Csaknem hat évvel ezelőtt, 2012 novemberében - a néhai Népszabadság hasábjain „Finita la commedia?” című írásomban - már firtattam: „A kérdés az, hogy meddig komédiázik a magyar gazdasági kormányzat a több évtizedes múltra visszatekintő, méltán népszerű hazai cafeteria szisztémával? Tényleg megszületett már a „bölcs” döntés a béren kívüli juttatások megsemmisítéséről, vagy miután nyíltan eltörölni nem merik, a konstrukció lassú, sok szenvedéssel járó kivéreztetését választják?”
Az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslat szerint a béren kívüli juttatások döntő többségének jövőre növekedni fog az adóterhe. Bérként fog adózni több, eddig kedvezményes adókulccsal adható elem. A pénzben fizethető béren kívüli juttatás 2019. január 1. napjával megszűnik. Azok a juttatások pedig, melyeknek kedvezményes volt az adóterhe, például az iskolakezdési-támogatás, az ajándékutalvány, a pénztári hozzájárulások, a helyi bérletek közterhe ugyancsak emelkedni fog. Ez a sors vár az eddig adómentesen adható juttatásokra is: nevezetesen az otthonteremtéssel, a munkavállalói mobilitással és a diákhitel-törlesztéssel kapcsolatos elemekre. A Széchenyi Pihenőkártyán adható juttatások keretösszegei és a felhasználási területei (vendéglátás, szálláshely, szabadidős elfoglaltság) megmaradnak, az ehhez tartozó vállalkozói terhek mérséklődnek. A SZÉP-kártyán kívül még „menedékjogot kaphatnak” a bölcsődei és óvodai ellátás után járó juttatások. Fontos kiemelni, hogy a béren kívüli juttatást eddig a munkavállaló nettó értéken kapta (sem SZJA, sem munkavállalói egészségügyi és nyugdíjbiztosítási befizetési kötelezettség nem sújtotta), de ebből egyáltalán nem következik, hogy a munkáltatónak – viszonylag magas közteherrel – megéri a rendszert működtetni.
Ezért az is lehetséges, hogy visszahúzódó munkáltatói reakciókat fogunk tapasztalni a jövőben, aminek még a méltán kedvelt SZÉP-kártya program is áldozatul eshet, elsősorban a versenyszektor vállalkozásai esetében.
Az évente módosuló és közben folyamatosan romló cafeteria környezetben ugyanis racionálisan gondolkodó vállalkozó nem fog új, béren kívüli juttatást bevezetni. 2019-ben a bérhez tapadó és a vállalkozást terhelő szociális hozzájárulási adó 17,5 százalék, de a SZÉP-kártyán kívüli juttatások esetében a cafeteria kulcs és a munkavállalók által fizetett adó-és járulékok együttes összege ennél jóval magasabb lesz.
Vajon a cég valamennyi dolgozójának kedvező-e az a merev szabályozás, hogy esetleges béren kívüli juttatását csakis étteremben, vendégházban, fürdőben vagy szállodában költheti el? Szerintem a munkavállalóknak lehetnek más – földhözragadtabb - céljai és vágyai is, például az, hogy az így kapott juttatást élelmiszerre vagy tanszerre költhessék el a bolti kiskereskedelemben.
A verseny- és működőképesség határán működő kis- és középvállalkozás tulajdonosa – aki eddig biztosított béren kívüli juttatást munkavállalóinak – vélhetően törölni fogja ezt a jövedelem elemet. Megteszi, mert már a bérversenyt is alig bírja, hiszen minden energiáját és forrását felemésztette a munkaerő-hiánnyal folytatott küzdelem és az erőltetett kötelező bértarifa-emelésekből (minimális bér, garantált bérminimum) eredő feszített tempó. A juttatások megszüntetése minden bizonnyal rontani fogja a munkahelyi közérzetet, és negatív irányba befolyásolhatja a jövőbeni munkáltatói-munkavállalói kapcsolatokat.
Félmegoldásként felbukkanhat az a technika is, hogy a munkáltató a munkavállaló bruttó béréhez egyszerűen majd hozzáadja a nettó értékű cafeteria elemet. Ezzel a dolgozó tiszta jövedelme csökken. Kérdés, hogy ezt a hamis bérbruttósítást az éves vállalati szintű tervezett béremelési keret terhére, vagy azon felül végzik-e el.
Régi kérdésemre tehát most kaptam meg a választ: az üzleti szférában a cafeteria szisztémát csaknem végérvényesen likvidálják, mondván, hogy a munkavállalónak munkabér jár, nem pedig holmi béren kívüli juttatás. Emlékszem, nem is olyan régen központi forrásból nyugdíj helyett Erzsébet utalványt osztottak 27 milliárd forint értékben, de akkor kormányzati részről nem merült fel az a szándék, hogy utalvány helyett nyugdíj-kiegészítést adjanak.
A cafeteria-gyakorlat több mint juttatási rendszer, több mint szabályozási eszköz. Ahol ennek hagyománya és kultúrája van (Franciaország, Skandinávia, USA), ott tudják: közösen meghatározott, társadalmilag elfogadott célok megvalósítása érdekében (megfelelő étkezés és pihenés, egészség- és/vagy nyugdíjbiztosítás) a munkáltató nem teljesítményhez kötött (!) többletjuttatást biztosíthat dolgozói számára, amit a végrehajtó hatalom vállalkozói adókedvezménnyel és munkavállalói adómentességgel honorál. A három nagy jövedelemtulajdonos (munkavállaló, munkaadó, állam) tudatosan teszi ezt, mivel a „béren kívüli gesztus” javítja a dolgozók közérzetét, valamint a munkáltató és a kormány megítélését, ezzel erősítve az állampolgári biztonságot és közbizalmat. A béren kívüli juttatások rendszerének kiterjedt alkalmazása a társadalmi és munkahelyi béke megbecsülésének egyik szimbóluma és fontos eszköze. Na, ezt nem értik, ezt nem tudják azok, akik most látványosan „eltüzelik” az ajándékutalványokat, valamint az utazási bérleteket, és felszámolják a kedvezményes juttatások évtizedek óta sikerrel alkalmazott rendszerét.
