Erdélyi István a magyar őstörténet nagy örege, László Gyula tanítványa, majd tanártársa, a Károli Gáspár Tudományegyetem egyik alapítója, kéttucatnyi tudományos kötet szerzője. A neves tudóst, aki a Kárpát-medencei avaroktól a doni kazárokon keresztül az ázsiai hunokig követte eleink lovas nomád világát, a magyar őstörténet meghatározó kérdéseiről faggattuk.
- Egyszerűen fogalmazva, pontosan nem tudjuk, hogy honnan jöttünk, kik a rokonaink. Mi ennek az oka?
- Azt, hogy honnan jöttünk, arról valóban szinte semmit sem tudunk. Mégpedig azért nem, mert a meghatározó forrásaink az írott kútfők, de éppen a legfontosabb ezek közül, a magyar őskrónika a török korban nyomtalanul eltűnt. Anonymus, Kézai, Thuróczy és a többi török kor előtti történetírónk még ismerték az ősgesztánkat, de ránk nem maradt, igaz az sem biztos, hogy megsemmisült. Mondok egy bolgár példát. A Bolgár Tudományos Akadémia kiküldött két levéltárost Ausztriába, Svájcba és Szlovéniába, hogy kutassák fel a levéltárakban az ős-bolgárokra vonatkozó anyagokat. Ezt megtették és láss csodát, meg is találták, amit kerestek. Ilyen magyar kezdeményezés eddig nem történt, pedig lehet, hogy valamelyik levéltárban, vagy kolostorban a többi ősi irat mellett ott porosodik a mi ősgesztánk is.
- A másik fontos tudományos forrásunk a régészet?
- Úgy van! Ám ez szintén nem hoz feltétlenül megbízható eredményeket, ami eleink őshazáját, vándorútját illeti. Ennek az az oka, hogy egy adott korban sok etnikum használt hasonló fegyvereket, ékszereket, eszközöket, egyéb használati tárgyakat, hiszen a vándor kézművesek, illetve kereskedők révén ezek széles körben terjedtek, nem szólva a hadizsákmányokról. Továbbá a temetkezési szokások sem kizárólag egy adott népre voltak jellemzőek, így például a részleges lovas elhantolás hagyománya, amelyet például teljes lóval való temetésként gyakoroltak a besenyők. Pedig a régészek éppen ilyen, széles körben elterjedt, sokszor egyező leleteket találnak, nyomokat fedeznek fel és ezekből igyekeznek helyes következtetéseket levonni. Tehát amennyiben olyan tárgyat találunk Keleten, amilyet a Kárpát-medencében is feltártunk, ez nem jelenti bizonyosan azt, hogy az ősmagyarokra leltünk.
- Milyen egyéb tudományágak segítik a szakemberek munkáját?
- A magyar őstörténet-kutatás harmadik fontos alapja a magyar nyelvünk. Ezt vizsgálva tudtuk meg, hogy kik a nyelvrokonaink. Ők a finnugor nyelvcsaládba tartozó népek, vagyis a finnek, a manysik, a hantik, az észtek és további tizenegy élő, valamint két kihalt nép. Ez a nemzetközi nyelvészeti kutatómunka megingathatatlan eredménye. Sokan, akik nem foglalkoznak a magyar őstörténettel, azt gondolják, hogy a nyelvrokonság olyasmi, mint például a német és az osztrák tájszólás közötti viszony. Ez nem így van. A finnugor nyelvek egyívásúak ugyan, de ez nem jelenti azt, hogy meg is értjük egymást. Jó példa erre az ukrán és az orosz nyelv. Szimplán orosz alapon nem lehet megérteni az ukránt, pedig köztudott milyen szoros kapcsolatuk volt a múltban, hiszen közös gyökerekből erednek. Továbbá ne feledjük, hogy a nyelvrokonság nem egyenlő a genetikai rokonsággal. Végül szeretném aláhúzni, hogy a különböző forrásokat együtt kell alkalmaznunk és egymáson kell ellenőriznünk.
- Itt kell szót ejtenünk a sokat emlegetett állítólagos sumer, szkíta, illetve hun rokonságunkról. Van-e ezeknek alapjuk?
- Mind a három tudománytalan megállapítás. Ezekkel amatőrök, vagy dilettánsok foglalkoznak, tehát olyan tanult emberek, akiknek nincs szakirányú képzettségük magyar őstörténetből, vagy történelemből.
- Beletartoznak ebbe a csoportba az avarok is?
Nem, ők részét képezik a magyar etnogenezisnek, ugyanúgy, ahogyan a Kárpát-medencében itt élő szláv népek, vagy a később betelepülő kunok, jászok és mások.
- Sokan azt gondolják, hogy nyelvünk török eredetű, mi pedig turáni nép vagyunk, hiszen rengeteg török szavunk van. Honnan került ez a sok szó a nyelvünkbe?
- Hiába van rengeteg török eredetű szó a magyar nyelvben, mi ugyanúgy nem vagyunk turáni nép, mint ahogyan szlávok sem, pedig tengernyi szláv szót vettünk át a kárpát-medencei szlávoktól. Így például I. István eredeti neve Vajk volt, amely Vojk alakban a szlávoknál és az oláhoknál is ismert vojk, vagyis a "harcos" szó változata. Nyelvünk szerkezete és alapszókincse azonban nem török. Ezeket a kölcsönszavainkat a török nyelvű bolgároktól, illetve a kazároktól vettük át.
- Napjainkban akadályozza-e valami a magyar őstörténet-kutatást?
- A baj az, hogy hazánkban nem létezik komplex magyar őstörténeti intézet, amelyben dolgozik régész, írásos forrásokkal foglalkozó történész, antropológus és archaeozoológus is. Igaz, a Magyar Tudományos Akadémia létrehozta ugyan a Magyar Őstörténeti Témacsoportot, bár ez nem intézet, de legalább létezik, működik. Én öt évig tanítottam a Károli Gáspár Református Egyetemen, ahol megalapítottam a Magyar Őstörténeti Tanszéket. Kiváló szakembergárdát sikerült összetoboroznom, de az ötödik év végén az akkori akkreditációs bizottság elnökének nyomására a tanszéket megszüntették, a munkatársak szétszéledtek, egy kivételével. Továbbá kellene egy embertani intézet is, amelynek a feladatait napjainkban a Természettudomány Múzeum Embertani tára igyekszik ellátni. Itt genetikus is dolgozik.
- Milyen új célokat kellene kitűzniük, majd megvalósítaniuk a különböző, magyar őstörténettel foglalkozó tudományágaknak?
- Alapvetően a szakembergárda kinevelésére kellene nagy súlyt fektetni. Olyan erős tudós csapatra van szükség, amely a jövőben képes létrehozni, majd működtetni a magyar őstörténeti intézetet, illetve amely eredményes kutatómunkát tud végezni a keleti végeken. Ehhez azonban a kutatóknak a latinon kívül magas színvonalon kell beszélniük oroszul, mongolul, kazahul, kínaiul. És még valami. Talán sokan nem is gondolnák, de számtalan, a magyar őstörténet szempontjából fontos tudományos forrást a mai napig nem fordítottak le magyarra a legkülönbözőbb nyelvekről. Példaként említhetem Viterboi Gottfried, a pápa akkori székhelyén működött történész igen fontos munkáját, aki a XII. század második felében azt írja, hogy a magyarok hazája a Meótisztól keletre, a Don folyó torkolatánál lehetett. Szeretném aláhúzni, hogy az ilyen művek puszta beszerzése is nagy feladat, nem csupán a lefordításuk. Ezt a lemaradásunkat is pótolnia kell az új gárdának.
- Tudjuk-e, hogy hol lehetett a magyar őshaza?
- Ebben a kérdésben két elmélet született. Az egyik szerint Magna Hungaria az Urálon innen, a mások szerint az Urálon túl volt. Annyi bizonyos, hogy az orosz régészek az Uráltól keletre két magyar-gyanús temetőre bukkantak. Az egyikből, amelyet a Cseljabinszktól délre fekvő Szinyeglazovo tó partján fedeztek fel, tíz-egynéhány IX. századi sír került feltárásra. A másikat szintén Cseljabinszk közelében, de a várostól északra fekvő Uelgi tó mellett találtak meg. Ez későbbi, valószínűleg ottragadt magyarok X. századi temetkezési helye lehetett. Itt 160 sír került elő, de köztük alig volt néhány részleges lovastemetkezés.
- Adott-e támpontokat Julianus barát expedíciója a magyar őstörténet kutatásához?
- Fontos eredményeket ért el a magyar őshaza-kutatásban a domonkos rend. Ottó barát, az 1231-ben indított felfedezőút vezetője arról adott hírt elöljáróinak, hogy a keleti sztyeppén - nem tudjuk pontosan, hol - magyar emberekkel találkozott, akiknek az ősei annak idején nem tartottak a Kárpát-medencében hont foglaló törzsekkel. Nem sokkal később Ottó hírein felbuzdulva, Julianus barát kelt útra, aki a volgai bolgárok egykori területén találkozott egy magyar asszonnyal, majd annak útmutatásai nyomán eljutott a magyarok földjére. "Megtalálta pedig őket a nagy Etil folyó mellett" - olvasható a szerzetes beszámolójában. Pontosabban a Volga folyó jobb partján. Julianus szerint a keleten maradt magyarok töredékeivel találkozott, akik ékes magyar nyelven a "keresztény magyar véreik királyáról és országáról behatóan tudakozódtak". A tatárjárás elsodorta az egy ideig még sikeresen védekező magyar törzseket, ám emléküket napjainkban is több helységnév őrzi Oroszország térképén, de torzultan, mivel a "gy" hangunkat nem tudják megfelelően írásban reprodukálni.
- És hogyan áll a székelyek eredetének a kutatása?
- A székelyek minden bizonnyal azonosak a forrásokban szereplő eszkil-bolgárokkal, de a 11. századra már elvesztették eredeti nyelvüket és elmagyarosodtak. Ők voltak a legészakibb bolgárok, akik a Maros völgyében éltek Marosvártól Gyulafehérvárig. A székelyek őstörténetéről sokat elárulna a ma Romániához tartozó Marosvárnak és környéknek feltárása és persze több más erdélyi honfoglalás kori magyar település, illetve temető régészeti kutatása, ehhez azonban szorosabb tudományos kapcsolatokra lesz szükség a román tudósokkal.
- Hogyan és hol zajlott a magyar honfoglalás? A Vereckei-hágón keresztül?
- Sajnos nem ismerjük a honfoglaló magyarok létszámát, amely igen fontos adat lenne, csupán Bíborbanszületett Konstantin bizánci császártól tudjuk azt, hogy a magyarok húszezer harcost tudtak kiállítani. Tehát ennek a többszörösével kell számolnunk, vagyis olyan sokan voltak, hogy az egy szál Vereckén nem jöhettek be, használniuk kellett a többi hágót is.
- Kettős volt-e a honfoglalás?
A betelepülést megelőzően eleink alaposan felmérték a Kárpát-medence természeti adottságait, népeit, azok szövetségi kapcsolatait, a hadászati erősségeket, egyebeket és a felderítő portyázásokat követően egy hullámban jöttek be. Nem volt szükség kettős honfoglalásra. Maga a honfoglalás pedig Koppány vezér legyőzésével és Vajknak István néven való megkoronázásával zárult, hiszen addig egyfajta törzsi állam létezett.
