Esőkabátok, gumicsizmák és bátrabb vászoncipők rengetegében vezetett az út a hévtől a Sziget bejáratáig kedd este. A fesztivál területén azonban mintha különösen kevesen lettek volna a pocsolyáktól szegélyezett utakon. Az egyszeri fesztiválozó könnyen gondolhatta, sokan megszöktek az eső elől, és nem várták meg a finálét. A Nagyszínpad elé érve azonban választ kaphatott bárki, hová tűnt az a sok ember: izgatottan várta, hogy megkezdődjék az utolsó este nagykoncertje, és jöjjenek már azok a majmok. Az Arctic Monkeys-ra nem is kellett sokat várni, pontos kezdéssel, új albumuk egyik legerősebb, Four Out Of Five című számával indítottak.
Nem kis feladat állt előttük: a bőrig ázott – akár csak aznap napijegyet váltott – közönséget felszárítani, és az egyhetes fesztivál legnagyobb, záró-buliját csapni. A sheffieldi együttes nem is tudta teljes megugrani ezt a kihívást. Bár a vélemények jelentősen megoszlanak, az első sorokban álló rajongók imádták Alex Turner és zenekara előadását, míg hátrébb a már megszokottá váló zűrzavar lett úrrá. A közönség érdektelenebb, az utolsó esti show miatt érkező része csupán néhány szám erejéig kapta meg, amire várt: a fergeteges, ereszd el a hajamat típusú muzsikára. Az indie, punk rock típusú Arctic Monkeys tagjai azonban nem is azért zenélnek, hogy bármiféle konkrét elvárást vagy igényt kielégítsenek; erre mutat rá idén áprilisban megjelent új albumuk, amely lassabb, kritikusabb hangvételű számaival görbe tükröt mutatott a zeneiparnak, ugyanakkor viszont nem kevés, a megszokott hangvételt váró rajongót elkedvetlenített. Nagyszínpados fellépésük során is érezhető volt, hogy a lassabb számokkal nem igazán tudott mit kezdeni a közönség, a jól ismert, és talán legnépszerűbb 2013-as AM című lemezen lévő dalokra tombolt igazán. Erős pillanatok és fergeteges darabok ugyan voltak a koncerten, de másfél órán át fenntartani az elázott – és lássuk be, már némileg fáradt – közönség figyelmét meglehetősen nehézkes.
A hazafelé szállingózó, vagy a bentlakók közül bőröndjeiket a sárban vadul rángató emberek között számos elkapott mondat arról szólt: jövőre újra ugyanitt találkozunk, vagy épp milyen jó lenne még maradni pár napot. Volt, aki a Monkeys koncertje miatt puffogott, mert hátul sikerült csak elhelyezkednie, esetleg összesen két számukat ismerte. Ugyanakkor, gyenge kifogás lenne azt mondani, az eső és a tömeg vette el ezt – vagy bármelyik korábbi – koncertélményt. A mellettem álló lány például egymagában olyan partit nyomott végig a hátsó sorokban is, amit talán mások a tizedik sorban sem. Tény, a zenekar nem tudta megugrani az utolsó esti elvárásokat, de hozzájuk méltó, tisztességes előadást láthattunk. Ahogy azonban Alex Turner átvetette vállán a zakóját, és csendesen levonultak a színpadról, nem csupán a gyenge taps okán lehetett. Talán az énekes is azon töprengett, amiről pár perccel korábban énekeltek: why’d you only call me when you’re high?, azaz, miért csak akkor hívsz, ha be vagy tépve?
