A radikális iszlamisták visszautasították az ország vezetőjének a három hónapos tűzszünetre vonatkozó ajánlatát, s látványos akciókkal, túszejtésekkel hívják fel magukra a figyelmet.
Az elmúlt hetek vérontásai nyomán nem pislákol fény az alagút végén. Az államfő egy hete este tett javaslatot a negyedévig tartó fegyvernyugvásra, amely a muzulmán áldozati ünnepen lépett volna életbe. (Az Íd al-Adhá ünnepet annak emlékére tartják, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát Istennek. Négy-öt napig tart) A három hónapos intervallum nem véletlen. Magában foglalná ugyanis az októberi parlamenti választást is, amelyet a jelenlegi körülmények között nem lehet biztonságban lebonyolítani. Jövőre pedig a rendkívül fontos elnökválasztást rendezik meg, félő azonban, hogy addig teljes káoszba süllyed Afganisztán.
Az elnök feltétele a tűzszünetre az volt, hogy a tálibok is hasonló tartalmú nyilatkozatot írjanak alá. Ez azonban nem történt meg. Pedig júniusban akadtak kedvező jelek. A két fél akkor három napig türtőztette magát, s tartózkodott a fegyverhasználattól, általános meglepetésre a tálibok együtt ünnepeltek a kormányerőkkel, közös szelfiket készítettek. Az emberek reménykedni kezdtek abban, hogy végre beköszönthet a béke.
Három hete azonban kellemetlen fordulat történt. A tálibok ugyanis elfoglalták a tartományi székhely Gazni városát. Napokon át terrorizálták a helyi lakosságot. Az emberek többsége a pincében próbálta átvészelni a legszörnyűbb napokat. Az ENSZ adatai szerint a harcokban mintegy százötven személy vesztette életét. A New York Times pedig kabuli kormánykörökre hivatkozva arról számolt be, hogy 155 rendőr, illetve katona, illetve 430 tálib milicista halt meg. Kérdéses ugyan, mennyire hitelt érdemlőek ezek az adatok, az azonban látszik, hogy az összecsapások finoman fogalmazva sem egy közelgő fegyvernyugvásra utalnak. Már csak azért sem, mert a háború 17 évvel ezelőtti kitörése óta mindössze másodszor fordul elő, hogy a tálibok ideiglenesen elfoglalnak egy tartományi központot. Gazni, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung emlékeztet rá, Kabultól 150 kilométerre délre helyezkedik el. Stratégiailag fontos városról van szó. A Gazniban történtek azért is keltettek riadalmat a fővárosban, mert utoljára májusban volt példa arra, hogy a tálibok öngyilkos merényletet hajtsanak végre, akkor egy kabuli rendőrőrs ellen hajtottak végre támadást.
Utoljára 2015-ben volt példa arra, hogy az iszlám szélsőségesek uralmuk alá vontak egy tartományi székhelyet. Abban az évben az ország negyedik legnagyobb települését, Kunduzt foglalták el. Az akkori és a mostani történések közötti hasonlóság, hogy a kabuli kormány és a NATO mind 2015-ben, mind pedig most igyekeztek csökkenteni a tálibok előrenyomulásának jelentőségét. Az észak-atlanti szövetség még némi pozitívumot is megkísérelt levonni következtetésként közölvén, hogy a tálibok csak erőt akartak demonstrálni egy esetleges tűzszünet előtt. Ráadásul jóval magasabb volt a tálib halálos áldozatok száma, mint a kormányerőké – hangzott a derűlátónak nevezhető megközelítés.
Van-e bármiféle ok optimizmusra? A NATO-nyilatkozat mögött vélhetően az a vélekedés áll, amely szerint a tálibok képtelenek arra, hogy huzamosabb ideig uraljanak egy jelentősebb várost. Ez lehetséges ugyan, ám Kunduz ideiglenes elfoglalása óta megdőlt az a mítosz, amely szerint a városok biztonságban lennének. Az akkori drámát mindmáig nem tudta kiheverni a település. Soan nem tértek vissza az országba, akadtak, akik Nyugat-Európába menekültek. A kormánycsapatok ráadásul mind Kunduz, mind Gazni esetében az amerikaiak segítségét kérték a tálibok visszaszorításához, ami nem kelti azt a benyomást, hogy a Kabulhoz hű erők urai lennének a helyzetnek. Erre utal az a hétfői intermezzo is, melynek során három buszt állítottak meg a tálibok, majd magukkal vitték az utasokat. A többségüket sikerült kiszabadítani, de majd két tucatnyian a szélsőségesek fogságában maradtak.
Vélekedések szerint a tálibok utóbbi időben tapasztalt radikálisabb fellépése mögött a szándék húzódik meg, hogy meggyőzzék az embereket arról, ők nem a afgán lakosság ellen harcolnak, hanem a külföldi betolakodók, elsősorban persze az Egyesült Államok ellen.
