- A parlamenten kívül is dúl a vita a költségvetési törvénytervezetről. A kormány szerint biztos alapokon nyugvó büdzséje lesz az országnak. Gránitra vagy homokra építenek a döntéshozók?
- A következő évre szóló költségvetést ismét túl korán rakták össze, és különösen nagyfokú külső kockázatok heteiben. Ezért hallhattunk az utóbbi időszakban egymást kizáró kormányzati megnyilatkozásokat a költségvetéssel kapcsolatban. A Brüsszelnek négy hete benyújtott konvergenciaprogram mintha a vágyakról szólna. Ilyen a tartós 4 százalékos GDP-növekedés, erősen csökkenő eladósodás, nagy termelékenységnövekedés. Eszerint a következő kormányzati ciklusban minden nagyon szép, minden nagyon jó lesz. Persze, minden ország életében előállhat kedvező csillagállás, de bizony az el szokott mozdulni. Nem világos, mire volt jó ez az irreális derűlátás. Nem sokkal ezután maga a miniszterelnök és más magas rangú kormányzati politikusok már egy válság közeledtéről beszéltek. Erre hivatkozva kijelentették, tartalékokat kell képezni a jövő évi költségvetésben.
- Nem közeleg a válság?
- Egyelőre nincs válság. Válságmentes időben erről beszélni: ebben én érzek bizonyos politikai, taktikai elemet. A válság emlegetésével, a válságtudat erősítésével sok elbizonytalanodott ember a kormányhoz fordulhat védelemért. Ráadásul a 2017-2018-as időszak a magyar gazdasági ciklus csúcsa: mint ahogy nem lenne szabad ezt kivetíteni a következő néhány évre, ugyanígy nem indokolt ilyen helyzetben válságot emlegetni. Ami viszont biztos: a kormány a költségvetési hiányt mindenáron az uniós szabályok szabta korlát alatt tartja. Nem gazdasági megfontolásból, hanem mert ha ismét e fölé emelkedne a hiány, akkor a többletdeficit-eljárás keretében az Európai Bizottság újra bizonyos ellenőrzési jogokat kapna a kormányzat gazdaságpolitikája fölött. Márpedig az Orbán-kormány mindig a sikerei között emlegeti, hogy sikerült kikecmeregni ebből az eljárásból. A bizottság azonban most ajánlást tett a szárnyaló gazdasághoz képest magas deficit miatt, amelyben a 2018-as választás előtti nagy taktikai költekezés is nyilván szerepet játszott. Az uniós kiigazítási ajánlás mértéke meghaladja a 300 milliárd forintot. Ezt most a jelek szerint a kormányzat komolyan vette, a kormánypropaganda irányváltása arra utal, hogy a miniszterelnök a külvilágra mutogatva igyekszik megindokolni a várható megszorításokat, amiket persze nem így fognak nevezni.
- A költségvetés tervezetéből kiderül, hogy hol lehet számítani "nem megszorításokra"?
- Az egészségügy ugyan valamivel többet kap, mint korábban, de nagyon rá is fér. Az oktatás viszont továbbra sincs a legfontosabb területek között. A presztízs-beruházásokra, látványsportokra viszont továbbra is rengeteg pénz jut majd, és sajnos vélhetően hasonló hatékonysággal költik majd el, mint az utóbbi nyolc évben. Egyébként meg a kormánynak szabad keze van a költségvetési források átcsoportosításában, akár parlamenti hozzájárulás nélkül is. Ezért is lett mostanra másodlagos jelentőségű, hogy mi található a költségvetési törvény tervezetében.
- Az inflációt gyorsíthatja a forint hónapok óta tartó gyengülése?
- A forint árfolyam- és kamatkockázata leginkább a lakosságot érinti. A cégek jelentős része ugyanis euróban számláz, abban adósodik el és takarít meg, az ipar zöme euróban gondolkodik. A magyar gazdaság nagy hányada tehát gyakorlatilag az eurózónába tartozik. Magas politikai körökben elterjedt nézet, hogy a gyenge forint jó az exportőröknek, és így az egész gazdaságnak. Csakhogy az exportőrök is importálnak és így is úgy is euróban számolnak, tehát számukra másodlagos a forint árfolyama.
- Lehet védekezni a forint mélyrepülése ellen?
- Lehet, de nehezíti a védekezést az, hogy e befolyásos körökben él egy olyan nézet is, amely szerint minél alacsonyabb a kamat, annál jobb. A mesterségesen alacsonyan tartott kamatszintnek azonban vannak komoly hátulütői, és ezek között csak egy az árfolyamgyengülés. Azt gondolom, hogy a jegybank hamarosan rákényszerül a korrekcióra. Szavakban ez már meg is történt, amikor arról beszélnek az illetékesek, hogy azért ez a kamatszint nem örökre szól, és egy-másfél éven belül emelik az alapkamatot. Ám a hivatalos alapkamaton kívül is rengeteg eszköze van a nemzeti banknak a szigorításra. Az extrém lazítások világszerte kimennek a pénzügyi rendszerből. A nulla százalékos kamathoz nem szabad hozzászokni, mert nem az a normális. A normális az, ha a betéti kamat is pozitív. Az viszont, hogy mikor lép a jegybank, már politika.
- A kormány a béremelésekkel akarja itthon tartani a képzett munkaerőt és hazacsábítani a kivándoroltakat. Ez mennyire lehet hatásos?
- Azt hiszem, naivitás arra számítani, hogy önmagában a mára kialakult magyar bérszint megemelkedése hazacsábítja a kivándorolt vagy tartósan külföldön dolgozó magyarokat. Egy dinamikusan emelkedő nemzet viszont meg tudja tartani és vissza is tudja hozni a tehetséges fiataljait külföldről. Mutatott erre példát Írország, Lengyelország és több balti állam is. De a gazdasági migrálási döntés bonyolult, és függ a taszító és a vonzó tényezők egyensúlyától. Magyarországon a bérek emelkedése nem elégséges vonzerő. A taszító tényezők között szerepel az uram-bátyám világ, a korrupció. A jól képzett fiatal szakember, akinek a megtartása, pláne hazahozása kritikusan fontos a lenne a termelékenységnövekedéshez, a tudását a külpiacon is tudja értékesíteni, ráadásul a nálunk elterjedt nyomasztó praktikák nélkül. Piacképes tudással az ember boldogulhat külföldön is, ahol nem az számít, hogy ki kinek a barátja, kinek milyen a pártállása, ki az apja, anyja. A hazai uram-bátyám rendszer nagyon fiatalellenes közeg, és így a jövő és a növekedés ellensége.
- A munkaerő-vándorlás tudna valahogy javítani a munkaerő-hiányon?
- A magyar ki- és bevándorlási adatok öt éve még némi többletet mutattak a bevándorlás javára. Ennek forrása elsősorban a határon túli magyar etnikum anyaországba áramlása volt. Ez a tartalék mára alaposan megcsappant, részben az eddigi áttelepülések miatt. Újabb jelenség viszont, hogy a magyar állampolgárságot elnyerők, illetve uniós polgárként a romániai magyarok most eleve Nyugat-Európát veszik célba. Csekély a harmadik országokból érkező letelepedők száma.
- A kormány idegengyűlöletre uszító kampánya nem felelős azért, hogy ide nem nagyon akarózik senkinek sem jönni?
- A gyűlöletkeltő kampány elsősorban miránk, magyarokra irányul, és itthon hat. Főleg ott hatékony, ahol az állami médián kívül nincs más információszerzési lehetőség, ez behatárolható területileg és korosztályilag is. Vannak rossz jelek, de azért Budapesten és a nagyobb városokban a verbális erőszak szintje érdemben nem növekedett. De ezt nem szabadna megvárni, mert utána nagyon nehéz a szellemet visszatuszkolni a palackba. Szerintem ez a politika nem is amiatt veszélyes igazán, mert elriasztja az itt letelepedni szándékozókat, hiszen azok amúgy is kevesen vannak. A primitív, dehumanizáló kampány az országon belüli viszonyokban okozza a legnagyobb kárt. Nem az a kérdés, hogy ki jön, vagy nem jön ide, hanem az, hogy ki marad itt.
- Egyetemi tanárként és közgazdászként hogyan vélekedik arról, hogy a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) forrásainak jelentős részét egy minisztérium hatáskörébe utalta a kormány?
- Ez lehetne tudománypolitikai döntés is: az állam terelni akarja az akadémiai kutatásokat az általa fontosnak vélt irányokba. Ám szerintem nem erről van szó, hanem egy általános folyamatról. Ez a kormányzati rendszer már egy ideje belekerült egy központosító spirálba, a hatalmi központ minden közpénzről dönteni akar. Ennek a centralizációs elvnek az a sajátossága, hogy nehezen tűr el bármilyen autonómiát. Pedig olvasóink talán emlékeznek, hogy az uniós belépés idején mennyi szó esett a szubszidiaritásról, mely szerint az országok között és a tagországokon belül az helyes, ha minél több döntést helyben, a lehető legalacsonyabb szinten hoznak meg .
- Mi a gond a centralizációs elvvel?
- Az, hogy ha valaki ebbe a centralizációs elvbe beleszeret, akkor addig nincs vége ennek a gyakorlatnak, amíg a legcsekélyebb autonómia is létezik az országban. A történelem tanúsága szerint azonban ez a rendszer hosszabb távon működésképtelen, és rossz véget ér az ilyen berendezkedés. A túlzott centralizáció súlyos következményeit Kornai János már 1957-ben levezette, más körülmények között. A hatalom birtokosainak tudomásul kell venniük, hogy az a jó, ha nem ők döntenek mindenben. Különösen ront a hatásfokon a centralizáció a kutatásban, a gazdaságban egy olyan korban, amikor minden gyorsan változik, amikor csak nemzetközi hálózatokban lehet eredményesen dolgozni, kutatni. Egyetlen állam sem képes értelmesen kijelölni és betartatni a fő fejlődési irányokat.
- Meddig működhet mégis ez a rezsim ebben a szerkezetben?
- Mindig óvtam attól a leegyszerűsítéstől, mely szerint a gazdasági alapok határozzák meg egy rezsimnek vagy rendszernek a működését és létét. Ha az ország kicsúszik a tudomány fő sodrából, ha mértéktelenül centralizál a hatalom, ha megcsontosodik a korrupció és az uram-bátyám rendszer, a lojalitás előnyt élvez a szakértelemmel szemben, a kár elkerülhetetlen, de hosszú távon. Ezek nagyon nehezen megállítható, alattomosan lassú folyamatok. Aki majd egy ilyen rezsimet követően kerül hatalomra, konstatálni fogja, hogy rengeteg minden tönkre ment, és irdatlan erőfeszítést kell majd tenni, hogy visszatérjen az ország a normalitás világába. Úgy vélem, az ilyen rezsimnek nem egy gazdasági jellegű válság tud véget vetni. A politikai szisztémára alapvetően politikai választ kell adni. Ezt a választ segíteni szokta, ha a külső környezet gyorsan változik és a rendszer nem tud rá válaszolni.
- De a nemzetközi politikai környezet, mintha éppen Orbán irányvonalát igazolná vissza?
- Ha máshol is félreteszik az európai szolidaritás értékeit, és a szűk gazdasági nacionalizmust követik, azon a nyitott nemzetgazdaságok rengeteget vesztenének – hazánk különösen. Ha a gazdasági migránsokkal és a menekültekkel szembeni elzárkózás hívei felülkerekednének, azzal az eddigi magyar különút éppen, hogy vesztene fontosságából – és hazánk gondjai csak szaporodnának. De mindez csak latolgatás. Ami a megmerevedett rendszerekre a legnagyobb veszély, az egy új generáció megjelenése. A külső és a belső erők dinamikája szokta megroppantani a centralizált rezsimeket.
