Ha versenyt hirdetnének, hogy mi volt a kormány legnagyobb lódítása migráció-ügyben, én arra a minapi orbáni mondatra szavaznék, amely szerint „Magyarország óriási terhet vesz le Németország válláról azzal, hogy megakadályozta, hogy bárki a törvények megkerülésével lépjen be Magyarország területére”. Ebben az állításhalmazban ugyanis egyetlen igaz elem sincs. Egyrészt nem akadályoztuk meg, hogy bárki a törvények megkerülésével jöjjön hozzánk – elég az ellenőrizetlenül tízezreket Európára szabadító moszkvai magyar vízumshoppingra, vagy a hasonló nagyságrendű kamuállampolgárság-bizniszre gondolni. Másrészt a kerítéssel sem tehermentesítettünk magunkon kívül senkit, főképp nem Németországot; mióta rács van a határon, a migrációs útvonalak módosultak ugyan, de a német földre érkezők számát a magyar drótakadály nem befolyásolta. Harmadrészt pedig német szemszögből az egész krízis úgy indult, hogy hézagos regisztrációval, kontroll nélkül ráengedtünk a nyugati határra több mint kétszázezer menekültet, akiket a sakk-matt helyzetbe hozott német kormány befogadott.
A magyar kormány azt állítja, hogy mindössze 531 ilyen személy van, ami, ha igaz lenne, teljességgel érthetetlenné tenné a makacskodást. Csakhogy nem igaz: maga Pintér Sándor belügyminiszter mondta el 2015 őszén a parlamentben, hogy 84 ezer menekült ment keresztül Magyarországon regisztráció nélkül – ami egyben azt is jelenti, hogy legalább 150 ezret viszont regisztráltak, és csak utána zsuppolták tovább őket Ausztria felé; megszegve az uniós előírásokat, amelyek szerint az a tagállam folytatja le a menekültügyi eljárást, ahol a menekült az EU területére lép.
Ahogy Agatha Cristie írta egykor: régi bűnnek hosszú az árnyéka. Aki hazugságra építi a stratégiáját, előbb utóbb belezavarodik, akkor is, ha egy pitiáner csalóról van szó, meg akkor is, ha a magyar miniszterelnökről.