Hogyan legyünk konzervatív-liberális–szocialisták? - tette fel a kérdést még 1978-ban a lassan 10 éve elhunyt lengyel gondolkodó, Leszek Kolakowski. Írása – amelyet másfél évtizede olvastam - ráébresztett: valamennyi politikai irányzat morális alapértéke elfogadható a számomra. Sőt felfedeztem: miközben szocialistának vallottam magam, bizonyos szemszögből konzervatív, más kérdésekben liberális vagyok. Az elmúlt évtizedekben kísérletek sora bizonyította, ezzel nem csak én vagyok így. Minden ember egyidejűleg többféle morális értéket vall, és mindegyik felbukkan a viselkedésében. A morálisan „egydimenziós” - kizárólag konzervatív, csak liberális, egyedül szocialista – ember csak szélsőséges kivétel. Az éles politikai ellentétek oka nem az egyének kibékíthetetlen morális különbözősége, hanem a saját politikai „törzs” elvárásainak való engedelmeskedés.
Mégis, miközben az emberek hajlandók elfogadni mások értékeit, felvetődik bennük a kérdés: melyik az igazi? Ugyanezt a kérdést - „melyik hitet, melyik törvényt tudod a legjobbnak, legigazabbnak?”- teszi fel Szaladin, a muzulmán uralkodó Lessig A bölcs Náthán drámája zsidó főhősének. Náthán egy különös példabeszéddel – a három gyűrű meséjével - válaszolt. Egy ember – mesélte - varázshatalmú, viselőjét Isten és az emberek előtt kedvessé tevő gyűrűt örökölt. A gyűrű az apákról a fiúkra szállt, míg végül egy olyan apához került, akinek három egyként kedves fia volt. Mivel úgy érezte, nem tud választani közülük, halála közeledvén az aranyművessel csináltatott két pontos másolatot. Azóta folyik a fiúk között a vita, kié az igazi – de hiába. „Bocsáss meg, szultán – fejezte be a történetet a bölcs Náthán - hogyha nem merek a három gyűrű közt választani: hisz úgy rendelte épp Atyánk csinálni, hogy meg ne különböztethessük őket”.
A világban lezajlott változásokat követve ma meggyőződésem: a politika morális értékekei nem zárják ki egymást. A XXI. század problémái csak valamennyi érték szemüvegén keresztül szemlélve érthetők meg, így a globális problémák terápiájához mindegyik nélkülözhetetlen. Túljutottam tehát azon a - gondolatokat gúzsba kötő - állapoton, amit a humoralista, Sándor György évtizedekkel ezelőtt egy sokkoló hasonlattal fejezett ki: „Azt álmodtam, hogy Magyarország akkora, mint a talpam, és minden lépésemmel hazaárulást követek el.” Ebből a szemszögből meghökkentő számomra az ellenzéki pártok és mozgalmak újraszerveződést kísérő szélsőséges érték-tisztogatás, amely gyakran személyi tisztogatásba csap át.
A baloldali barátaim által követelt és egyedüli iránymutatóként a világ számára előírt morális értékeket, és a belőlük levezetett politikai stratégiát ma más szemszögből látom, mint negyed százada. Ez az eltérő nézőpont a sheffieldi technikai múzeumban - unokáim társaságában - tudatosodott bennem. A látogatás során került elénk egy ember nagyságú tábla, benne több kisebb-nagyobb, egymásba kapcsolódó fogaskerék. A gyermekeknek azt kellett kitalálni: ha elforgatják az egyiket, merre fog fordulni a hozzá kapcsolódó másik? Csak a fogaskerekek sorát végigkövetve lehetett kiötleni, merre fordul az utolsó.
Nos, az elmúlt évszázad során a nemzetközi gazdaság létrejöttével, a vasút- és a telefonhálózat kiépülésével a közösségek fogaskerekei egyre szorosabban érintkeztek. A XX. század végén pedig az internet, a világgazdaság, a globális kommunikáció és a migráció eredményeként a világ fogaskerekei elválaszthatatlanul egybekapcsolódtak. Hiába is akarná valaki - saját értékei és vágyai alapján - erre vagy arra forgatni a keze ügyébe eső kerekeket, azok egészen másfelé fordulnának. Egyre gyakrabban szembesülünk nem-szándékolt következményekkel: ezt a helyzetet részben az idézte elő, hogy a különböző tudományterületek sokáig egymástól független törvényei kibogozhatatlanul egymásba akaszkodtak, és csak nehezen fejthető meg, milyen lesz az összehatásukként kialakuló valóságos változás.
Még nehezebbé teszi azonban a helyzetet, hogy a korábban szemben álló morális értékek is fogaskerék-szerűen összekapcsolódtak. Régebben a konzervatív, a liberális és a szociáldemokrata értékek alapján szerveződő pártok a maguk morális szemszögéből javasoltak terápiát a világ problémáira. Volt, aki sebészi beavatkozást, a másik gyógyszeres kezelést, és volt, aki pszichológust ajánlott. A választásokon azután a polgár a különböző értékekből levezetett terápiák alapján döntötte el, kinek ad felhatalmazást. Így hol a konzervatív, hol a liberális, hol pedig a szociáldemokrata pártok kaptak lehetőséget. A XXI. század problémái azonban inkább egy áttételes rákhoz hasonlítanak: a gyógyításánál valamennyi terápia nélkülözhetetlen, de tekintettel kell lenni egymásra gyakorolt hatásukra is.
S ha valakiben felvetődne a kérdés, vajon közülük melyik érték vezérelje a terápiát, arra sokan azt a válasz adnák: az attól függ, mi fő veszély. Az anekdota szerint Sztálin egykor erre így válaszolt: „mindig az a fő veszély, ami ellen beszüntetjük a harcot”. Nos, napjaink globális problémáival küszködve a fő veszély az, ha valamelyik tudományterület tanácsát nem vesszük tekintetbe, és még inkább, ha bármelyik értéktől megtagadjuk a hozzájárulást, ha egy érték hirdetőjét eltanácsoljuk a döntéstől.
A politikában ugyanis a választóvonalat a XXI. században nem az értékek jelölik ki! A választóvonal – bármilyen furcsa legyen is – többnyire a pártokon belül húzódik, a szélsőségesek és a megegyezés szándéka által vezérelt politikusok között. A különbség a kizárólagos érték érvényesítésére törők és a más értékkel harmonizálni törekvők között van. Amiként félelmet kelt a világpolitikában a „tegyük országunkat az első helyre” jelszó, épp így kudarcot szül a „tegyük a - konzervatív vagy liberális vagy szocialista vagy fenntarthatósági – értékeinket az első helyre” politikai követelés.
A XXI. században nem egyedi értékek, szuverén országok és autonóm mozgalmak vetélkednek. A dobogó legfelső fokán sem egyetlen versenyző, hanem csapatok állnak majd.