ön most utazik New Yorkba, hogy jövő hét közepén átvegye a Human Rights First nevű emberi jogi szervezet díját.
Tipikusan az „egyik szemem sír, a másik nevet” szituáció. Örülünk az elismeréseknek, de úgy veszem észre, a szakmai teljesítményünk mellett egyre inkább a „bátor kiállásunkat” honorálják. Szomorú belegondolni, hogy az Európai Unió egyik tagállamában miért kell bátorság a jogvédelemhez.
A szóban forgó amerikai díjat negyven évvel ezelőtt alapították. Eddig egy magyar nyerte el: Mohácsi Viktória roma aktivista, aki úgy érezte, menekülnie kell Magyarországról.
Idén tavasszal pedig hosszú procedúra után megadták neki a politikai menedékjogot Kanadában. Tanulságos… Nem mi nyertünk, de tavaly minket is felterjesztettek az Európa Tanács Václav Hável emberi jogi díjára, amit végül egy börtönben ülő török bíró kapott meg, idén egy előzetes letartóztatásban lévő csecsen jogvédő. Beszéltünk is arról, mennyire furcsa látni, hogy milyen társaságba kerültünk. Ijesztő, hogy olyan kitüntetések esetében is szóba kerül a nevünk, amelyeket száműzötteknek, üldözötteknek, börtönbe zártaknak szoktak odaítélni.
Akadnak jogvédők, akik sok évnyi küzdelem után belefáradtak, feladták, teljesen mással kezdtek el foglalkozni. A Magyar Helsinki Bizottságnál mekkora a lemorzsolódás?
Nagyon komoly veszély a kiégés, és az ismert körülmények miatt nem kárhoztatom azokat, akik pályát váltanak, a jogvédelemtől távoli munkát keresnek. Sokat foglalkozunk azzal, hogy – függetlenül attól, milyen a politikai helyzet – a Magyar Helsinki Bizottság jó hangulatú munkahely legyen, mindenkinek kedve legyen ide bejönni. Jelenleg több mint harminc munkatárs dolgozik nálunk. Hozzánk nem véletlenül sodródnak az emberek, hanem tudatosan vállalt döntés eredményeként lesznek jogvédők. Előfordult, hogy valaki elment tőlünk, de senkiről nem tudok, aki azt mondta volna: „elegem lett, feladom”. Erre nagyon büszke vagyok.
