Afrikai törzsi háborúk, arab tavasz, az Iszlám Állam európai terrorista akciókkal tarkított felemelkedése és bukása, Észak-Korea nukleáris fenyegetőzései, a Krím félsziget annektálása, orosz csapatok kelet-ukrajnai jelenléte, a mianmari rohingyák lemészárlása, gyerekmolesztálások, szexrabszolgaság – ha csak az elmúlt néhány év híreiből válogatunk szúrópróbaszerűen, egyáltalán nem az a tendencia rajzolódik ki előttünk, hogy az emberiség történelmének legbékésebb korszakát éljük. Steven Pinker kanadai antropológus, nyelvész 2011-es, most magyarul is megjelent, Az erőszak alkonya című könyvében sem azt állítja, hogy eltűnt az életünkből ez a korában alapösztönnek vélt tulajdonság, hanem azt, hogy ha egy hosszabb időskálán vizsgáljuk az emberi közösségeket, és arányaiban tekintünk az erőszakos halállal elhunytak számára, kijelenthető: a 21. század eleji nyugat-európai civilizáció területére kitehetnénk az „Erőszakmentes övezet” táblát, itt élni a legbiztonságosabb. A statisztikai adatok szerint az elmúlt tízezer év alatt, de fokozottan a 19. századtól az emberiség megszelídült – legalábbis a professzor így látja.
Angyalok és démonok
Az erőszak alkonya történetileg hat trend (korszak), öt belső démon (eredendő vérszomj), négy angyal (eredendő önzetlenség) és öt történelmi erő bemutatásával világítja meg a kognitív és evolúcióbiológiai változásokat, azaz a megjuhászodás menetét.
Az első korszakhatárt az anarchiából a társadalomba való átmenet, a cserkészővadászó-portyázó embercsapatok földművelésre való átállása jellemzi (a „békefolyamat” révén ötödére csökkent az erőszakos halálesetek száma); a második a késő középkortól a 17. századig tartott, amikor kialakult a központosított infrastruktúra, a kormányzás és a kereskedelem (az európai országokban tizedére-ötvenedére csökkent az emberölések száma); a harmadik korszak a felvilágosodás kora, amikor intézményesült az igazságszolgáltatás, leszámoltak a babonával (a boszorkányüldözések és a rabszolga-kereskedelem felszámolása); a negyedik periódus a II. világháború utánra tehető, amikor a nagy nemzetek közti háborúk kora véget ért (a hosszú béke); majd beköszöntött a hidegháborút követő új béke korszaka, amikor visszaszorulni látszik az agresszió a nőkkel, gyerekekkel, etnikai csoportokkal, a homoszexuálisokkal és az állatokkal szemben.
Pinker a bennünk, emberekben feltételezett vagy a környezet logikája alapján működő erőszak válfajait jellemzi démonként: megkülönböztet ragadozói (gyakorlati eszköz), dominanciára törekvő (macsó póz), bosszúért kiáltó (igazságkereső), szadista és ideológiai alapú motivációkat. Utóbbi valamilyen utópisztikus vízió vagy közös hiedelemvilág mentén körvonalazódik (például kommunizmus; dzsihád).
Az „angyali rendbe” az emberek együttműködésre és önzetlenségre hajó motivációit sorolja, úgymint: empátia, önmérséklet, erkölcsi érzék (normák és tabuk rendszere) és a józan ész képessége (önreflexió: kívülről tekintünk a cselekedeteinkre).
A történelmi és a pszichológiai erők vizsgálata mellett ezek szintézisét történelmi erőkként jeleníti meg: 1. igazságszolgáltatás állami monopóliuma (elvileg az angyalok oldalán áll); 2. kereskedelem (csak békében működik olajozottan); 3. kozmopolitizmus (írás-olvasás, mobilitás, média – az empátia terjesztői); racionalizmus (a tudás fontossága – az erőszak nem kifizetődő).
A rendelkezésére álló könyvtárnyi dokumentum tudományos igényű, így kellően nagyívű feldolgozásával jelenti ki: van okunk az optimizmusra.
Katonák vs. civilek
Mások azonban nem így látják. Őket nem hatja meg az az adat, hogy a 20. században élő 6 milliárd ember közül, „csak” 40 millió halt meg háborús csatatereken, vagy az a tény, hogy az udvari kultúra étkezési villahasználata leváltotta a mindennapi késhordási gyakorlatot, s ezzel a kulturális mozzanattal is visszaszorult az erőszak. Egyik kritikusa például arra figyelmeztet, hogy az „angyali cselekedetek” mint a közjó elterjesztésére tett kísérletek is épp olyan erőszakhullámot indíthatnak el, mint amit le akarnak győzni (John Gray amerikai filozófus a jakobinusokat és a bolsevikokat említi).
Ugyanakkor „pontatlanság” pusztán a harctéri áldozatokra leszűkíteni az erőszakos halállal haltak számát, a polgári, civil áldozatok mennyisége ugyanis messzemenően nőtt a hagyományos háborúk nullpontra helyeződésével, így csupán egy szűk metszet alapján következtet Pinker a tendenciára. John Arquilla amerikai nemzetközikapcsolat-szakértő szerint például a két világháború idején a pinkeri tézissel ellentétes folyamat zajlott: az elsőben az áldozatok tizede, utóbbiban a fele volt civil.
Új Optimizmus
Pinker a kritikákra új könyvvel felelt idén (ezt sem lenne érdektelen kiadni magyarul, és nem majd’ egy évtizeddel később): a „Felvilágosodás Most: az értelemről, a tudományról, a humanizmusról és a haladásról” című, ismét vaskos művében a médiát és az önbeteljesítő jóslatszerű pesszimista emberi hozzáállást ostorozza. Szerinte a tömegmédia fókuszálása miatt nem érzékelhető az erőszak visszaszorulása. Hiszen a híradókat nézve ténylegesen megállapítható, hogy minden napra jut egy gyilkosság, gázolás, gyerekbántalmazás, gyújtogatás, tüntetés, fegyveres összecsapás, rablás… és a végén egy újszülött fóka-/oroszlán-/zsiráfbébi az állatkertben. A vérontás a képernyőnkről/ monitorainkról folyik be a mindennapi életünkbe, ez válik természetessé. Ezért esnek a boldogságindexek és nő a szorongás érzése a népességben, holott az életminőség mindenhol növekszik.
A békés életesemények vagy a végelgyengülésben meghaltak száma ugyanakkor jóval meghaladják az erőszakos cselekményekét a világon. Ma már nem rettegünk folyamatosan azon, hogy ránk gyújtják a házunkat, kifosztanak bennünket a munkába menet, elrabolják az utcáról gyermekeinket, pusztán a vallási, nemi vagy nemzeti hovatartozásunk miatt meggyilkolnak bennünket – hogy ez az állapot meddig marad fenn, az az Új Optimista, Felvilágosodás párti mozgalmat vezető Pinker szerint sem előjelezhető.
Ahogy azonban adatainak feldolgozását és érvényességét sokan bírálták, úgy a körülöttünk tapasztalt valóság borzalmai mellett bennünk is gyanút kelthet ez a „lehetséges világok legjobbika” vagy a „történelem vége” tézisekre emlékeztető derű. Az emberiség (eddigi) fennmaradásának egyik kulcsa ugyanis talán a „légy résen!” cserkészjelszóval írható le a leginkább.