Az új olasz kabinet idegengyűlölő belügyminisztere, aki a napokban példaképével, Orbán Viktorral tárgyalt az Európai Unió szabályainak „megváltoztatásáról”, példátlan érzéketlenségről tett tanúságot egy fekete-afrikai bevándorlónak valószínűleg rasszista motivációból történt megölését követően. Matteo Salvini lakonikus tömörséggel úgy kommentálta az ominózus gyilkosságot, hogy „vége a jó időknek az illegális bevándorlók számára”. A boldogabb időkben szalonképtelennek számító kijelentés felér annak beismerésével, hogy a szóban forgó belügyér teljességgel egyetért az elkövetővel. Még az olasz belpolitika úgyszólván permanens instabilitásának ismeretében is párját ritkítónak kell tartanunk az efféle politikusi megnyilatkozást az EU egyik népes tagállamában. Ha e bűntényről, illetve annak kormányzati kezeléséről a Rómát mindmáig kísértő Matteotti-gyilkosságra asszociálunk, nem véletlen. Salvini mintegy Mussolini örökösévé vált nyíltan xenofób retorikája révén; az pedig, hogy kontinensünkön immáron korántsem elszigetelt jelenségről van szó, a győztes antifasiszta koalíció által 1945 után meghatározott világrend fokozódó erodálódását bizonyítja. Az európai békét több mint fél évszázadon át garantáló konszenzus egyik legfőbb letéteményese, Washington egyfajta izolacionista külpolitika jegyében lemondott „világcsendőri” szerepéről, a magára hagyott Brüsszel pedig tehetetlen szemlélője maradt a közép-európai renitensek, első helyen Orbán Viktor ámokfutásának. A demokratikus normákkal kezdettől fogva hadilábon álló akarnokok tevékenysége a migrációs hullám következtében új lendületet kapott; autokratikus állammodelljük elindult hódító útjára a kontinens nyugati felében is, az uniós kontroll kiiktatása érdekében pedig bejelentették igényüket a nemzetállamokon alapuló, meghaladottnak hitt vesztfáliai békerendszer restaurációjára.
Az Il Giornale című jobbközép napilap joggal értekezik egy „Salvini-Orbán-tengely” megszületéséről. A két vezetőt közös migrációellenes stratégiájuk mellett összeköti Moszkva-barátságuk is, illetve erős hajlamuk arra, hogy feltétel nélkül kapituláljanak Putyin expanzív törekvései előtt. A kormányzó jobboldali Liga vezetője mindenesetre „hosszú és szívélyes” telefonbeszélgetést folytatott a magyar kormányfővel, első útja pedig egy szicíliai regisztrációs központba vezetett, ahol újfent hitet tett a gazdaságinak minősített bevándorlók mielőbbi kiutasítása mellett Olaszországból. Metodológiai részletekről nem beszélt, de feltehetőleg a vészkorszakra emlékeztető tömeges deportálás útján képzeli el a kivitelezést. Arról is lehet elképzelésünk, magyar szövetségesével együtt miként képzelik el az Európai Unió szabályainak „megváltoztatását” az ordas eszmék híveinek, azaz a populista, neofasiszta erőknek az esetleges előretörését követően a jövő évi EP-választásokon. Egy parlamenti interpellációt mindenképpen megérne, hogy megtudjuk: Orbán Viktor vajon elhatárolódik-e olasz elvbarátjának a gyilkosság kapcsán tett kijelentésétől?
