Merkel és Seehofer új, három pontos menekültügyi csomagot jelentettek be. Ezek a következőek. A német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni, amely akadályozza mindazon menedékkérők belépését, akiknek menekültügyi eljárását egy másik EU-tagországban kell rendezni. Ehhez tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes országba. Államigazgatási szintű megállapodással akarnak együttműködni az érintett országokkal. Ha a menekültügyi eljárás lefolytatására illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni, az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést az országba egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.
A megegyezés bejelentésekor az volt a legnagyobb kérdés, mi szólnak ehhez a nagykoalíciós szociáldemokraták? A párt egyelőre nem mondott nemet a megegyezésre, ugyanakkor Andrea Nahles pártelnök közölte, a részleteket még tisztázni kell. Elsősorban a tranzitközpontokra gondolt, amelyek felállítása ellen éveken át harcolt a párt.
Ettől függetlenül Nahles üdvözölte a kompromisszumot hozzátéve, végre a konkrét kormányzati munkára tudnak összpontosítani. „Ezt nagyon hiányoltuk az utóbbi időben” – fejtette ki.
Akadnak azonban az SPD-n belül bíráló hangok is. A párt migrációval foglalkozó szakértője, Aziz Bozkurt rámutatott, a tranzitzónák kérdését nem taglalja a koalíciós szerződés, „és őszintén szólva azt is tisztázni kellene, hogyan működik majd ez a furcsa konstrukció”. Szerinte
Keményebben fogalmazott az ellenzéki Balpárt elnöke, Bernd Riexinger, aki a tranzitközpontokat „de facto tömeges internálótáboroknak” minősítette, ahol az emberiességnek nincs helye. Egyúttal hiányolta az SPD fellépését. Hasonlóképpen nyilatkozott Annalena Baerbock, a Zöldek elnöke, aki szerint a szociáldemokratáknak „színt kellene vallaniuk”.
Hosszabb távon milyen hatással lesz a német kormányra a megállapodás? „Első látásra minden jó” – állapítja meg a Spiegel, a kabinet folytathatja munkáját, ám a mostani, hetekig tartó válság nagyon mély nyomokat hagyott.
A két párt között súlyos bizalmi válság alakult ki, Seehofer és a mögötte álló két CSU „nagyágyú”, Alexander Dobrindt frakcióvezető és Markus Söder bajor kormányfő célja az volt, hogy megszabaduljanak a kancellártól.
A megállapodásnak köszönhetően Seehofer belügyminiszter marad, s így utólag megállapíthatjuk, belengetett lemondása inkább csak színházi előadás volt részéről, nehéz elképzelni, hogyan képes még három és fél évig együtt dolgozni Merkellel.
A mostani helyzet mindenképpen Seehofernek jobb. Merkelnek komoly kompromisszumokat kellett tennie, de az ő pártbéli pozícióit sosem fenyegette veszély, a CDU vezetése egytől egyig beállt mögé. A CSU-nál nem ez volt a helyzet, megtörtént az, ami akár napokkal ezelőtt elképzelhetetlen lett volna: sok párttag megkérdőjelezte a keresztényszociálisok vezetésének jelenlegi radikális irányvonalát. Elsősorban Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője és Gerd Müller fejlesztési miniszter fordultak Seehoferékkel szemben, de akadtak más olyan CSU-politikusok is, akik úgy vélték, nem igaz az, amit a vezetés állít, nevezetesen a múlt heti európai uniós csúcson Merkel nem ért el konkrét eredményeket a menekültkérdésben.
Az, hogy a CSU végül belement a kompromisszumba, csak azt mutatja, a bajor párt nagyon áhította a megállapodást. Hírek szerint már a vezetés legradikálisabbika, Markus Söder is hajlott a megegyezésre, hiszen ha szakításra került volna sor, s a CDU is elindult volna az októberi bajor tartományi választáson, akkor elveszíthetné miniszterelnöki tisztségét.
A CSU tehát egyelőre örülhet, de nem sokáig. Sok mérsékelt szavazó fordult el a párttól, azok, akik Merkel irányvonalát támogatják. Seehoferéknek azonban hosszabb távon komoly árat kell fizetniük.
Ha ez megtörténik, a teljes pártvezetésnek el kellene gondolkodnia a hogyan továbbról.
Mekkora esélye van annak, hogy sikerül átültetni a gyakorlatba a három pontos megállapodást? Ez is számos kérdést vet fel. Egyrészt talány, mennyi idő kell a tranzitzónák felállításához. Másrészt megállapodást kell kötni a menekültek visszafogadásáról a többi uniós országgal. Ez elsősorban Olaszországot érinti, a populista római kormány azonban egyelőre minden megegyezéstől elzárkózik. S eddig Ausztria sem mutatott túlzott lelkesedést a kompromisszum iránt. Az is kérdés, miként érik el, hogy a tranzitközpontokat senki se hagyhassa el.
A rendőrség nem kívánja egyfajta kápó szerepét betölteni.
