Az Európai Unió olyan körforgalomhoz hasonlít, amelynek mintha minden kijáratát lezárták volna. Az egyik kivezető útnál Orbán Viktor és társai strázsálnak. Nem engednek be senkit, a menekültek különösképpen persona non gratának számítanak, a pénzt azonban szívesen elfogadják. Egy másik szakasznál a mediterrán országok állam- és kormányfői posztolnak, akik elutasítják a Berlin által szorgalmazott szigorú költségvetési politika folytatását. Az olasz Matteo Salvini, Luigi Di Maio és az új spanyol kormányfő, Pedro Sánchez személyében igazi marcona férfiak állják mindenki útját. Donald Trump amerikai elnök is gondoskodik egy útlezárásról, az ő importvámjaival olyan falat épített az Egyesült Államok és az EU közé, mint amilyet hazája és Mexikó határszakaszára álmodott meg. De ott áll egy kijáratnál Vlagyimir Putyin is, aki sikerrel osztja meg az EU tagországait.
Angela Merkel azonban nem adja fel, nem nyugszik addig, amíg kiutat nem talál ebből a végeláthatatlannak látszó körforgásból. Egyedül nem képes erre, segítségére siet Emmanuel Macron francia elnök. Lehet-e egyáltalán jövője akár az Európai Uniónak, akár az euróövezetnek? Az Unió intézményeit ugyanis legalább annyira fenyegetik kívülről, mint belülről a közép- és most már dél-európai rebellisek. Miben lehet egyáltalán reménykedni?
Merkel tőle szokatlanul hosszú, két kolumnás interjút adott a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitungnak, amelyben elsősorban azt hangsúlyozta: az EU-nak cselekvőképesnek kell lennie. E kijelentése zene lehetett Macron füleinek, aki tavaly szeptemberben épp erre hivatkozva állt elő átfogó reformelképzeléseivel. A kancellár sokat várt a francia elnöknek adott válasszal, ám most átfogó programot fogalmazott meg, hogyan is képzeli el az euróövezet jövőjét. Most nem arról beszélt, milyen büntetéssel sújthatják azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak menekülteket befogadni. Főleg az euróövezet új alapokra helyezéséről elmélkedett, illetve arról, mennyire fontos a közös uniós védelmi- és külpolitika. Ám, Budapesten is meg kell hallani a kancellár mondanivalóját. Egyrészt azt, hiába nem akar a kormány belátható időn belül az euróövezet tagjává válni, elkerülhetetlenné válik a közös európai valuta bevezetése, mert mind Macron, mind Merkel javaslatai azt erősítik meg, hogy az euróövezeti országokat külön „elittömbként” kezelik. Másrészt a német-francia-tandem olyan mechanizmusokat indíthat útjára, amelyek révén egyre több kérdésben lesz elég a minősített többség, így azok az államok, amelyek például külpolitikai kérdésekben szembemennek a többség akaratával, magukat szigetelik el.
Merkel szerint Európának saját kezébe kell vennie a sorsát. Az Egyesült Államokra már nem számíthat, a hagyományos szövetségi politika végnapjait éli. Az EU azonban csak akkor válhat számottevő erővé, ha véget vet belső megosztottságának. Merkel erre adta meg a receptet: „aki velünk van, az támogatásra számíthat”. A kancellárnak nehéz lesz felszámolnia az útlezárásokat, de ha neki nem sikerül, akkor senkinek sem.
