Tudomány;régészet;Nazca-vonalak;

A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a
Csendes-

- Új Nazca-vonalakat fedeztek fel Peruban

Több mint 25, eddig nem nyilvántartott "rajzot" fedeztek fel régészek Peru déli részén drónok segítségével - írja az euronews.hu. A most felfedezett alakzatokat, melyek között megtalálható egy gyilkos bálna és egy táncoló nő alakja is, Palpas-vonalaknak nevezték el és valószínűleg több, mint kétezer évesek. A Nazca-vonalakkal ellentétben, melyeket csak a levegőből lehet látni, ezeket a földről is észrevenni.

A vonalak kora megközelítőleg 2000 éves. A sivatagi vörös kőzetbe száznál több alakzatot véstek be, köztük közismert állatok és növények kontúrjait, geometriai mintákat és egyenes vonalak sorozatát. A világ legnagyobb grafikai alkotása körülbelül 520 négyzetkilométernyi területen helyezkedik el Peruban, az Andok és a Csendes-óceán között.

Számos elmélet született az ábrák jelentéséről és készítésük céljáról, ám valódi rendeltetésük máig megfejtetlen.

Mivel a Nazca-vidéken kevés eső esik, a rajzok többsége ugyanolyan jó állapotban van, mint mikor készült. 1994 óta a világörökség részét képezik.

Bemutatták ROSÁ-t, az új robotot, amelynek segítségével már el is végeztek egy sikeres műtétet egy Parkinson-kóros betegen.