A chemnitzi tömegjelenetek egyedül a szászországi rendőröket lepték meg, pedig őket se kellett volna. Ugyanis a megfelelő szolgálatok precízen jelezték, hogy egész Németországból a városba gyűlnek a neonáci futballhuligánok. Amúgy mindenki tudhatta, hogy a volt NDK-ban sokkal népszerűbbek a szélsőséges eszmék, mint a nyugati tartományokban, itt már 1991-ben is vadásztak bevándorlóra. Azt is tudtuk, hogy a csak a balhé kedvéért meccsre járók nem feltétlenül a polgári párbeszéd hívei. (Mellesleg gyanúsan sok köztük a fiatal férfi, szinte egyáltalán nincs velük nő és gyerek, és talán az sem alaptalan feltételezés, hogy az átlag németnél szívesebben élnek segélyből. A drága telefonjaikról nem is beszélve.)
Németországban ugyanaz a dilemma, mint a modern népvándorlás oly sok más helyszínén. Az emberek természetesen idegenkedése a másságtól olcsó eszközt ad a felelőtlen politikusok kezébe. Olyanok kerülnek a hatalom közelébe, akikre a józan és óvatos többség sosem szavazna - hacsak nem páni félelmében. Lám, most is akadt olyan "alternatívás" képviselő, aki azonnal megpróbálta kihasználni a zavargásokat. Az is kiderült, hogy a neonácik jól szervezett erőként pillanatokon belül mozgósítani tudják a kemény magot. A helyi futballcsapat "szurkolóiból" álló Chemnitzi Káosz gyors segítséget kapott más városbeli elvbarátaitól. Közben a rendőrség ennél sokkal lassabban jutott erősítéshez Lipcséből és Drezdából. Mintha valaki pont abban lett volna érdekelt, hogy minél nagyobb legyen a felfordulás. Pedig az eredeti eset - nagyjából tíz ember összeverekedett a városi búcsúban, ketten kést húztak és megöltek egy harmadikat - aligha nevezhető kivételesnek. Ebből csak akkor lesz azonnal tömegfelfordulás, ha egyesek erre előre készültek, és csak a jelre vártak.
"Elegük lett, de nem is csoda." "Németország végre észre tért." "Nekünk is ezt kellene csinálnunk." A magyar interneten is olvashatók a randalírozókkal egyetértő vélemények. Csupa szájhős. Mintha a vak ösztönöktől vezérelt tömeghez való csatlakozáshoz, az embervadászathoz lenne szükség bátorságra. Mintha a németeknek és persze másoknak is nem éppen a régi eszmék és módszerek újraéledésétől kellene félniük.
Aljas és körmönfont hazugság a menekültek eltérő vallására vagy bőrszínére hivatkozni. Venezuelából spanyol ajkú katolikusok menekülnek a szomszédos, szintúgy spanyol ajkú és katolikus országokba. Ecuador, Peru és Kolumbia, továbbá a nyelvében nem azonos, de rokon Brazília mégis szigorítja a határátlépést, mert a helyiek - racionálisan - féltik a hirtelen felbukkanó idegenektől a munkájukat, és - irracionálisan - a lányaikat meg a feleségüket.
A politikai vezetés két iskoláját látjuk. Az egyik az ösztöneitől hajtott "nép" élére állva uszít az idegenek ellen. A másik a múlt rossz tapasztalataiból kiindulva megpróbál az értelemre hatni, mérsékelni a vérünkben levő rettegést és vadságot. Az első egyenesen rohan a szakadékba és még gyorsítja is, a másik el akarja kerülni a katasztrófát.
Legény kell a gátra. Olyan, mint Merkel.