A kisvárosban, ahol felnőttem, a hetvenes években két nagy bölcsőde is működött. Három gyár szívta fel a dolgozókat, jöttek a pesti mérnökök a kicsi gyerekeikkel, el kellett őket is helyezni valahol. Mindenki tudta a dolgát: a város vezetői addig mentek, míg meggyőzték az iparpolitikusokat, hogy hozzánk irányítsák a hajó- és darugyárat, az alumíniumgyárat és a gyógyszercsomagolót, kilobbizták az új gyermekintézményeket, iskolákat. Az anyukák és a nagymamák unszolás nélkül dolgoztak, a bölcsődéknél megálltak a munkásbuszok, a kerítésnél sok tucat bringa várta a nőket, míg átadták a kicsiket a gondozónőknek. A húszezerhez közeledett a lélekszám. Ma alig 13 ezren élnek ott, ipar semmi. Az egyik bölcsődében hosszú ideje idősotthon működik.
Amióta a mi miniszterelnökünk a sorban harmadik győzelme után azt mondta a szebb emlékű Kossuth adó reggeli műsorában, hogy leszerződne a magyar nőkkel egy kicsit több gyerek szülésére, folyton az jár a fejemben: vajon mire kötne magállapodást a városkám asszonyaival? Kaptok magas családi pótlékot, csak jöjjön a gyerek? Kiröhögnék, hisz tíz éve nem emelt egy vasat se rajta. Kaptok még több családi adókedvezményt? Na hiszen! A keleti végeken hányan visznek haza annyit, hogy jogosultak lennének rá? Építsetek vidáman, adom a csokot? Viccnek is rossz, eladhatatlan ingatlanok tömege stresszeli az ottaniakat, minek építenének újakat és miből? A bölcsifejlesztő projektre meg minek szerződnének az asszonyok, tízezer fő felett eddig is kötelező volt megtartani a településnek.
De ha véletlenül tényleg megmondhatnák, mi kellene nekik, hogy gyereket vállaljanak, nem kizárt, hogy azt felelnék a kormányfő unszolására: munka, biztos megélhetés, normális oktatási rendszer és felnőttképzés, elérhető idősgondozó hálózat és olyan szociális rendszer, ami mellett gyereket szülni nem egyenlő az elszegényedéssel. Ja, és olyan ország, ahol nem rúgják ki őket, ha tagjai egy ellenzéki pártnak vagy civil szervezetnek.
Leszerződik erre a leendő anyákkal, miniszterelnök úr?