Stefan Löfven svéd szocdem kormányfő négy éve a zöldekkel kisebbségi koalícióban kormányoz, és néha még a radikális baloldal – amúgy ellenzékben lévő pártjának – szavazataira is számíthat. A svéd szocdem hagyomány történelmileg antikommunista, ezért a radikális baloldalra még mindig gyanúval tekint, habár a Baloldali Párt (V) a berlini fal leomlása óta már feladta a kommunizmust mint célt és kívülről támogatja a szocdem-zöld kormányt.
A proszociális-polgári a svéd politika hagyományos felosztása. A szocdemek, a zöldek és a radikális baloldal a proszociális pártok, a másik oldalon találhatók a „polgáriak”, azaz a liberálisok és a konzervatívok. Ez sokkal gyakorlatiasabb felosztás, mint a magyarországi, hiszen húsba vágó gazdasági kérdésekről, a források elosztásáról és az esélyegyenlőségről szól, ahol is a liberálisok természetes szövetségesei a konzervatívoknak a piaci liberális platformon, és nem szorulnak be az értelmetlen, „ballib” oximoronba kényszerűen, mint nálunk, ahol a jobboldal folyamatos demokrácia-szűkítése egy platformra tereli a gazdasági vegetáriánusokat a gazdasági húsimádókkal. Ezen kívül Svédországban a zöldek is teljesen egyértelműen a baloldalhoz tartoznak, eszükbe nem jutna átcsúszkálni a jobboldalra, mint ahogy teszi azt az LMP Magyarországon: a jobboldali zöld párt értelmetlenség. Érdemes még kiemelni, hogy a svéd szocdemek hagyományosan azt a mérsékelt szociális agendát képviselik, amit az Új Egyenlőség is: valódi esélyt teremtő újraelosztás, erős szakszervezetek, aktív minimálbér-szabályozás. Mivel ott létezik a radikális baloldal mint ütőképes párt, ezért senkinek eszébe nem jut radikálisnak vagy szélsőségesnek nevezni a szocdemeket, ahogy azt nálunk a piaci fundamentalisták rendszeresen megteszik. (A proszociális oldalhoz tartozik Svédországban ezen felül a feminista párt is, ők azonban kicsivel alatta maradtak a bejutáshoz szükséges 4 százaléknak.)
Mára azonban megjelent egy harmadik erő is a politikai térképen, a radikális jobboldali Svéd Demokraták, akikkel náci gyökereik miatt eddig senki nem volt hajlandó összefogni, bár mostanában már a polgári oldal egyes politikusai kacsingatnak feléjük.
A szocdem XX. század
A svéd szociáldemokraták elképesztően sikeresek voltak a XX. században. 1932-től 1976-ig, azaz negyvennégy éven át folyamatosan kormányoztak, minden választást megnyerve 45 százalék feletti szavazati arányokkal. Ezek voltak azok az évtizedek, amikor a svéd szocdemek megvalósították a Folkhemmet, azaz a „nép otthona” gondolatát, ami tulajdonképpen a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmenetet jelentő Északi Modellt romantikus elnevezése. A nyolcvanas évekre ez 40 százalék feletti arányra csökkent, aztán már csak 30 felettire. Azaz a csökkenés folyamatos volt, ám a mostani közvélemény-kutatások már csupán 24 százalékot mértek nekik, szemben a 2014-es 31 százalékos eredménnyel.
A svéd szocdemek népszerűségének csökkenése beleilleszkedik abba a nemzetközi trendbe, melyről már többször írtunk (például Németország, Franciaország, Csehország, Görögország, Magyarország, Olaszország esetében), és melyet a nemzetközi irodalom paszokifikációnak nevez, a görög szocdem párt, a Paszok után, amely a legmesszebb jutott ebben a folyamatban, gyakorlatilag megsemmisült. A jóléti államot neoliberális megfontolásokból feladó szocdemek kiüresednek, és elvesztik választóikat. A 24 százalék körüli eredménnyel a svéd szocdemek még így is messze jobban állnak, mint kontinentális társaik. Ennek oka, hogy az Északi Modell, ha meg is roggyant, de lényegi logikáját tekintve még mindig működik, míg más országokban a szocdemek alapvetően a jóléti állam teljes leépítésében segédkeztek, és a választóik olyan mértékben fordultak el tőlük, hogy kispártokká zsugorodtak. Sajnos a svéd szocdemek is megosztottak: egy fiskálisan konzervatív neolib szárny vetekszik a hagyományos jóléti állam kitartó híveivel. Az előbbiek a kitűnő gazdasági helyzet ellenére sem akarnak költeni, a kisebb újraelosztás és a költségvetési fegyelem elkötelezettjei. A jóléti szárny szerint viszont a rendkívül alacsony kamatszint miatt az adósság nem jelent problémát, bőven lenne miből költeni. Az államadósság szintje történelmi mélyponton van.
A szocdemek történelmi mélypontja alapján azt gondolhatnánk, hogy az ellenzék eddigi vezető ereje, a konzervatívok állnak győzelemre. Ez azonban nem így van, a hagyományos jobboldal pártjai is népszerűtlenek a felmérések szerint. A középpártok helyett inkább két radikális oldal látszik népszerűbbé válni. Míg a radikális baloldal 6 százalék körüliről 11 százalékra erősödött, addig a radikális jobboldal 13-ról 19 százalékra. Az utóbbi tehát behozta a zuhanó nagy pártokat, és akár második erő is lehet.
Veszélyben az Északi Modell
A kisebbségi kormányoknak nagy hagyománya van Svédországban, az együttműködő politikai kultúra miatt nem jelentenek instabilitást. Stefan Löfven kormánya azonban így ambiciózus szociáldemokrata programot nem hajthatott végre. Pedig a gazdasági helyzet erre lehetőséget adna. A gazdasági növekedés meghaladja a fejlett gazdaságok többségét, a bérek jelentősen nőttek, Svédország hamarabb kilábalt a válságból, mint mások, és eleve nem is volt mélyen érintett. A szocdemek nagyon szerették volna például visszafordítani a magánszolgáltatók térnyerését az oktatásban és az egészségügyben, amit még akkor vezettek be, amikor nem a proszociális koalíció volt hatalmon. Ennek az eredménye kutatók szerint katasztrofális volt mind a minőségromlás, mind az egyenlőtlen hozzáférés tekintetében. A szocdemek inkább az állami, szövetkezeti vagy civil szervezeteket preferálják hagyományosan, ám a magánszolgáltatók visszaszorításához a bizonyítottan tragikus hatás ellenére nem volt meg a kellő számú szavazata a kormánynak a parlamentben az elmúlt ciklusban.
A szocdemek bázisa hagyományosan a szakszervezeti mozgalom volt, melynek tagjai automatikusan tagjaivá váltak a szocdem pártnak is, kampányoltak neki, és anyagilag is támogatták a működését. Az automatikus párhuzamos tagság intézményét aztán megszüntették, és bár ma is a szocdemek lábait jelentik helyi szinten, a kapcsolat gyengülését sajnos a párt is megszenvedte. Míg a hősidőkben 1,2 millió tagja volt a szocdem pártnak, mára ez 89 ezerre csökkent. Hasonlítsuk ezt össze Magyarországgal, ahol a magyar szocialisták annyiszor szegték meg a szakszervezetek felé tett ígéreteiket, annyi antiszociális intézkedést fogadtak el, hogy nehéz lenne a szakszervezeti tagságot felszólítani, szavazzanak a szocialistákra vagy utódpártjaikra. És hát persze Magyarországon 89 ezer tagja sincs egyetlen egy pártnak sem, nem hogy 1,2 millió, a valós számok sokkal inkább a pár ezerhez vannak közel. A svéd szakszervezetek továbbra is arra szólítanak fel, hogy a választók a szocdemekre szavazzanak. A szakszervezeti vezetők intézményesített képviselettel rendelkeznek a szocdem párt elnökségében. Sőt, Löfven miniszterelnök maga is a vasas szakszervezet vezetője volt korábban.
Az Északi Modell rendszerében nincs országos minimálbér, a szakszervezetek a munkaadókkal kétéves iparági bérmegállapodásokat fogadnak el. Ez egyszerre szabályozza az iparági bérminimumot és a bérmaximumot is! Ennek eredményeképpen ha nő a gazdaság, akkor mindenkinek a bére emelkedik, nem csak a magas jövedelműeké, mint az angolszász országokban, vagy Magyarországon. Sajnálatos módon az EU kiküldött munkavállalókkal kapcsolatos szabályozása nem kedvez a bérmegállapodásoknak, mivel azokra nem kötelező a helyi bérmegállapodás, ezzel pedig aláássák a hagyományos skandináv modellt.
A valóságban az ingatlanárak, a részvényárfolyamok gyorsabb emelkedése miatt a vagyonosabbak Svédországban is eltávolodtak a szegényektől, ami problémát okoz a svéd társadalomban is, de ez egy másik folyamat. Az állam a kilencvenes évek válságára adott neoliberális válasz formájában kivonult a lakhatás támogatásából. A piaci alapú lakásépítés nem volt képes lépést tartani az igénnyel, a lakásárak az egekbe szöktek, ami emeli a már gazdagabbak vagyonát, de ellehetetleníti a kispénzűek lakáshoz jutását. Ha az állam visszaszállna a lakhatás támogatásába, nem csupán ezt a helyzetet javítaná, de az építkezések terjedése miatt a 6,5 százalék körüli munkanélküliséget is tovább csökkentené. A hagyományos szociáldemokrata intézkedések nem csak igazságosak, de hatékonyak is.
Bevándorlásellenesség vs. jóléti állam
Nem vitás, hogy a jelenlegi időszakban a menekültkérdés felülírja még a jóléti állammal kapcsolatos vitákat is. A szocdem-zöld kormány eleve nyitott és befogadó menekültpolitikát örökölt, és ezt kezdetben folytatta is. A teljes Unióban Svédország fogadott be egy főre jutóan a legtöbb menekültet. Ez azonban túl gyors iramnak bizonyult, és az idegenellenes jobboldali radikálisok előretöréséhez vezetett. A Löfven-kormány kénytelen volt némileg szigorítani a bevándorlást. A bevándorlást a szavazók egy része a bűnözéshez köti. Ezt a statisztikák nem igazolják vissza, sem drámai emelkedést, sem nemzetközileg kirívó trendeket nem látni. Ennek ellenére a bűnözés médiareprezentációja olyan mértékben erősíti a két jelenség összekapcsolódását a választók fejében, hogy az különösen a radikális jobboldal és valamelyest a radikális baloldali V erősödéséhez vezetett. Elszaporodtak a bandaháborúk, maszkos fiatalok nyolcvan autót gyújtottak fel Göteborgban és más városokban, Stockholmban pedig kézigránátos támadások voltak, illetve lövöldözések, tavaly 129 csak a fővárosban. 2017-ben 45 ember halt meg lövöldözés áldozataként Svédországban. Míg az országban született népesség körében 4 százalék a munkanélküliségi ráta, addig a külföldön születettek körében 16. Még a szocdemek is a „biztonság” jelszavával kampányolnak, amely egyszerre jelenti a bűnözés visszaszorítását és a jóléti állam megerősítését. Ez a stratégia a közvélemény-kutatási adatok alapján egyelőre sikertelen.
A tét nem kicsi. A jóléti modell fennmaradásáról szavaz vasárnap Svédország. A választók eldöntik, hogy folytathatja-e a svéd szociáldemokrata-zöld koalíció a baloldali radikálisok támogatásával a jóléti állam megerősítését, vagy a konzervatív-liberális koalíció jut kormányzati pozícióba a jobboldali radikális párt támogatásával.
