Túlzottnak látszik az az optimizmus, amivel a humánminiszter a legújabb népegészségügyi program előkészítését kommentálta. Kásler Miklós 5 kulcsbetegség országos intézeteinek vezetőitől kért majdan összefésülendő javaslatokat, és röpke három hét után kapott is. A korábban általa vezetett onkológiai intézetből azzal a megjegyzéssel: „hogy ott a 25 éve létező programot törekedtek kiegészíteni.” A bejelentés napján Kásler a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt, hogy az 1993-ban indult, és azóta Európában mintaértékűvé vált nemzeti rákkontrollprogram adta a gondolatot, hogy minden lényeges betegségcsoportban kialakítsanak egy nemzeti programot.
Amellett hogy sokan magát a programalkotás módszerét is kritizálták, a hazai onkológiai ellátás eredményeit is óvatosabban dicsérték. Sőt a magyar rákkontrollprogram mintaértékűségét az adatok cáfolják. Európán belül Magyarországon betegszenek és halnak meg a legtöbben daganatos betegségben a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) és az Európai Bizottság legutóbbi körképe szerint. Míg az OECD-országok átlagában a daganatos halálozás évente két ezreléket tesz ki, idehaza e betegségekben a lakosság három ezreléke hal meg.
Míg a szív- és érrendszeri megbetegedések mutatói hasonlóak az unióhoz velünk együtt csatlakozó országokéival, a daganatok esetében eltérő utat járunk. 2005 és 2013 között a vizsgált halálokok közül a keringési rendszer betegségeinél jelentősebb javulás, az emlő- és méhnyakrák gyakorisága esetében kisebb javulás, míg a tüdőrák és hasnyálmirigyrák esetében komoly romlás volt megfigyelhető. Ezeket a változásokat az EU15 országokéval összehasonlítva az látható, hogy a magyar adatok 2005 óta érzékelhető javulása mellett is tovább nőtt a lemaradásunk. A szív- és érrendszeri betegség miatti halálozásnál 50 százalékkal, a tüdőrák esetében 25 százalékkal nőtt a hátrányunk.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint 100 ezer 65 évesnél fiatalabb magyar közül egy év alatt 120-an meghalnak rákban, míg a 2004-ben Magyarországgal együtt az unióhoz csatlakozott országok átlagában ez a szám 90. A tizenöt régebbi uniós tagállamban fele annyian halnak meg rákban 65. életévük előtt (százezerből 63-an). Nyugaton ráadásul a daganatos halálozások számában megindult a csökkenés az 1990-es évektől, míg nálunk növekedett mind az új esetek, mind a halálozások aránya. A 30 éves sikeres rákkontroll-program eredményeképpen 2013-ban az új tagországokhoz képest valamelyest csökkent, de a régiekhez viszonyítva jelentősen, 25 százalékkal nőtt a rákhalálozásbeli elmaradásunk! Azaz a rákbetegségek okozta terhek nemhogy csökkentek volna, hanem nőttek Magyarországon 1990-ről 2016-ra.
- Ha az adatok nem is igazolják a rákkontroll-programot, azért annak vannak vitathatatlan érdemei – mondta lapunknak Poller Imre onkológus, a PX Consulting egészségügyi elemzőcég vezetője. - E program részeként számolták fel az onkológiai ellátás fehér foltjait, például ezzel zárkóztatták föl a hazai sugárterápiát a nemzetközi trendekhez, illetve akkor alakultak meg azok a vidéki onkológiák, amik nélkül ma már működésképtelen lenne a rendszer. Szerinte a program kudarcfázisa a 2000-es években kezdődött, és Poller Imre szerint ekkor kellett volna a programot megújítani. Megnézni, hogy mi kell a sikeres ellátáshoz, mit kellene fejleszteni.
Hozzátette: Kásler Miklós a komprehenzív onkológiai ellátásban hitt, ennek lényege az volt, hogy minden kórház tevékenységébe kerüljön bele ez a szakterület, melynek tevékenységét onkológiai központokkal akarta irányítani. Ha innen nézzük, elővehetetlen a 25 évvel ezelőtti program. Akkor ugyanis teljesen más intézményirányítási lehetőségek és kezelési eszközök voltak.
Most leginkább húzni kéne egy vonalat és megnézni az elmúlt 3 év statisztikáit, hogy a beteg hol lépett be először a rendszerbe, mi történt vele ott, és aztán az így nyert tanulságok alapján átalakítani az ellátórendszert. Most a szűrések nem hatékonyak, a betegek későn, már nagyon betegen, gyakran menthetetlenül kerülnek az onkológiákra. Az ellátórendszer egyenetlen. Például Magyarországon 100 emberből évente egynél diagnosztizálnak rákot, csak Budapesten ez évi 17 ezer új beteget jelent, ha melléjük vesszük még a Pest megyeieket is, akkor a fővárosi ellátóhálózatba 25-30 ezer új eset érkezik. Ezt a betegszámot képtelenség vagy csak nagy nehézségek árán lehet a fővárosban lévő intézményekkel ellátni.
Kincses Gyula egészségügyi szakértő örül, ha az egészségpolitika visszatér a nagy nemzeti programokhoz, de a régi program leporolásától már kevésbé lelkes. Szerinte tíz év alatt nagyot változott a szakma és a világ, a leporolás helyett korszerűsítésre, újra-értelmezésre lenne szükség. Nem érti, hogy olyan fontos, a lakosságot közvetlenül érintő probléma, mint a sürgősségi ellátás, miért került ki a nemzeti programok köréből. Szerinte alapos elemzés és a létező népegészségügyi programok áttekintése, összegzése után a szakmával közösen kellene kialakítani ezeket a programokat, és nem lenne szabad csupán az országos intézetekre bízni. A szakember elismerte, hogy a viták mindig fárasztók, de meg szokta érni, mert a vitáktól mindig javulnak a programok, másrészt a végrehajtás is eredményesebb, ha a program a szakma együttműködésével készül. Szerinte, ha már így is 25 éves késésben vagyunk, akkor kár 2 hét alatt elkapkodni, megérné beletenni a munkát és az időt, mert tényleg fontos dologról van szó.
