- Az MTA utánpótlását jelentő fiatal kutatók hogyan vélekednek a kormányzat központosító terveiről, a kilátásba helyezett forráselvonásról?
- Hadd kezdjem azzal, hogy a privát véleményemet tudom erről elmondani, semmilyen intézmény nevében nem nyilatkozhatok. Szerintem a kérdés kapcsán a legfontosabb szempont, hogy a világ számára releváns tudást kizárólag nemzeti keretek között nem lehet létrehozni, a kutatók természetes módon jönnek-mennek országok és földrészek között. A jelek szerint a magyar politikacsinálók nem számolnak azzal, hogy a tudományt is a maga módján egy globális verseny jellemzi. Ebbe a globális folyamatba úgy lehet a legjobban bekapcsolódni, ha a politika abban segít, hogy az emberek minél könnyebben mozogjanak, minél több helyre eljussanak, és a megszerzett tapasztalataikat és tudásukat itthon is hasznosítsák. Most úgy látszik, mintha a kormány falakat igyekezne húzni a tudomány területén is (mint ahogy más területeken teszi), de így csak erővel fogja tudni megakadályozni, hogy a legjobb koponyák elmenjenek. Ez a bezárkózó magatartás szerintem erősíti a fiatal kutatókban, hogy külföldön próbáljanak szerencsét, és nehezíti, hogy aztán hazajöjjenek és visszahozzák tudásukat.
- Milyen eredményeket hozhat a kormány és az Akadémia vezetőinek tárgyalása?
- Egyelőre nem számolok direkt cenzúrával, de arra szélsőséges körülmények között sor kerülhet. Most inkább a bizonytalanságot fogja tartósítani ez a magatartás, és ez önmagában képes jelentős károkat okozni, például, hogy emberek nem tudnak hosszú távon tervezni sem saját egzisztenciájuk kapcsán, sem pedig a tudományos projektjeik kapcsán. Olyan területeken, ahol egy-egy komolyabb projekt kifutása 10-15 évbe is telhet ez a bizonytalan légkör gyakorlatilag ellehetetleníti a működést. Az egzisztenciális bizonytalanságok pedig részben öncenzúrára késztethetik a kutatókat. Ahelyett, hogy erősítenék a kooperációt vagy egy nyugodt környezetet hoznának létre, a hatalom inkább kiélezi a belső konfliktusokat, és a tudomány területén működő csoportokat, intézményeket is könnyen egymásnak ugrasztja. Ez rendkívül káros, mert a tudáscsinálás egyik alapfeltétele az együttműködés, együttgondolkodás és a bizalom. Szerintem az egyik legrosszabb forgatókönyv egy belső bomlási folyamat lenne, aminek végeredménye, hogy csak a politika által kitartott figurák és intézmények fognak megrendelésre dolgozni. Ez a tudomány halálát jelentené, viszont beleillik az aktuális kurzus hatalmi törekvéseibe.
-Milyen mechanizmusra gondol?
- A kormányzati propaganda retorikai kirohanásai ellenére, ez a modell nem megy a nemzetközi tőkével szemben, hanem újra kiegyezik azzal. A magyar munkaerőt például bagóért kiárulja a német iparnak. A munkafeltételeket pedig teljesen a nemzetközi tőke határozza meg, abba nem csak a munkavállalóknak nincs beleszólása, de még a kormány is elengedte, hogy védje a magyar társadalom többségének érdekeit. Ráadásul roppant konjunktúra érzékeny iparágak települnek hazánkba, mint például az autóipar. Kormányzati emberek is foglalkoznak azzal, hogyan lehetne a nagyon erős egyoldalú függőségeken lazítani. Én úgy látom, hogy a tudomány ellehetetlenítése itt vissza fog ütni, mert például az én munkahelyemen mi is azon gondolkodunk, hogy mik a kelet-európai félperifériás függő fejlődés történelmi mozgatórugói. Sajnos az egyik felismerés éppen az, hogy ez a kormány is ezeket a történelmi mozgatórugókat mozgatja, ezáltal pedig újratermeli saját függő fejlődését.
- Mi lenne a válasz?
- Két dolgot emelnék ki. Egyfelől a hazai tudást muszáj jobban megerősíteni, és nem csak az alkalmazott mérnöki készségekre gondolok, hanem éppen arra a kritikai társadalomtudományra is, ami képes reflektálni és értelmes vitát lefolytatni a mostani gazdasági modellről. Másfelől szükség volna a munkavállalói érdekek figyelembe vételére. Magyarországon olyan rosszak lettek a munkakörülmények, hogy nem véletlenül alakult ki munkaerőhiány, ami egyébként még ennek a modellnek a működését is nehezíti. A jó minőségű szakemberképzés mellett tehát fontos lenne a kékgalléros munkavállalók életkörülményeit, bérezését, egészségügyi állapotát javítani, abba invesztálni. Ezek együttes fejlődésével lenne esély lazítani a rendkívül előnytelen és veszélyes gazdasági függőségen, aminek kockázatai most éppen kevésbé látszanak, mert még picit tart a bőség korszaka, de amikor beköszönt a hét szűk esztendő, akkor ennek a modellnek az alapjai nagyon meg fognak remegni.
- Látni erre kormányzati szándékot?
- Látok egy próbálkozást arra nézve, hogy felkészüljenek a közelgő szűk esztendőkre. Itt főleg a 2020 utáni uniós költségvetésre kell gondolni, amikor sokkal kevesebb forrás fog Magyarországra érkezni. Fontos látnunk, hogy ennek a függő modellnek az egyik alapja a beáramló uniós pénzek felhasználása, e nélkül a gazdaság még a bőség korszakában is legfeljebb stagnálna. Például a nagyobb állami beruházásokat ezekből a pénzekből finanszírozzák, de az oligarcha klientúraépítésre is ebből a pénzből futja, ami szintén ennek a modellnek a jellemzője. Az orbáni modell egyébként sok szempontból nem egy hungarikum, hanem belesimul a globális folyamatokba a félperiférián. Az EU-val sem megy szembe, hanem az unión belüli periférikus fejlődés egy kelet-európai változata. Éppen ezért a rezsim jövője is nagyban függ a globális trendektől.
- A kormány a hazai kis és közepes vállalkozások támogatásáról szónokolt, miközben a multiknak és a Fidesz közeli oligarcháknak a zsebébe tömi a közpénzt. Ez csak magánérdek, vagy objektív kényszer lenne?
- Azokon a területeken ahol a világpiaci folyamatokat lehetetlen egy kis országból befolyásolni, ezért a gazdaság a leginkább kiszolgáltatott, Orbán olyan mint egy kezes bárány. Mindent megígér a nagytőkének és ezeket teljesíti is. Nem véletlen, hogy Orbánt nyíltan támogatják a német iparmágnások. Csak fel kell lapoznunk a magyar Munka törvénykönyvét, és abból kiderül, hogy azt lényegében a német iparlobbi és magyar alkalmazottaik írták. A rendszer politikai beágyazódásának fontos feltétele, hogy a hazai gazdasági és értelmiségi elit az Orbán körüli bürokrata politikai klientúrától függjön személyében is. Orbán ezért építi ki oligarcha klientúráját, és emiatt támad folyamatosan értelmiségi csoportokra. A modell célja, hogy ezek az elit csoportok csak az állammal való kapcsolatukban legyenek képesek fenntartani magukat. A sajtóban is tartja magát az a félreértés, hogy ez a rezsim csak a személyes meggazdagodásról szól. Szerintem elsősorban nem a fényűzés itt a cél, bár bizonyos embereknél ez is a motiváció része, de az orbáni modell alapja, hogy az elit politikailag lojális és függésben van. Viszont a nemzetközi tőkéhez képest Orbán is függ. Nagyon sok elemében hasonlít ez a modell a latin amerikai országok berendezkedésére, illetve a putyini modellre, bár eltérések is vannak. Például Oroszországban a nyersanyagkitermelésen meggazdagodott oligarchia – ami az államba is igyekezett benyomulni – önállóbb szereplő, mint a magyar variánsa. A nyersanyagexport miatt hasznot húz a világpiaci folyamatokból. Putyinnak ezért kellett véres eszközökkel rendszabályoznia őket. A magyar oligarchia nem önálló, sőt Orbánnak kell létrehoznia, mert a rendszerváltás utáni átalakulást a magyar tőke alig élte túl.
Emiatt egyébként valójában Orbánnak szűk is a mozgástere, hiszen a legfontosabb gazdasági területeken nincs biztos bázisa, maga is kiszolgáltatott a nemzetközi folyamatoknak. Nem véletlen, hogy a gazdaság egésze szempontjából csak egy szűk területre koncentrálódik az oligarcha klientúraépítés. Oda, ahol van szabályozói mozgástér. Ezek jellemzően a hazai infrastruktúrához, a hazai közellátáshoz tartoznak, viszont nem érintik a világpiacra bedolgozó cégeket, vagyis az exportálókat. Utóbbiak felé kezesbárány Orbán, nekik adja el bagóért a magyar munkaerőt, és engedi meg, hogy bármit megtegyenek. Míg a hazai piacra termelő szektorokban, mint például a kiskereskedelemben, a médiában, a távközlésben, építőiparban, turizmusban vagy éppen a bankszektorban, közművek esetében erőlteti a tulajdon és tulajdonos váltást. Kiemelt szerepe van – már csak a politikai relevanciája miatt is – a médiaoligarchiának, nem véletlen húzta meg itt Orbán a gyeplőt, és akadályozta meg, hogy egyik leghűségesebb szövetségese önállóságot szerezzen. Érdekes még a bankszektor, mert valójában itt nem volt nagy konfliktus a nemzetközi tőkével. Sőt, Orbán a válság után bőségesen megfizette a veszteséges bankokat, hogy adják vissza itteni eszközeiket. Inkább volt egy win-win (kölcsönösen előnyös) szituáció a nemzetközi pénzügyi tőke és Orbán bankár klientúrája számára. Ezért is mondom, hogy Orbán a nemzetközi tőkével alapvetően kiegyezésre törekszik.
- A kormányzat egyre kétségbeesettebben igyekszik legalább lassítani a szakképzett, főleg fiatal munkaerő kivándorlását. Hatékony megoldás lehet a folyamatos béremelés?
- A 2010 utáni gazdaságpolitika is felelős a növekvő kivándorlásért. Az Orbán kormány elkalkulálta magát, túlságosan behódolt a német nagyiparnak és túltolta a munkavállalók érdekeit sértő iparpolitikát. Ezért lettek a hazai munkakörülmények olyan rosszak, hogy ma már a szakképzett és a képzetlen munkások is inkább a szomszéd országokban keresnek munkát, mert jobbak a fizetések, és picit nagyobb a védelem. Itthon a béreket olyan alacsonyan tartották, hogy az elmúlt két év jelentős béremeléseivel együtt is a régióban Magyarországon a legalacsonyabbak. Mindez a demográfiai folyamatokra is kihat. Míg az 1990-es években még nettó pozitív volt a ki- és bevándorlás hazai egyenlege, köszönhetően a határontúliak nagy számú áttelepülésének, addig mára ők is inkább nyugatra tartanak. Ezért nincs utánpótlása a hazai kivándorlásnak, ami kompenzálhatná ezt a folyamatot. Így vált mára az egyenleg negatívvá. A folyamat megfordítására az egyik megoldás a munkavállalói körülmények javítása lehetne, illetve az érdekképviseletek megerősítése. Csak a szociális partnerekkel közösen lehetne megfordítani ezeket a kedvezőtlen folyamatokat. Politikai okokból ez persze szinte lehetetlen az orbáni modellben, hiszen az nem tolerálja az autonómiát, még a saját oligarcha klientúráján belül sem, hát még független intézmények kormányzásba való beleszólását. Amit Orbán a munkavállalói érdekképviselet lerombolása területén az elmúlt években művelt, az most visszaköszön ebben az akut munkaerőhiányban. Kicsit saját maguk alatt is vágták a fát, amikor bagóért kiárusították a magyar munkavállalókat, akik így a lábukkal szavaztak.
- Mikor és hogyan érhet véget az Orbán rendszer?
- Orbán a bőség időszakában is óvatosan használja a furkós bot és a mézes madzag kombinációját. Nemcsak az oligarcháknak osztják a pénzt, de igyekeznek takaréklángon tartani a társadalmi elégedetlenséget, s ez is pénzbe kerül. Ilyen eszköz például a családi adótámogatások, az otthonteremtő programok, bár ezekről látni kell, hogy valójában csak a tehetősebb felsőbb osztályok családjainak kedvez. Az alsó-középosztályt vagy a még szegényebbeket alig érik el, illetve számukra marad a közmunka. Néhány területen még forrást is elvonnak a szegényebbektől. Nem véletlenül alakult ki ebben a közegben mára egy hangos elégedetlenség és kiábrándulás az ígéretekből. Ezt próbálta a Jobbik meglovagolni, illetve ezt az elégedetlenséget egyre inkább csak olyan eszközökkel tudja elhallgattatni a kormány, amelyek egyre kevésbé felelnek meg a demokratikus játékszabályoknak. Ez a folyamat a jövőben eszkalálódni fog, éppen az orbáni politika által teremtett egyenlőtlenségek miatt. Főleg, ha beköszönt a hét szűk esztendő, amikor elfogy a mézes madzag és csak a furkós bot marad. Ekkorra én egy eszkalálódó és erőszakba is könnyen átforduló politikai krízisre számítok. Aki ma a mostani helyzetet pokolinak éli meg, annak az a rossz hírem van, hogy ennek a modellnek ez a konszolidált, „paradicsomi” állapota.
