A budapesti Szent István park egyik épületén emléktábla idézi, hogy ott lakott egykor a neves rendező, színigazgató, Kazimir Károly és az egykori tévébemondó, Takács Marika. Kerek évfordulójuk van az idén. Kazimir 90 éve született, felesége 80 lenne. A néhány hete megtartott koszorúzáson Gálvölgyi János emlékezett rájuk, joggal, hiszen mindkettőjükkel sokat dolgozott együtt. Többek között arról is beszélt, hogy Takács Marika egy ma már nem létező műfaj kiemelkedő képviselője volt. Hiszen akkoriban a tévébemondó mindenhol szinte családtagnak számított. Jelképezték egyúttal a magyar tévézés talán legszebb korszakát.
AZ ELSŐK - A nagy generáció bemondói – Takács Marika, Lénárd Judit, TamásiEszter és Varga József – együtt
Nem véletlen, hogy még napjainkban is érdeklődésre tart számot egy-egy velük kapcsolatos hír. A közelmúltban például arról értesülhettünk, hogy valaki visszaélt Kudlik Júlia nevével. A Facebookon indított egy oldalt az egykori tévés nevében, aki viszont - mint utóbb kiderült - nincs is fenn a közösségi oldalon. Kudlik még a rendőrségre is elment, végül egy informatikus segített: törölte az álprofilt. Ugyanebben az időben egy másik régi bemondóról is írtak. Megtudhattuk, hogy Baleczky Annamária mostanában egy budai idősotthonban él, miután többször beteg volt, férje meghalt, senkije sem maradt.
Morfondírozhatnánk azon, törvényszerű-e, hogy ma már nincs szükség a tévézés egykori sztárjaira. Tény, azok a többnyire fiatal hölgyek és urak, akik valaha naponta feltűntek a képernyőkön és - általában - közszeretetnek örvendtek, mára megöregedtek, sokan közülük nagyon fiatalon meg is haltak. A korszerűnek mondott televíziózásban pedig másfajta egyéniségekre van szükség, nem a klasszikus értelemben vett bemondókra, hanem műsorvezetőkre, leginkább olyanokra, akik képesek teljesíteni a közönség szórakoztatásának kliséit. De azért érdemes emlékezni a régiekre, akik kiválóan teljesítették a korukban megkívánt és elvárt feladatokat, miközben valóban műfajt teremtettek.
Kivételesen engedtessék meg, hogy a bemondók felidézésekor személyes emlékekre is támaszkodjak. 1973-tól dolgoztam az egykori Magyar Televízióban, a híradóban, kezdetben a fő munkám az volt, hogy ötperces híradást készítettem, amit a napi adás kezdetekor a bemondók olvastak fel. Az volt a szabály, hogy fél órával a kezdés előtt át kellett adni a híreket, hogy - ha kell - megbeszélhessük a kérdéseiket, egyeztethessük például az idegen nevek kiejtését. Így aztán alkalmam volt megismerni ezeket a valódi egyéniségeket és munkamódszerüket.
A "hőskorszak" két bemondójával már nem találkozhattam. Egyikük Lénárd Judit, aki eredetileg színész volt, aztán került a tévébe, többek között a Delta kezdeti műsorait - is - vezette. 1970-ben, mindössze 42 évesen döntött úgy, hogy nem akar tovább élni, miután gyógyíthatatlan betegséget diagnosztizáltak nála. Hódos Judit még fiatalabban, 35 évesen halt meg: egy forgatásról hazatérőben a négytagú stáb autója vonat elé hajtott egy kereszeteződésben: senki sem élte túl. Ő eredetileg rádióbemondó volt, aztán ment át a tévébe, s kitartó munkával elérte, hogy a Híradó első női műsorvezetője (is) lehetett.
Igazi élmény volt viszont együtt dolgozni az első nagy bemondó-generáció többi tagjával. Takács Marikával, a közvetlen és barátságos emberrel. Remek humora volt, miközben a munkában - természetesen - nem ismert tréfát. Tamási Eszter egészen más volt. Az esetek többségében sosem érkezett meg pontosan, ha megjött, akkor is számtalan elintéznivalója akadt még. Adásra ugyan mindig készen lett, de közben sokasodtak az operatőrök, adásvezetők, hírszerkesztők ősz hajszálai. Kudlik Júlia maga volt a tökéletesség. Kész sminkkel, frizurával, felkészülten várta a műsort, a híreket pedig értőn és remekül olvasta. Akárcsak Kovács P. József, aki azonban gyakran éreztette a környezetével, hogy szakmailag és egyéb tekintetben is fölöttük áll. Mint híradós bemondó sem volt barátkozó típus. Ellentétben Varga Józseffel, aki közvetlen, kellemes ember volt. Ő is a bemondók nagy generációjához tartozott, s egy idő után híradós műsorvezető lett. Savanyú Jóskának hívták, noha ez a név nem jellemezte: mindig naprakész volt, remek humorral.
A bemondók második generációja már kitaposott utakon haladhatott, de a munkájukhoz valamennyien hozzá tudtak sokat tenni saját egyéniségükből is. Kertész Zsuzsa, aki szintén a rádiót hagyta ott a tévéért, művelt volt, okos és profi. Nem véletlen, hogy utóbb az orosz tanári diploma mellé még pszichológus is lett. Berkes Zsuzsa, aki úgy volt bemondó, hogy mindig is hétköznapi embernek tűnt, egynek közülünk. Endrei Judit, aki egy vidékről közvetített műsorban tűnt fel, aztán gyorsan Budapestre került, teljesen megérdemelten. A nagy elődök méltó társa, majd utóda lett. Bay Éva, aki állandó vidámságát a képernyőn is megőrizte. Aztán jöttek a még fiatalabbak, Baleczky Annamária, Szádvári Gabriella - akinek egy szerencsétlen lopási ügye miatt kellett távoznia -, valamint Hajas Ilona. Az ő szépsége még az egyébként sem csúnya társaságból is kiemelkedett, de ehhez szerencsétlen sors párosult. Mindössze 38 éves volt, amikor egy súlyos betegség elvitte őt.
Az RTL Klubon megy mostanában egy műsor, már több sorozatot megélt: Keresem a családom. Ez a cím ráillene a jó néhány éve elveszett családtagokra, a bemondókra is. Ám őket ma már hiába keressük. Egykor a szó valódi értelmében tündököltek, napjainkra pedig maradt a nosztalgia. De jó, hogy ismerhettük őket.
