Márta István zeneszerzőnek, fesztiválszervezőnek már sikerült sok mániáját megvalósítani De mindig kitalál újabbat. Most a korábban általa elindított és már harmadszor megrendezett Bőköz Fesztiválra időzítve, azt vette a fejébe, hogy a drávaszabolcsi magyar-horvát határátkelőhelyen, a hídon rendez koncertet. És amit ő fejébe vesz, az az esetek többségében meg is valósul.
Így történt ez vasárnap délután a fesztivál zárónapján is. Mintegy húsz fokkal hidegebb volt, mint előző nap és igencsak esőre állt, de ez nem gátolta meg a tényleg egyedi projektet. A határt az esemény miatt egy időre lezárták, magyar és horvát hivatalosságok kíséretében felvonultak a sajátos koncert résztvevői a hídra: a Magyar Készenléti Rendőrség Zenekara, a Vizin Zenekar és Kovács Zoltán tubaművész, valamint a horvát rendőrség Sveti Mihovil férfikara. Egyszer csak a határt jelképező piros vonal két oldalára rálépett Márta István. Az egyik lábát a magyar részre, másikat a horvátra illesztette és elkezdett vezényelni. Szirtes Edina Mókus ugyanis egy horvát népdalt hangszerelt át erre az alkalomra. A figyelem és az elfogadás erre a néhány percre valóban felülírta a régi időket idéző tolakodó protokollt. Kár, hogy a zene nem kapott nagyobb szerepet az egyébként tényleg ötletes rendezvényen. Szerencsére azonban a fesztivál többi eseményén valóban a zene és a kultúra játszotta a főszerepet.
Jó ötletnek bizonyult az is, hogy egy sajátságos templomi túrára invitálták a látogatókat szombat délután. A nevezetes ormánsági festett fakazettás templomok közül három, a kémesi, a drávacsepelyi és az adorjási kulisszái tárultak fel Burján István főmuzeológus segítségével.
A múzeumi túra után át lehetett érni Szaporcára a Sebő együttes koncertjére, akik profi értői és tolmácsolói műfajuknak és ezt öröm volt hallgatni a színpad előtt elhelyezett szalmabálákon is. Ugyancsak hasonló ülőalkalmatosságok fogadták a közönséget a szomszédban, Tésenfán Pál Zsolti öko- és kultúrkertjében. Szombat este Keresztben jégeső címmel Bereményi Géza és Másik János estjét élvezhették az érdeklődők. És igencsak jól jártak, akik ezt a programot választották. Az alcím pontosan így hangzik: „Bereményi Géza és Másik János estje „Cseh Tamással”. Utóbbi ugyanis természetesen főszerepet kapott az esten, mármint a dalai és mivel a dalszövegek írója Bereményi, ezért is izgalmasnak tűnt ez a felállás. A feltételezés be is bizonyosodott hamar. A tésenfai fülledt, vihar előtti kora estébe egészen sajátos hangsúlyt kaptak ezek a dalok és szövegek. El lehetett mélyülni bennük, alkalmasak voltak egyfajta időutazásra. Csakúgy mint Bereményi más prózája, vagyis a készülő és a Magvetőnél a következő évben megjelenő életrajzi regényének darabjai. Bereményi szarkasztikus önazonos skiccei felerősítették a dalokat, amelyeket Másik János remekül adott elő önfeledt nehezen felejthető pillanatokat teremtve. Főként amikor Bereményi is egy-egy refrénre betársult.
Ugyancsak izgalmasra sikerült Szirtes Edina Mókus éjszakai koncertje a tésenfai református templomban. Miután elkezdődött a koncert, kint kitört a vihar. Ebből bent csak a mennydörgés zaját és a villámok fényeit érzékeltük mérsékelten. Ráadásul Szirtes Edina Mókus József Attila és Pilinszky istenes verseit is elővette elementáris világzeneévé transzformálva őket. Az intim, szakrális térben a vihar elől egyfajta védettséget is adtak a dallamok. Talán ezekért a momentumokért érdemes fesztiválozni, például a Bőközben.
