Torkunkon az új világrend. A második világháború utáni liberális parlamentarizmus megkérdőjelezhetetlenségének - ha volt ilyen - befellegzett. A jaltai rend felbomlása 1990 óta tart, de azt alig gondolták néhányan, hogy a „létező szocializmus” birodalmát megfojtó, győztesnek látszó liberális demokrácia öngyilkosságot követ el. Kap persze döféseket rendesen - Európában éppen onnan, ahonnan a legkevésbé számított rá. És nemcsak a nem egészen önzetlenül keblére ölelt perifériáról, hanem az Egyesült Államokból is, amelynek elnöke éppen darabokra töri a Nyugat fundamentumát, az Atlanti Szövetséget.
Lehet csúfolódni vagy mérgelődni Donald Trumpon, de akkor is a világ első hatalmának elnöke. Lehet arra spekulálni, hogy eltűnik, mint egy csúfoskodó szeplő, de jobb, ha elképzeljük, hogy megtörténik, aminek megtörténtét a liberális parlamenti demokráciákban ragadva elképzelhetetlennek tartottuk. Nyugtatgathatjuk magunkat, hogy az elnök az adminisztráció foglya, de a dolog fordítva áll: az adminisztráció lett az elnök foglya, mint ahogyan az őt ünneplő európai politikusok is a foglyai – nem a politikai bal- vagy jobboldalnak, a liberalizmusnak, hanem a tömegdemokráciának. Amely pedig foglya a saját képzetének, miszerint az arisztokratikus, majd a polgári hatalomgyakorlás után elég civilizált már ahhoz, hogy a hatalmat ne csak ellenőrizze, hanem részesedjen is belőle.
A nacionalizmus természetét még testközelből ismerték a háború utáni politikusok, akik „kitalálták” Európát, amelynek akkor elsődleges célja egy újabb háború megelőzése volt, nem pedig egy határok nélküli birodalom megteremtése. Ezt a közösséget rúgja fel most Trump, akinek elnökké választása felgyorsította a felismerést: az Amerika által magára hagyott Európának a saját lábára kell állnia. El kell mélyítenie integrációját, mert ha a nemzetállamok közösségalkotás helyett egymásnak feszülnek, annak a vége elkerülhetetlenül a háború lesz.
Ma még a demokratikus Németország az Unió vezető ereje, de elég a német autóimport lehetetlenné tétele, és Trump nemcsak a német, hanem az európai gazdaságra is végzetes csapást mérhet, kiprovokálva, hogy a német nacionalizmus megerősödjön. Ma még Macron az integráció motorja, de nincs rá biztosíték, hogy nem lesz kénytelen sokkal több gesztust tenni a francia nacionalizmusnak. Mérhetetlen felelőssége van az Unió mellett ma még elkötelezett német és francia politikai elitnek, hogy elmélyítsék a politikai-gazdasági-pénzügyi integrációt, habozás nélkül eltávolítva mindazokat – Magyarországot is –, akik e jövőt tekintve rendszeridegenek.
Az európai liberális demokrácia még életben van. Erőt kell vennie magán, és akár a trumpi Egyesült Államokkal szemben is újra meg kell fogalmaznia önmagát. Az angol író, Chesterton írta a múlt század húszas éveiben: az emberek annyira túlcivilizáltak, hogy már barbárságra vágynak. Nem volna szabad kivárni, hogy az európai tömegtársadalmakkal egy nacionalista kisebbség elhitesse: valójában túlcivilizáltak ahhoz, hogy a hatalom részesei legyenek. Mert nyomukban a barbárság iszonyú lesz.
