Tanácstalan vagyok. Vajon a magyar gazdaság folyamatait ténylegesen irányító Orbán-Matolcsy-tandem örül-e annak a példátlan teljesítménynek, hogy - mint az az Európai Központi Bank (EKB) legfrissebb konvergenciajelentéséből feketén-fehéren kiderül - egyre távolodunk az euró bevezetésének alapelveit (is) tartalmazó maastricht-i kritériumoktól?
A konvergencia közgazdasági értelemben közeledést jelent. Annak idején az Európai Unióhoz a 2000-es években csatlakozó országok számára a tagság feltételéül szabták, hogy belátható időn belül olyan makrogazdasági környezetet teremtsenek, amelynek révén alkalmassá válnak a közös európai pénz bevezetésére; anélkül, hogy az Európai Monetáris Unió árfolyampolitikáját veszélyeztetnék. A nálunk a hatalomközeli oligarchák vagyoni gyarapodását szolgáló támogatási alapok eredeti célja sem más, mint hogy ezt a közeledést elősegítsék - habár erről az Orbán-kormányok előszeretettel feledkeznek meg. Az ő olvasatukban ezeknek az eurómilliárdoknak nincs más céljuk, csak hogy a fejlettebb országok így szerezzenek a maguk számára új piacot. Pedig minden a közös európai gondolkodásban érdekelt ország - függetlenül politikai hovatartozásától - már csak lelkiismereti okokból is céljának tekinti a közeledést az euróövezethez, sőt többen (hogy csak a szomszédos Szlovéniát vagy Szlovákiát említsük) már túl is estek rajta.
Kormányunk véleménye szerint, mutatóinkat figyelembe véve közelebb kerültünk a magyar euróhoz. Az illetékes uniós biztos, akárcsak az Európai Központi Bank (EKB) konvergenciajelentése viszont ezt kicsit másként látja: két éve még három kritériumnak feleltünk meg, most azonban már csak kettőnek. (Kettőt pedig még soha nem teljesítettünk.) Vagyis még bőven van tennivalónk a közös deviza bevezetése előtt.
A "bűnös" pedig nem más, mint az az infláció, amit a Magyar Nemzeti Bank is hajlamos alig láthatónak beállítani. Az idők szelének változását mi sem mutatja jobban, mint hogy a maastricht-i kritériumot teljesíteni akaró - úgy is mondhatnánk - "jó tanulók csoportja" az Európai Bizottság megítélése szerint így fest: Horvátország, Bulgária és Románia. Ezek azok az államok, amelyek már belépési céldátumot is megfogalmaztak. Az ódzkodók csoportját azok a közép-európai országok alkotják, amelyekről a magyar miniszterelnök gyakran úgy ábrándozik, hogy ők képezik az Európai Unió növekedésének motorját. Vagyis a még a saját pénzét használó Magyarország, Lengyelország és Csehország. Brüsszelben nem értik annak az okát, hogy a V3-aknál - mint említettük, Szlovákiában már euróval fizetnek - miért is hiányzik a komoly csatlakozási akarat, holott a jelenleginél láthatóan több előírást tudnának teljesíteni.
Ennek fényében csupán figyelemelterelő szónoklatnak tűnik Varga Mihály pénzügyminiszternek az a kollégáit megnyugtatni kívánó brüsszeli kijelentése is, hogy Magyarország számára fontos az eurózóna stabilitása. Mondta mindezt némi szolidaritást színlelve a forint vergődésének múlt heti mélypontján. De belépni továbbra se akarunk.
