Törökország és az Egyesült Államok kapcsolatai ezer sebtől vérzenek, melyek közül a kémkedéssel és terrorizmussal gyanúsított Andrew Brunson amerikai lelkipásztor letartóztatása csak az egyik. A két ország viszonyát számos súlyos probléma terheli, legyen szó a 2016-os törökországi puccskísérlet kitervelésével vádolt, Pennsylvaniában élő Fethullah Gülen kiadatásáról, a szíriai kurdok amerikai felfegyverzéséről, vagy akár olyan kisebb horderejű ügyekről, mint Recep Tayyip Erdogan török elnök testőreinek verekedése Washingtonban, vagy, hogy Ankara orosz S-400-as légvédelmi rendszert vásárolt. Aligha gondolhatta komolyan tehát John Bolton, Donald Trump elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, mikor néhány napja arról beszélt, hogy a lelkipásztor elengedése azonnal megoldaná a helyzetet.
Vajon kikre gondolhatott? Politikai és gazdasági értelemben nyilván Kínára, a legnagyobb gazdasági partnert jelentő Európai Unióra, a 15 milliárd dolláros befektetéssel máris jelentkező Katarra, vagy akár Oroszországra – akivel a közeledést jól jelzi a múlt pénteki külügyminiszteri találkozó Moszkvában. Izgalmasabb kérdés, hogy a szövetséges-váltás kiterjedhet-e a katonai dimenzióra is, kiléphet-e Törökország a NATO-ból?
Alapvetően erre minden tagnak lehetősége van. Mint ismert, Franciaország élt is vele 1966-ban, hogy aztán csak 2009-ben térjen vissza a szervezet kebelére. A NATO 13. cikkelye mindössze annyit ír elő, hogy a kilépőnek egy évvel korábban értesítenie kell szándékáról az Egyesült Államokat, amely pedig tájékoztatja a többi államot. A júniusi választások után a politikai támogatottság miatt sem kellene aggódnia az elnöknek, és a török közvélemény sem feltétlenül tiltakozna a lépés ellen. A legfrissebb, júniusi közvélemény-kutatások szerint a megkérdezett törökök 60,2 százaléka az Egyesült Államokat tartja a legsúlyosabb fenyegetésnek, és 79,3 százalék tartja megbízhatatlan partnernek Washingtont. Igaz, a NATO-tagságot még mindig 70 százalék támogatja.
Ugyanakkor Törökország távozása a szervezetből egyik félnek sem érdeke. A NATO-nak még mindig jobb egy „problémás” tag a falakon belül, mint egy ellenség azon kívül, különösen most. Nem beszélve Törökország stratégiai fontosságáról, tevékeny szerepéről a missziókban, no meg az országban állomásozó amerikai nukleáris fegyverekről.
A Stratégiai Védelmi Kutató Központ kutatója emlékeztetett, hogy az új barátok keresése, a török külpolitika nyitása nem újdonság. „Erdogan megpróbál szorosabb kapcsolatokat kiépíteni tőkeerős országokkal, de kérdés, hogy ezek az államok mennyire lesznek képesek, és mennyire akarják támogatni Ankarát. A mostani világgazdasági trendek nem nekik kedveznek” – értékelt a Törökország-szakértő.
„Törökország nem menekülhet el földrajzi elhelyezkedése elől” – jegyezte meg az orosz közeledés kapcsán, rámutatva, hogy bár az orosz gép 2015-ös lelövése óta a viszonyt sikerült pragmatikusan rendezni, ám ettől még sok az ellentét a felek között, csak ezeket inkább igyekszenek nem elővenni. Ugyanakkor hozzátette, Ankara bedőlése az európai bankokat, vállalatokat, kereskedelmet is rosszul érintené, így elképzelhető, hogy európai államok is hitellel, befektetésekkel segítenek Ankarának. A szakértő szerint a menekültügyi alku sem forog kockán, bár az elképzelhető, hogy a törökök megpróbálnak majd több pénzt kialkudni az EU-tól.
És hogy hogy élik meg a líra mélyrepülését és a diplomáciai csörtét az emberek? „A héten ünnep volt, így a hangulat nyugodt. Ami aggasztóbb, a növekvő infláció. Minden egyre drágább, még az alapvető élelmiszerek is. Aggódnak, de pánik nincs.” – mondta el az éppen Törökországban tartózkodó Egeresi Zoltán.
