cafeteria;költségvetés;Pintér Sándor;

- Mutyirejtegetéssel és jövedelemvágással búcsúzik az Országgyűlés

Utoljára ül össze ezen a héten a parlament, ám mielőtt a honatyák elmerülnek a szabadságban. elfogadják a költségvetést, megvédik magukat a sajtótól, illetve lezúzzák a hajléktalanokat.

Ami a büdzsét illeti, az csöppet sem nagyvonalú. Varga Mihály pénzügyminiszter ugyan bedobta, hogy a kormány módosítja a 2,2 millió dolgozó érintő cafeteria-változásokat, ám végül nem történt semmi, így a költségvetést megszavazó honatyák érdemben kurtítják a béren kívüli juttatásokat. De nemcsak a munkavállalókat érinti rosszul a büdzsé, a munkaadókat is – szó volt róla, hogy már januártól csökken az alkalmazottak után fizetendő szociális hozzájárulás mértéke, most jövő év közepe az új céldátum, ráadásul a büdzsé egyáltalán nem kalkulál ennek az intézkedésnek a hatásaival.

A magánélet védelméről szóló törvény elfogadásával a hatalom csonkolja a sajtó lehetőségeit: gyakorlatilag nem lehet korrupciós/visszás ügyekről írni – például ha azok nem a közszereplő hivatalában történnek, vagy ha nem ő intézi azokat, hanem egy családtagja. Sőt. nemcsak a sajtó nem teheti szóvá az ilyen eseteket, hanem az emberek sem – legalábbis az utcán semmiképp, hiszen a kormánypárti többség alaposan megnyirbálja a gyülekezési jogot is.

A migránsok mellett talált egy új ellenséget a kormány: az önkormányzati kampány bűnbakjai a hajléktalanok lesznek (az utcán élők elleni fellépéssel a belső mérések szerint az emberek többsége egyetért): úgyhogy aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen, az szabályt sért. 

Pintér sándor egymagábanA honatyák nemcsak azt szavazhatják meg, miképp lehet elrejteni a gyanús ügyleteket, hanem azt is, miképp lehet intézni őket. A fideszes többség a héten felhatalmazza Pintér Sándor belügyminisztert, hogy egymaga döntse el: milyen EU-n kívüli cég terjeszkedhet Magyarországon. A hivatalos verzió szerint persze ezzel a Magyarország biztonságát sértő külföldi befektetéseket akarja a kormány semlegesíteni. 

Ahhoz képest, hogy csak egy kamuprofil, van 400 – főleg politikus és újságíró ismerőse –, és elég jól értesült a párt belügyeivel kapcsolatban. És még interjút is adott, amelyben azt mondja: LMP-nek nincsenek állításai, csak azt csinálja, mint a Fidesz vagy az MSZP.