Az orvosok között kétszer akkora a befejezett öngyilkosságok aránya, mint a társadalom más rétegeiben átlagosan. Leggyakrabban a sebészek, az altatóorvosok, illetve a pszichiáterek vetnek véget az életüknek. E szakmákon belül is fokozottan veszélyeztetettek a nők. Minderről néhány hete az Amerikai Pszichiátriai Társaság kongresszusán Deepika Tanwar és munkatársai számoltak be. Adataik szerint az öngyilkosság mellett döntő orvosok a legritkább esetben élik túl a kísérletet. Minden más társadalmi csoportnál magasabb körükben a befejezett öngyilkosságok aránya. Mindennek hátterében a felmérés szerint leggyakrabban kedélybetegségek, alkoholizmus, vagy gyógyszerfüggőség van.
Arról, hogy Magyarországon mennyire gyakoriak az orvosok által elkövetett öngyilkosságok, nincsenek adatok. A legutolsó ilyen vizsgálat a rendszerváltás előtt volt, amikor az orvosi hetilap halálozási adataiból próbáltak a kutatók, Molnár László és munkatársai adatokhoz jutni – mondta lapunknak Győrffy Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense. Az akkori adatokat a Szociológiai Szemlében közölték, ebből kiderül, hogy míg a negyven év alatti orvosok halandósága alacsonyabb a lakosságénál a negyven év felettieké már felülmúlta azt. Kiugróan sokan haltak meg már akkor is szív- és érrendszeri betegségekben, és sok volt az öngyilkos.
– Csak más országokban végzett kutatások alapján tudjuk, hogy az értelmiségi szakmák közül az orvosok körében történik a legtöbb öngyilkosság – mondta lapunknak Rihmer Zoltán professzor, pszichiáter. Ezekből derült ki az is, hogy a szakmán belül e téren a legveszélyeztetettebbek a sebészek, az altatóorvosok és a pszichiáterek.
„Gyakran több órán át kell koncentrálni, görnyedni a műtőasztal fölött, ahol egyetlen apró mozdulattal, elnyisszanthatod például az aortát, és ezzel pillanatok alatt meg lehet ölni a beteget.” – magyarázta egy sebész a Népszavának. Szerinte egyébként a jó sebész reggel a templomban imádkozik, este meg a kocsmában felejt.
Weltner János több évtizede praktizáló sebészként, egykori szakmai felügyelő főorvosként csak egyetlen olyan szaktársára emlékszik, aki vetett véget életének. Ezt az orvost a családja is erősen ösztönözte, hogy minél több feladatot vállaljon, s végül túlhajszoltságában valami hibát is elkövetett, ami után öngyilkos lett. A férfi egyszerűen összeroppanthatott, úgy érezte nem képes megfelelni a túlzó elvárásoknak.
Egy másik orvos, aneszteziológus két olyan kolléganőre is emlékezett, aki öngyilkos lett. Egyikük közvetlenül a halála előtt tudta meg, hogy kiújult szervezetében a rosszindulatú daganat, fölvágta az ereit, egy másik budai kórház aneszteziológus doktornője pedig fölakasztotta magát.
– Nehéz elviselni például azt, amikor egy súlyosan sérült ember életéért órákig küzdesz, aztán hirtelen kiderül, már csak szervdonor lehet belőle. S akit addig minden erőddel életben akartál tartani, annak most kálium injekcióval leállítod a szívét, és jön egy másik team, és végig asszisztálod ahogyan eltávolítják testéből a szerveket. S végül az asztalon marad a betegedből egy bőr- és szőrcsomó – idézte fel az egyik soha el nem feledhető élményét egy másik aneszteziológus. Szerinte ezek az emberek arra vannak szocializálva, hogy segítsenek, még akkor is, ha valaki agyhalott. Ha a gyógyítási kudarcokat magukkal viszik, gyorsan túlterheltté válnak. Aki nem képes ezeket az érzéseket törölni időről-időre az agyából, annál biztosan egyszer csak elszakad a cérna, és fölköti magát.
FOTÓ: SHUTTERSTOCK
Rihmer Zoltán professzor szerint az öngyilkosságban számtalan külső tényező is szerepet játszik, de ami majdnem mindig jelen van, az a pszichiátriai betegség. A saját életüket kioltók 70 százaléka súlyos depresszióban szenved. Ha pedig jön a depresszió, lehet valaki világhírű sebész, kiváló elme, akkor is úgy érzi: nem elég jó, remeg a keze, nem emlékszik semmire, és ettől nem is mennek a dolgok a tőle elvárható színvonalon. Főleg a kreatív, nagy műveltségű embereknél óriási katasztrófa, amikor egy depressziós állapotban nem fog az agy, nem tud koncentrálni, elfelejt mindent. S közben meg állandóan ott van az agyában az is, hogy korábban micsoda teljesítményekre volt képes. Ha valakit ebben az állapotában mondjuk elhagyja a felesége, netán még munkanélkülivé is válik, könnyen nyúlhat végzetes eszközhöz.
– Az orvosnők gyakrabban vetnek véget az életüknek, mint a férfiak. Ez azért is érdekes, mert a társadalom egészére ennek az ellenkezője igaz – mondja Rihmer Zoltán. – A teljes populációban az öngyilkosságban meghaltak kétharmada férfi.
A professzor fölidéz egy angliai vizsgálatot, amelyből kiderült, hogy azok a nők lettek a leggyakrabban öngyilkosok, akiknek egyidejűleg férjük, gyerekük és állásuk is volt. Ha a három körülményből egy is hiányzott, már jóval kisebb volt az öngyilkosságuk esélye. De akiknek gyerekük, férjük és munkájuk sem volt, azok között szintén kiugró volt az önmaguk ellen fordulók aránya.
