Drucker Tibor (1928-2018) emlékére
Valahogy mindig jól kijöttem az idősebbekkel. Sokuknak sokat köszönhetek. Arató Endre és Niederhauser Emil akadémikusok állnak a szakmai (és emberi) sor élén, de különféle védéseim és megmérettetéseim során Pach Zsigmond Pál és Székely György is igen megértő volt velem. Mártha Ferenc akadémikus pedig egyenesen utódjának jelölt az addig általa elnökölt társadalmi szervezet élén. Igaz, utóbbi esetben Drucker Tibor volt az értelmi szerző.
Őt még a könyvkiadásból ismertem, három évtizede egyike volt a könyvszakmai vertikumot meghatározó könyvguruknak. Nem mintha annak született volna. Volt deportált gyanta-kinyerő és favágó kényszermunkás, hadtörténész, egyetemista, toronydarus és népművelő Csepelen. Holokauszt- és Rákosi-túlélő. Jó előiskola a könyvszakmához. Jelzem, senki meg nem mondta volna, amikor az egyik legnagyobb könyvértékesítő vállalat élére lökte a sorsa, hogy hamar felnőtté vált életének első évtizedében, ha éppen nem akarták megölni, akkor mindenhonnan kirúgták.
Mi már ebben a konszolidált korszakában találkoztunk, amikor nagyon is joviális direktor benyomását keltette. Más vállalatvezetőkhöz képest, persze, a külső szemlélő számára néhány különös vonással. Munkás múltja is belejátszhatott, de akkortájt bizarr ötletnek tűnt a bázisát egy kiürült gyártelepen létrehozni. Ahol a raktárak, irodák, parkoló autók között példának okáért egy nagy zászlórúd ékeskedett. Merőben funkciótlanul – gondoltam én, mindaddig, amíg Arthur Herzog barátunkat hozzá el nem vittük. Ahogy azt a kényes etikett előírja, a főbejáratnál fogadott, majd elnézést kért és távozott. Pontosabban felrohant az emeletre és utasítást adott az amerikai zászló felvonására. Mire mi is megmásztuk a hozzá vezető utat, a sokcsillagos lobogó, egészen szürreális látványt nyújtva, diadalmasan lengett az elhagyatott pesti gyárudvaron. Ám ezzel még nem ért véget a tengerentúli sci-fi író bekerítését szolgáló pszichológiai hadművelet. Feltárulván ajtaja, döbbenetes kép nyílott elénk: Tibor, akár egy vezénylő tábornok, megannyi apró zászlócskát – vagyis bolthálózatát - tartalmazó hatalmas Magyarország térkép előtt állt, fejét töprengőn a tenyerébe hajtva, mintha éppen akkor kellene meghoznia a döntést arról, hogy mely magyar kisvárost rohanja le legközelebb könyvkommandója. Persze, Arthur is harcedzett ember volt, és szeme se rebbent, de mi, Szántó Gyuri barátommal tanultunk valamit a szocialista píárból.
Született filosznak gondolta mindenki, barokkos körmondataival, amelyekben mindig helyet szorított legalább egy – de inkább több – klasszikus idézetnek. Sokáig azt hittem, hogy van egy speciális, ilyen alkalmakra összeállított citátumgyűjteménye, pedig a megoldás egyszerűbb volt: csak sokat olvasott. Szerette a könyveket – minő meglepő. Persze, nem mindet. Maga is részt vett annak idején az ún. Püski-vitában. Valahogy nem szenvedhette, hogy az új Magyarországon is könyvet fog kiadni az, aki a háború előtt a zsidó deportálások idején negyedszer is publikálta a tiszaeszlári zsidó vérvádas förmedvényt. De nem volt rest egész Torontóig repülni, hogy tanúskodjon a szegedi háborús bűnös, Finta csendőr százados ügyében.
Ez a gyárudvaron mindig szökellő járásban közlekedő és minden szembe jött munkatársának almát kínáló, zavarba ejtően kedves és figyelmes ember csak látszatra volt sima modorú. Alapértékeiben kamaszkora óta megingathatatlan volt és sosem bizonyult gyávának kőkeményen megvédeni azokat. Hol rejtőzködő, hol pedig dühöngő ellenszélben vállalta fel a magyar-orosz és a magyar-izraeli baráti társaságok ügyét és dühödt ellensége volt mindenfajta kirekesztésnek, gyűlöletbeszédnek, kultúrmocsoknak. Régi és új horthyzmusnak, mindenkori úri vircsaftnak. Fegyvere az emberbe vetett végtelen hite, egy világi rabbi szelíd iróniája, kinek homlokát – hogy (vissza)éljek kedvenc napkeleti mestere fordulatával - "a bölcsesség jelei ékesítik".
Jöjjön hát az ő modorában egy példabeszéd a végére: "Kérdezik egyszer a hodzsától: - Miért van az, hogy amint kihajnalodik és útjukra kelnek az emberek, egy részük jobb felé, más részük meg bal felé igazodik? Azt feleli rá a hodzsa: - Ha mindenki csak egy irányban haladna, vagy csak jobb, vagy pedig csak bal felé, odalenne az egyensúly és felbillenne a világ."
Ezt ugyan Naszreddin Hodzsa mondta, de Tibor is mondhatta volna.
