Míg az Operában keresztény évadot hirdetnek, addig a szomszédos Budapesti Operettszínházban Apáca show-t adnak. Persze az utóbbi is keresztényi szellemben, megbékéléssel, megbocsátással ér véget. Ahogy kell. De addig azért el kell jutnunk.
Az ikonikus filmből született musicalt a nyáron a szegedi Dóm téren mutatták be és most elérkezett a Nagymező utcába. Szente Vajk, aki egyik aspiránsa a teátrum élére kiírt igazgatói pályázatnak, már az előadás elején érzékelteti, hogy itt bizony minden villódzik, hangos és energiával teli lesz. Mert a show, az mégis csak show. A néző pedig azt várja egy ilyen „műsortól”, hogy kapja fel, mint egy bődületes erejű forgó szél, repítse el, és ez az érzés kerítse a hatalmába egészen a tapsig. A hatást tehát nem lehet megspórolni, kérdés, hogy milyen árat fizetünk érte. A történet egyszerű. Egy bárénekes szorongatott helyzetében felcsap apácának, ahol aztán nem csak ő változik meg valamelyest, hanem a környezete és az őt körülvevők is. A sztori annyira együgyű, hogy tényleg muszáj valamivel ellensúlyozni. Erős dalok, markáns zene és karakteres színészi játék tudná valamelyest átfordítani a sekélyességet. A szövegkönyv magyar fordítását maga a rendező és Galambos Attila jegyzi.
Próbáltak is túllépni a korlátokon néhány eredeti jelzővel, kifejezéssel. Drucker Péter karmesteren és a zenekaron sem múlik a dolog, a színészek részéről pedig több értékelhető énekesi teljesítmény is megjegyezhető. A kórusok sem szólnak rosszul, a ráhangoltsággal sincs baj, csakhogy az összhatás egyszerűen túl sok. Az egész egy szuszra akar elkápráztatni, nem hagy időt a csendekre, az elmélyülésre. A díszlet, egy hatalmas, nyilván a Dóm téren jól mutató a diszkógömböket idéző kinyíló gömb (Rákay Tamás munkája), elveszi a helyet a tánctól. Túri Lajos Péter pedig úgy koreografálta meg az előadást, mint egy túlfűtött televíziós showt. Folyamatosan hajszolja a táncosokat és velük a nézőket. A legnagyobb adósság színházilag jelentkezik. Elnagyolt viszonyokat, kevéssé hihető érzelmeket kapunk. Így sajnos, hiába a sok energia, nem jön az a bizonyos forgószél.
Peller Anna a főszerepben mindent belead, mégsem tud elementáris lenni. Janza Kata zárdafőnökasszonyként remekül énekel, Szabó P. Szilveszter szellemesen önironikusan játssza a gengszterfőnököt és ez igaz a bandatagokra, közülük is leginkább Faragó Andrásra. Az apácák közül Jenes Kitti és Dobos Judit tűnik ki.
A nézők többsége állótapssal fogadta az operettszínházi premiert. Kérdés, hogy ebből a tapsrend végén a színpadon is megjelenő rendező, vagy az erkélyen visszafogottan üldögélő Lőrinczy György főigazgató profitál majd, legalábbis az önbizalmat illetően.
