Észrevétlenül telt el Zágrábban az uniós csatlakozás 5. évfordulója. Nem csoda, hiszen bizonyos tekintetben a megélhetés nehezebb, mint 2013. július 1. előtt volt, ez azonban nem az EU szigora, hanem a zágrábi kormányok sorozatos rossz döntései miatt alakult így.
Az EU-nál akkoriban csekély volt a lelkesedés, hogy 28 tagúra bővült a közösség. Brüsszelnek a súlyos adósságcsapdába került államok, Görögország, Portugália és Írország megmentésén kellett munkálkodnia, s komoly válságjelek jelentkeztek Olaszország és Spanyolország esetében is. Ekkor még az sem látszott biztosnak, sikerül-e egyáltalán egybetartani az euróövezetet. A német média sem a horvátok csatlakozásainak esetleges előnyeiről írt, hanem úgy értékelte a bővítést, hogy az Unió egy újabb bizonytalan jövőjű országot vesz fel tagjai sorába.
Hurráoptimizmus azért Zágrábot sem jellemezte. Sok horvát úgy vélte, már régen fel kellett volna venni az országot az európai közösségbe. Sokan nehezen emésztették meg, hogy e tekintetben olyan alacsonyabb életszínvonalú államok is megelőzték őket, mint Románia vagy Bulgária – emlékeztet a Deutsche Welle. Mások attól tartottak, hogy a horvát gazdaság nem lesz kellőképpen versenyképes az Unióban, akkortájt a munkanélküliség elérte a 20 százalékot. Ha egy horvátot manapság arról kérdeznek, milyen előnyei származtak az uniós csatlakozásból, sok konkrétumot nem tudna felhozni. Esetleg annyit, hogy az uniós munkaerőpiac megnyitásával könnyebben találnak munkát külföldön. Ez azonban egyben nagy hátrány is, hiszen a fiatal, szakképzett munkaerő tömegesen hagyja el az államot. Elsősorban Ausztriában és Németországban találnak munkát. Mindezek következtében azonban a horvátországi népesség folyamatosan öregszik, bizonyos szektorokban egyre égetőbb munkaerőhiány alakul ki, ráadásul a nyugdíj- és az egészségügyi rendszer összeomlása fenyeget. Becslések szerint manapság naponta 180 ember int búcsút a szülőhazájának.
Bár a csatlakozástól a horvátok azt remélték, visszaszorul a korrupció, Zágráb e tekintetben sem tud előrelépést felmutatni. Olyannyira, hogy a Transparency International listáján az ország egy pontot még veszített is, és a világ 180 államából a nem éppen előkelő 58. helyen szerénykedik, ami az egyik leggyengébb eredmény az uniós tagországok közül. Azért sem lehet sikersztorinak nevezni a horvátok csatlakozását, mert Zágráb egy igen kényes időszakban vált az európai család tagjává. Az Unió egyik válságból esik a másikba. Akkoriban a pénzügyi krízis megoldása jelentett súlyos gondot a brüsszeli döntéshozók számára, most pedig a menekültválság osztja meg az EU-t, ebből pedig Horvátország sem vonhatta ki magát.
A csatlakozásakor a horvát állam azt remélte, hidat képezhet a balkáni és a nyugati államok között. Ebből a hídépítő szerepből azonban semmi sem valósult meg, éppen ellenkezőleg. Erről azonban nem az EU tehet, hanem a mindenkori horvát kormány, amely nem stabilizáló erőként lép fel a Balkánon. Zágráb szüntelenül vitázik Szlovéniával a tengeri határvonalról a Pirani-öbölnél. Boszniát hídépítéssel provokálja a Peljesac-félszigetnél. Arról nem is szólva, mennyire feszült a horvát-szerb viszony. A térségben tehát az EU törekvései ellenére nem lett stabilabb a helyzet, ez azonban nemcsak Horvátország, hanem szomszédainak hibája is. A napokban Szlovénia bejelentette, kerítést építhet a horvát határra, ami aligha járul hozzá a két állam közötti viszony javulásához. Ugyanakkor az is tény, Horvátország csatlakozása nem jelentett súlyos károkat az EU-nak, s ez fordítva is igaz. Ám még hosszú éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy a horvátok megállapítsák: jól jártak az uniós integrációval.
