Mára egyre inkább csak legyintünk, ha határátlépést tapasztalunk. Érzéketlenekké váltunk, és a saját felelősségünket illetően kibúvókat keresve felmentjük magunkat.
A Pécsi Országos Színházi Találkozó díjkiosztóján a pécsi polgármester került szereptévesztésbe, amikor arról beszélt, hogy a fesztiválon találkozott csalódott nézőkkel, emiatt arra kéri a versenyprogram következő válogatóit, vegyék jobban figyelembe a közönség igényeit. Az intelemre a teremben senki sem reagált, nem tette a helyére a polgármestert. Annak ellenére, hogy város vezetője egy fontos körülményről megfeledkezett: hogy ki és milyen módon válogat az ország egyetlen, az egész évadot reprezentáló színházi fesztiváljára, szigorúan szakmai kérdés, még akkor is, ha a találkozót tizennyolc éve éppen az ő városában rendezik, és Pécs is jelentősen hozzájárul a költségekhez. Éppen a szakma dolgozta ki azt a metódust, hogy ki és milyen módon állítja össze a találkozóra kerülő előadások listáját. Emellett arról is tudnia kellene a polgármesternek, hogy a verseny mellett létezik egy kísérő fesztiválprogram, ahol a populárisabb, szélesebb közönségréteget megcélzó előadások láthatók.
De egyébként sem ildomos, hogy egy fenntartó - ebben az esetben résztulajdonos - szakmai kérdésekbe beleszóljon, főleg úgy, hogy közben a nézőkkel takarózik. A magánvéleménye persze meglehet, sőt ha nem tetszik neki egy előadás, akkor - mint több nézőtársa meg is tette - elhagyhatja a nézőteret. Persze egy alkotó sem ezért hoz létre előadásokat, hogy elűzze a közönséget, de a befogadó szabadon dönthet, hogy belehelyezkedik-e egy történetbe, vagy sem.
A POSZT utóbbi éveire egyre több kényszermegoldás jellemző. Az elismerésekhez járó pénzdíjakat például már a támogatásban igencsak bővelkedő Magyar Művészeti Akadémia finanszírozza - végül is van színházi tagozata, a dolog így nehezen támadható. Úgy tudni, eleddig a POSZT esetében nem is volt arra példa, hogy beleszóltak volna, kit díjazzanak. Lám, itt a példa Pécs városának: mindenki maradjon meg a saját szerepénél!
