Budapest;NAV;adóellenőrzés;

- Lecsap az adóhivatal

Több száz adóellenőr és pénzügyőr vesz részt abban a budapesti ellenőrzés-sorozatban, amelyet a jövő héten indít el az adóhivatal. Az akcióhoz a megyei igazgatóságokról is érkeznek emberek. A hatóság munkatársai elsősorban a belvárosi kerületekben dolgoznak majd, az ellenőrzésre a vendéglátósok, kereskedők, ajándékboltosok és taxisok is számíthatnak - írja a Magyar Idők.

Nagyszabású akcióba kezd hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban. – Június 11-től fokozott hatósági jelenléttel számolhatnak a Budapesten működő kereskedők, vendéglősök, más vállalkozások.

– Helyi kapacitá­sainkat erre az időre megerősítjük, az ellenőrzésekhez az ország több pontjáról érkeznek a fővárosba szakemberek. Az akcióban összesen több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt – mondta lapunknak a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője. Kis Péter András beszélt arról is, mely gazdasági szereplők számíthatnak leginkább arra, hogy megjelennek náluk az adóhatóság munkatársai.

– Főként azoknál a vállalkozásoknál lesznek ellenőrzések, amelyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők – kezdte a szóvivő. Az információkat felhasználva vendéglátóegységeket, ajándékboltokat keresnek fel a revizorok és a fináncok, de pia­cokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál is megjelennek majd a NAV emberei, ahogyan a személyszállítással foglalkozók sem maradnak ki.

– Az ellenőrökre elsősorban a főváros V., VI., VII. és IX. kerületében lehet számítani – mondta Kis Péter András. Hozzátette: az akció­ban a NAV azt vizsgálja meg, hogy az érintett gazdasági szereplők ­megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és ­bejelentették-e alkalmazottaikat. Ezek mellett a készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök, miközben a pénzügyőrök a jövedéki termékek, vagyis az italok és a cigaretta forgalmazásának vizsgálatára kerítenek sort.

Budapest legszűkebb belvárosában jelentősen emelkedtek a lakásbérleti díjak, és felértékelődtek a belvároshoz közeli kerületek is, mivel a bérlők többsége továbbra is a centrumban keres lakást a Rentingo.com legfrissebb elemzése szerint.