Srácok! Hová menjünk, a Gelázsba, vagy a Néplavórba? - kérdezte egyikünk a Bocskai úti ház emeleti gangján. Az előbbi a valaha szebb napokat látott Gellért fürdőt, a másik a Dagály strandot jelentette.
A vakáció számos szórakozási lehetőséget kínált azokban a boldogult ’60-as években. Végül úgy döntöttünk, aznap a Néplavor, majd másnap a Gelázs, de később szóba jött a Pala is, vagyis a Palatinus.
Mikor a kupaktanács döntött, vízhatlan, zöld kockás zsákba dobáltuk Gyuri bátyámmal a fürdőgatyákat, törülközőt. A kapuban találkoztunk az Sz. testvérekkel, Ferivel és az öccsével, Lacival, továbbá K. Lacival és M. Pityuval. Lesétáltunk a Kosztolányi Dezső térre és megvártuk a 49-es tuját. A jellegzetes süvítő hangja miatt Stukának becézett villamossal elmentünk a Marx térig. Átballagtunk a 3-as tuja végállomásáig és végigzötyögtünk a Váci úton, a Dagályig.
A néhány forintos belépővel a férfiöltözőbe vettük az irányt és a fém ruhaakasztón hamarosan ott lógott az ing, nadrág, gatya, az alsó kampókon meg a szandálok. Az egészet leadtuk a ruhatárban és a rövid madzagon lógó bilétát ráhurkoltuk a fürdőgatyánkra. Azután rohantunk a medencék valamelyikébe és ha nem nézett oda az úszómester, csukafejessel be a vízbe. Persze 13-14 évesen már a lányokat is stíröltük. A ’60-as évek közepe, második fele a "szívás" időszaka volt. Ez akkor azt jelentette, hogy ha egy csinos lányt látott valamelyikünk, úgy szívta be a levegőt, hogy közben fütyülésre hasonlító hangot adott ki. Az igazat megvallva ez nekem nem nagyon ment.
Más megoldást kellett találnom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. A Néplavórban voltak tornaszerek, vagyis vasrudakból összerakott nyújtó, felemás korlát. Én a nyújtón húzódzkodva villantottam deltaizmaimat, muszklijaimat. Pechemre egy nálam néhány évvel idősebb srác produkciója sokkal nagyobb sikert aratott a bikinis hölgyközönség körében. Profi volt; egy célszerszám - kis fakocka - segítségével egy kézen állva teste lendületével néhány lépcsőfokot is "lépegetett”. Akkortájt az izompacsirta volt a divat a vízpartokon.
Amikor megéheztünk , válogathattunk a büfében a hártyavékony szeletes száraz zsömle, vagy a vastag paníros bécsi zsömle között. Ha meguntuk a vizet, a napot, akkor a strand Árpád-híd felőli területén kialakított focipályáján rúgtuk a bőrt, mindig akadtak srácok, akik ellenfelet kerestek.
Persze nem mindig volt kedvünk végigzötyögni a városon. Ilyenkor elbumliztunk a tujával a Gellért térig és a szálloda hegy felőli oldalán beléptünk a régi fényének romjait még őrző Gellért fürdőbe. A benti nagymedencében szerettem úszni, mert nagyon szép volt a környezet. A meleg vizes kismedencében is elüldögéltem néha, de éreztem, hogy zavarom a sötét, átláthatatlan gyógyvízben ügyködő párokat, így hát nem sok vizet zavarva visszatértem a szép, mozaikos nagymedencébe. Egyszer sötétebb bőrű férfiak töltötték meg a medencét. Kinek a fél lába, kinek a fél karja hiányzott. Valamely észak-afrikai, felszabadításinak nevezett mozgalom sebesültjeit kezelhették a gyógyvízben.
A kinti medencében félóránként indult a hullámgép, önfeledten ordítva vetettük bele magunkat a habokba. Sajnos, ilyenkor a fürdő teljes közönsége is hullámok között akart élvezkedni, ezért egy gombostűt sem lehetett a vízbe ejteni. Amikor elcsitultak a hullámok, szívesen sétálgattam a medence körül, mert érdekesnek találtam a szobrokat, kőbeállókat.
Néha a margitszigeti Palatinusra mentünk. Mindig izgatta a fantáziánkat a női napozó felirat. Próbáltunk kiagyalni mindenféle ravasz trükköt, hogyan pillanthatnánk meg a teraszon Éva-kosztümben napfürdőző lányokat, nőket. De bevallom, a női testtel kapcsolatos ismereteimet végül nem a Pala női napozójában szereztem. Megunván a hiábavaló a tervezgetést, a pancsolást, inkább az üres, fehérre meszelt kisebb medencékben elterülve napoztam.
Amikor véget ért a nyár, akkor sem hanyagoltuk az úszást. A srácokkal a Rudasba jártunk a zord téli hónapokban. Kicsit már ütött-kopott volt az épület és az öltözőkre is ráfért volna egy nagyobb felújítás, de ez minket nem különösebben zavart. Jókat lehetett ökörködni, versenyt úszni, kijátszva az úszómester éberségét, fejessel beugrani a medencébe. Ott tanultam meg nyitott szemmel a víz alatt úszni, bár a klórozott víz miatt meglehetősen vörös szemekkel mentem haza. Hajszárító akkoriban még nem volt, legalább is a Rudasban nem, ezért az egyik szellőzőrácsnál szárítottuk a hajunkat.
Ott ismerkedtünk meg L. Marival és V. Magdival, két korunkbeli lánnyal. Kialakult egy kis vetélkedés a srácok között és ha jól rémlik M. Pityunak voltak a legjobb esélyei. Magas, jóképű, vékony, barna hajú és szemű fiú volt. Később Magdival mégis én jártam egy ideig, de ez csak afféle kamasz szerelem volt. Csak kóstolgattuk az érzelmek testi aspektusait. Később Brüsszelből küldött egy képeslapot és többé nem találkoztunk.
Persze ma már a korszerű, rengeteg szolgáltatást nyújtó, többnyire a digitális világ eszközeit is használó strandok, élményfürdők járják. Én valahogy mégsem kérek ezekből. Nem járok strandra évtizedek óta.
Jaj, úgy élveztük mi a strandot, pedig akkoriban már a Bambi napja leáldozóban volt. De talán a strandnál is jobban élveztük kamaszkorunk legszebb nyarait. Vissza sosem térnek már.
