„Ez a zenekar úgy alakult, hogy Podlovics Péter koncertrendező szeretett volna egy 55. születésnapi Tom Waits-bulit Budapesten; Waits azonban végül sajnos nem jött el Magyarországra. Péter ezért egy tisztelgő koncertet kezdett szervezni, és felhívta Tom Waits-kedvelő zenész barátait Londontól Grazig, Antwerpentől Szigetszentmiklósig. Ez a buli olyan frenetikus siker lett, hogy rámutatott a rajongók körében tomboló Tom Waits-éhségre. Mi, zenészek is pontosan ugyanígy éreztük. Azóta úgy tűnik, ha akarnánk, sem tudnánk abbahagyni a koncertezést” – mondja Varga Livius.
A zenekar vezetője Ian Siegal londoni énekes-gitáros, aki a kritikusok szerint az egyik leghetségesebb fehér soul-blues énekes. Livius szerint Siegal „lehengerlő előadásával és oltári orgánumával tökéletes vezető. A legkisebb kézmozdulatából azonnal ért mindenki a színpadon: pontosan tudhatod, hogy mit vársz tőle, mégis képes minden koncerten meglepni. Hol érdekesen búgó baritonját használja, hol pedig – mint egy defektes gőzgép – fújtat, hogy a következő pillanatban extrém sípoló hangot csaljon ki a torkából.” Siegal mellett a másik külföldi muzsikus a gitáros Ripoff Raskolnikov, „a grazi blues-fenomén, akinek saját, semmivel nem összekeverhető stílusa tökéletesen kirajzolódik, miközben Tom Waits-dalokat énekel. Annyi szeretettel és fájdalommal játszik, hogy olyan talán még a Mississippi-deltában sem található.”
A hazai zenészek közül a Quimby frontembere, Kiss Tibi a közelgő óbudai koncerten (július 18., szerda, 19:30, Kobuci kert) nem lesz színpadon – a holland Mischa den Haring helyettesíti, aki Varga Livius véleménye szerint „a saját világát ülteti bele ebbe a tribute-ba. Nem pótolni akarja Tibit, hanem alternatívát nyújtani, de éneke és gitárhangzása tökéletesen passzol a szövedékbe.” Állandó tag a Pál Utcai Fiúkból ismert Varga Laca basszusgitáros, valamint a dobos Frenk (Budapest Bár, ex-Hiperkarma). „Laca a blues-nak, a groove-os tánczenéknek és a kísérletező zenének is kiváló ismerője; éppen ezért Tom Waits extrém hangszereléseinek remek tolmácsolója. Frenkkel pedig olyan ritmusszekciót adnak, amelyet a világ bármely zenekara megirigyelhetne. Aztán jön a csavar: Frenk kilibben a mikrofonhoz egy szál gitárral és egyedül előad egy dalt. Némi durván húzós dobolás után pedig újra megteszi ezt – de immár a zongora mögé ülve.”
A Braindogs alapembere, szürke eminenciása a zongorista Nagy Szabolcs, aki – Livius szerint – „mindezt az egészet összefűzi, fenntartja, továbblendíti és a háttérből igazgatja. Mindent tud a bluesról és a környéki műfajokról, s amikor egy-egy szólója megvillan, akkor felkiált az idegrendszer. Mindezt oly könnyedséggel teszi, hogy a néző elhiszi: nagyszerűen zongorázni nem is olyan nehéz. Fanyar humorát jelzik zenei tréfái, utalásai, amelyeket pókerarccal sző bele varázslatosan pulzáló játékába.”
A Braindogs jövőjéről, terveiről Varga Livius mindössze annyit mond: minden azon múlik, hogy a publikumot meddig érdekli a Tom Waits-repertoár. „A közönség egyelőre nő, mi pedig bármeddig bírjuk. Tom Waits dalait megszólaltatni kifogyhatatlan örömforrás. Nagyon tudunk figyelni egymásra, érezzük egymás rezdüléseit. Ez nem is csoda, hiszen különböző zenekarokban és összetételekben, de egyébként is játszunk együtt.”
