– A jövő évi költségvetés, vagy a konvergencia program is azt mutatja, hogy az Orbán-kormány nem tér el a 2010 óta folytatott gyakorlattól, koherens szociálpolitikát folytat. Ez akár dicséret is lehetne, de a Magyar Tudomány júniusi számában megjelent "Távolodás ez európai szociális modelltől – a szegénység társadalompolitikája" című tanulmánya vagy a Kiss Dianával a nyugdíjrendszerünkről írt bővebb angol nyelvű cikke messze nem elismerő. Minek szól a kritika?
– Tavaly jelent meg Ferge Zsuzsa kötete a rendszerváltás óta működő kormányok szociálpolitikájáról és ennek is az az egyik következtetése, hogy a szocialista-liberális kormányoknak nem volt egységes szociálpolitikájuk. Többnyire szociáldemokrata programokkal kezdtek, amit azután neoliberális megszorítások követtek. Ezzel szemben a Fidesz társadalompolitikája következetes maradt a nyolc év alatt, csak éppen szembe megy azzal, amit a jóléti rendszerek eddigi logikájáról tudunk. Egy másik fontos sajátossága az Orbán-kormányoknak, hogy szemben elődeikkel, durva megszorítással kezdtek, aztán valamelyest lazítottak a ciklusok vége felé.
– Miben?
– Vegyük a munkanélküli ellátórendszer reformját. Míg a Gyurcsány-érában minimálbért kaptak a közmunkások, addig a Fidesz bevezette a közmunkás minimálbért, ami a korábbinak mindössze a 60 százaléka lett. Ráadásul, hogy sok embert pörgessen bele a rendszerbe, jelentős részüket részállású közmunkásként „foglalkoztatta” 2010-2011-ben. Mindez elképesztő jövedelem-zuhanást jelentett sok százezer embernél a válság idején, ami a szegénység drasztikus növekedéséhez vezetett 2012-re. Ehhez képest 2013-14-re a Fidesz-kormány már hosszabb távra és teljes munkaidőben foglalkoztatta az embereket közmunkában és a létszámot is megemelte. Ez a 2011-es állapothoz képest mindenképpen javított a munkanélküliek helyzetén.
– Mindeközben nem teljesítette a szociálpolitikának azt az alapvető funkcióját, hogy segítse a társadalmi különbségek kiegyenlítését.
– A szociálpolitika minden területén egységes elveket követett a második és a harmadik Orbán-kormány: munka alapú társadalomról beszélnek. Azt erősítik tovább, akinek bejelentett, stabil munkaviszonya van, akinek sikerült megkapaszkodni a társadalmi hierarchiában. Aki gyengébb és ezt nem tudta elérni, azt szisztematikusan tovább gyengítik. Mindez tökéletesen szembemegy a piacon keletkezett különbségek kiegyenlítésének általánosan elfogadott szociálpolitikai elvével, amit az unió lelkének is nevezett Európai Szociális Modell is megkövetel. Fontos látni, hogy az EU azért is támogatja a leszakadók munkaerőpiaci integrációját, mert ez vezet a fenntartható gazdasági növekedéshez.
– Miért megy ezzel szembe a Fidesz?
– A neoliberálisnak nevezhető társadalomfilozófia azt hirdeti: ha minimálisra szűkítjük az ellátásokat, akkor az embereket rá tudjuk kényszeríteni, hogy dolgozzanak, s ha nem teszik, az egyéni hiba. A munkanélküli ellátások, a támogató szolgáltatások leépítése ezt a logikát követi.
– A politika ezzel eltolja magától a felelősséget.
– Persze, az egyén felelősségét hangsúlyozza, az államnak ebben a logikában az a dolga, hogy az elsődleges munkaerőpiacról kimaradókat „megnevelje”, munkára fogja. Ennek egyik eszköze, hogy 9-ről 3 hónapra csökkentették a munkanélküli járadék időtartamát, ilyen rövid járadékos idő sehol nincs a fejlett világban. Lefaragták a segély összegét, felülvizsgálták a rokkantnyugdíjakat, hogy az egyéneket a legális munkaerőpiacra kényszerítsék. Ez a gondolkodásmód épp a válság közepén hagyta figyelmen kívül a gazdasági folyamatok egyéni sorsokra mért hatását. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a közmunkaprogram már említett kiterjesztése, miközben a kontrollt és a „nevelést” szolgálta, komoly támogatás volt azoknak, akiknek a készségei és képzettsége alacsony szinten vannak.
– Mi következik most, amikor drasztikusan visszaszorítják a közmunkát?
– Számomra is megdöbbentő, hogy most, amikor a költségvetés ezt már lehetővé tenné, nem kezdtek bele ennek a munkaerőpiachoz gyengébben kapcsolódó rétegnek a tényleges munkaerőpiaci integrációjába, sőt a középfokú és felsőfokú oktatás szűkítésével, a közoktatás átalakításával azt érjük el, hogy újratermelődjön ez a réteg. Az ország egy nagy lehetőséget vesztegetett el, hiszen az EU erre a célra tényleg nagyon komoly forrásokat biztosított volna. Lengyelország ezt a lehetőséget jól kihasználta a kisvállalkozások fejlesztésén, valamint az oktatás és a felnőttképzés modernizációján keresztül.
– Amikor a Fidesz a választási kampányban egy szót sem szólt a nyugdíjrendszer átalakításáról, sejteni lehetett, hogy nem lesz rugalmasabb a világ legmerevebb nyugdíjrendszere.
– Meglepett, hogy a szociális ígérgetésbe nem ment bele a kormány, vagyis biztosak voltak benne, hogy ilyen irányú változtatás nélkül is megnyerik a választást. Ez be is jött nekik. A 2008 óta változatlan összegű családi pótlék emelését például sokan valószínűsítették, de nem nyúltak hozzá. Az Erzsébet utalványok elegendőnek bizonyultak a nyugdíjasok szavazataihoz, a Soros-kampány, a menekültkérdés mindent betakart.
– Pedig abban, hogy rugalmasabb nyugdíjba vonulást kell lehetővé tenni, teljes az egyetértés a szakértők és a nyugdíjasszervezetek között.
– Minden fejlett ország nyugdíjrendszere valamelyest rugalmas: ha lemondasz a nyugdíjad egy részéről, akkor elengednek nyugdíjba hamarabb, úgy, hogy az állam se járjon rosszul. És fordítva, dolgozhatsz tovább a magasabb nyugdíj reményében. A magyar nyugdíjrendszer ezzel szemben teljesen merev és ez se a nyugdíjasoknak, se a gazdaságnak nem jó.
– Differenciált nyugdíjemelésre volna szükség, amit az összes nyugdíjas szervezet és az ellenzék is követelt a kampányban?
– A magán-pillér megszüntetése autokratikus rendszerekre jellemző módon történt meg; én az „illiberális demokrácia” főpróbájának tekintem. Ugyanakkor az egységes állami felosztó-kirovó rendszerre való visszatérés megnyitotta a lehetőséget a nyugdíjrendszeren belüli szolidaritási mechanizmusok erősítésére. Nem egyszeri nyugdíjemelés kellene tehát, hanem olyan állandó kiegyenlítő mechanizmusok megerősítésére lenne szükség, mint például a magas keresetek fokozatosan csökkenő mértékű, azaz degresszív beszámítása. Az egykulcsos szja ugyanis már önmagában a nyugdíjak (csakúgy, mint a keresetek) széthúzását eredményezi. A nők előnyben részesítése is fontos ügy: az ő nyugdíjuk az alacsonyabb bérek és a gondoskodó munka miatti szaggatottabb munkapálya miatt kisebb. Ugyanakkor a Nők 40 egy valós problémára ad egy végtelenül leegyszerűsített, a nyugdíjrendszer egésze szempontjából újabb igazságtalanságokat szülő választ. Mindeközben a Fidesz megszüntette a járulék- és nyugdíjplafont 2013-ban, ami hosszabb távon a nyugdíjasok közötti egyenlőtlenségeket növeli.
– Az lehet az értelme, hogy a nagyon magas összegek emelik az átlagnyugdíjakat, ami elfedi a legszegényebbek nyomorát?
– A válság évtizedében a nyugdíjak nagyjából hozták a korábbi színvonalukat. A mélyszegénységben, azaz többszörös anyagi deprivációban (valamitől való megfosztottságban - a szerk.) élő idősek aránya 6 százalék körül maradt, miközben a 6 éven aluli gyereket nevelő családoknál 2008 és 2012 között 20-ról 35 százalékra ugrott. Tehát nem a nyugdíjasok voltak a legkiszolgáltatottabb helyzetben. Azzal persze egyetértek, hogy az alacsony nyugdíjakat az átlagosnál nagyobb mértékben kellene emelni. A jelennél azonban aggasztóbb a jövő: fokozatosan éri el a nyugdíjkorhatárt az a tömeg, amelyiknek a munkapályája nagyobbik része már 1990 utánra esik, és a munkanélküli időszakok miatt már nem lesz meg a 40 éves, vagy akár a 20 éves munkaviszonya sem. Így egyre többen kapnak majd résznyugdíjat vagy egyáltalán nem lesznek öregségi nyugdíjra jogosultak. Erre sem a korábbi kormányok, sem a Fidesz nem készült fel, nem látok erre vonatkozó stratégiát.
– Egy cinikus választ láttunk: a szülőtartás hangsúlyozását. Várható más lépés is?
– Nem gondolom, hogy a 21. században a szülőtartás lenne a megoldás a nyugdíjrendszer problémáira. Ugyanakkor szerintem nem várható alapvető változás a nyugdíjrendszerben. Ennél komolyabb szociális feszültségekre sem feltétlenül reagált az Orbán-kormány az utóbbi nyolc évben.
– Fenntartható így a magyar nyugdíjrendszer?
A rokkantakkal, vagy, ahogy most nevezzük, megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatos szolidaritást, ami 1928 óta jellemezte a magyar nyugdíjrendszert, felszámolták, ugyanakkor ezzel elérték, hogy középtávon fenntartható az öregségi nyugdíjrendszer. Csakhogy részben a nyugdíjrendszerből eltávolított, „problémás” (azaz a munkaerőpiacról idő előtt kiszorult) nyugdíjasokat látjuk ma az utcákon hajléktalanként, vagy éppen nem látjuk őket, mert otthon nyomorognak. Sok személyes tragédia, kegyetlen történet van a mögött, hogy középtávon fenntarthatóvá tették gazdaságilag a nyugdíjrendszert, sőt az 2013 óta szufficites, bevételt „termel” a költségvetésnek.
– Ha visszagondol erre a beszélgetésre, másképp fogalmazott, mint tette volna egy hónapja, az Akadémia elleni kormányzati támadás előtt?
– Remélem nem. Egy évvel ezelőtt is nagyjából ugyanezeket mondtam el a nyugdíjrendszerről.
– Pedig ami a kutatóintézetek körül történik, félelmet is kiválthatna az olyan szakemberekben, mint ön.
– Azt elérték, hogy rossz lett a hangulat: elkeserít bennünket a támadás az MTA és kutatóintézetei, valamint a társadalomtudósok ellen. Mégis töretlenül valljuk, hogy a tudománynak nem kell egyetértenie a kormány döntéseivel, nem ez a feladata. Mi nemzetközi standardok által meghatározott, tudományos kutatási elvek alapján végezzük a munkánkat. Ezek mentén írtam meg a Magyar Tudományban is a cikkemet és egy szavát sem változtatnám meg.
– Egy okos kormány megpróbálja a kutatások eredményeit felhasználni, kiaknázni. Van ilyen igény?
– Bár vannak ellenpéldák is, általában nem látunk nagy igényt a szakértelemre.
– Érdemes még társadalomtudománnyal foglalkozni Magyarországon?
A legjobbak közt is sokan fontolgatják, hogy elhagyják az országot vagy a tudományágukat. Ez a folyamat korábban elkezdődött, de sokaknál az utolsó csepp a pohárban, ami most történik. Tragikus, de attól tartok, hogy elveszíthetünk sok értékes kutatót.
