Magyar ember levélre nem válaszol. Valaha borítékkal, bélyeggel, postán. Ma E-mailben, sms-ben. Mert nem az idő- és pénzbeli ráfordítás itt a lényeg, hanem a lustaság, vagy az elv: a másik ember semmibevétele. 1990 tavaszán futottam össze Szegeden a Székely Nemzeti Múzeum könyvtárosával. Mesélte, hogy könyvtára húsz éve egyetlen fillért sem kapott könyvvásárlásra. Akkor ez a Ceausescu-diktatúra magyarellenes rémségének tűnt. (Ma már tudjuk, nem kell hozzá magyarellenesség, szimpla nemzeti együttműködés is elegendő: magyarországi gimnázium évek óta nem kap pénzt könyvtárfejlesztésre). Sebtében gyűjtést, adományozást szerveztünk. Küldtem egy levelet az akkor épp miniszter-történésznek is: frissen megjelent könyvéből nem adományozna-e egy példányt a csóró erdélyi könyvtárnak? Nem. Ezt nem válaszleveléből tudom, olyat nem kaptam, csak a tények alapján. Történelem szaktábort szerveztem, két moldvai csángó fiút is meghívtam volna. Az alapítvány, melyhez fordultam, élén a remek irodalomtörténésszel, levelemre nem válaszolt. Monopolhelyzetben lévő pedagógus kétheti lap, vagy liberális humor-újság, minisztériumi adminisztrátor, mindegy, nem válaszol. Három hölgy írta azt a földrajz tankönyvet, melyben hibát találtam. Mivel kollégák, a szamárságot nem sajtóban pellengéreztem ki, udvarias levélben írtam meg a szerzőknek. A következő tanévre kijavították. De két sort - köszönjük - nem tudtak írni. Nem kell attól tartanom, hogy az olvasó afféle szerencsétlen flótásnak tart. Hiszen bizonyosan megvannak a saját, hasonló élményei.
A gonosz globalizáció gonosz megtestesítői, a transznacionális vállalatok bezzeg, a menedzseri abc-nél megtanulják, s gyakorolják is: mindig minden levélre válaszolni illik, válaszolni kell. Meg is teszik. Mint az Aldi, melynek megírtam, kecskeméti boltjában kormánypárti napilap, jobboldali hetilap kapható, de Népszava vagy Élet és Irodalom nem, pedig ezek nagyobb példányszámúak, több üzleti sikerrel kecsegtetnek. Csak nem feltételezik, hogy városomban kizárólag kormánypárti szavazók járnak az Aldiba? Válaszoltak is, ahogy azt kell. Nem gondolják, hogy Kecskeméten így lenne. Az egész országban így van. Országszerte ugyanazokat a lapokat rendelik vagy nem rendelik meg. Lám, ilyen egy udvarias cég! A transznacionális kivétel ellenében marad a főszabály. Magyar ember levélre nem válaszol. Mindez nemzeti identitásunk része. Talán a trianoni fájdalommal, talán a tatárjárással vagy az etelközi traumával függ össze. Barátságok szakadnak meg, rokoni kapcsolatok gyengülnek el így, jó ügyek mennek veszendőbe. De semmi vész, él magyar, áll Buda még!
A sors úgy hozta, fél év alatt öt levelet írtam holland magánszemélyeknek. Egyik sem válaszolt. Nem vagyunk egyedül az Univerzumban!
