Korai volt a két populista párt, az új kabinetet létrehozó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a jobboldali radikális Északi Liga (LN) öröme. Jóllehet már megszületett a koalíciós megállapodás és azt is tudni, hogy a jogász Giuseppe Contét jelölték a miniszterelnöki tisztségre, hosszú időbe telhet, amíg valóban létrejöhet az új kabinet.
Sergio Mattarella olasz államfő eddig nem volt hajlandó kormányalakítási megbízást adni az M5S és az LN kormányfőjelöltjének. Utóbbi indulása eddig nem is nevezhető túlságosan sikeresnek. Kiderült, hogy saját életrajza nem felel meg teljesen a valóságnak. A jogász egy sor egyetemet sorolt fel, ahol megfordult, biográfiájában a New York-i Egyetemet is feltüntette. A német dpa hírügynökség meg is kérdezte a felsőoktatási intézményt arról, mennyire hagyott mély nyomokat az olasz jogász, ám váratlan választ kapott. Szóvivője azt közölte, semmilyen fokozatot sem szerzett náluk, sem hallgatójuk, sem előadójuk nem volt. Mindössze arra kapott engedélyt 2008-2014 között, hogy bejárjon az egyetem könyvtárába.
Az M5S azzal védekezett, Conte sosem állította, hogy ott tanított vagy tanult volna, mindössze arról van szó, hogy „angoltudását pallérozta”. Csakhogy ezzel a magyarázattal aligha éri be az elnök, s vélhetően a közvéleményt sem sikerül meggyőzni Conte alkalmasságáról. Sokan eleve komolyan kételkedtek rátermettségében, hiszen politikai tapasztalatokkal nem rendelkezik.
Mattarellát biztosan nem nyűgözte le az M5S magyarázkodása. Az elnök kétkedése azonban elsősorban nem is a kétséges életrajzra vezethető vissza. Inkább attól tart, hogy a jogász a két vezető, Luigi Di Maio (M5S) és Matteo Salvini (LN) bábja lesz majd.
Olaszországban egyre nagyobb vita alakul ki arról, lehet-e mindezek után miniszterelnöknek megtenni Contét. Olyan lapértesülés is napvilágot látott, amely szerint már a csillagosoknál is felmerült, mást kellene jelölni. Sőt, olyan vélekedések is napvilágot láttak, amelyek szerint mégiscsak az M5S vezetőjét, Luigi Di Maiót kellene kormányfőnek megtenni. Ha azonban ez valóban így lenne, az azt is jelentené, hogy újrakezdődnének a végeláthatatlan viták a két populista párt között. A kormányalakítási tárgyalások ugyanis részben azért húzódtak el ennyire, mert mind Di Maio, mind pedig Salvini magának akarta megszerezni a miniszterelnöki bársonyszéket. Előbbi arra hivatkozott, hogy a pártok közül az Öt Csillag Mozgalom szerezte meg a legtöbb szavazatot a március 4-én megrendezett parlamenti választáson. Salvini viszont azért érezte volna jogosnak, ha őt jelölik miniszterelnöknek, mert a jobboldali szövetség kapta meg a legtöbb mandátumot, s e pártszövetségből az általa irányított Északi Ligára adták a legtöbben a voksukat.
Természetesen az M5S-nél is pontosan tudják, milyen következményekkel járna, ha ismét Di Maiót erőltetnék miniszterelnöknek. Ezért a baloldali populista párt vezetője az ANSA hírügynökségnek kijelentette, nem terveznek változást, s „a jelöltünk a kormányfői tisztségre Giuseppe Conte marad”.
Az államfőt a kormányprogram más kitételei is aggasztják. A két politikai erő több milliárd dolláros szociális kiadást, illetve adókönnyítéseket ígér, s azt is követelik, hogy az európai szerződéseket – elsősorban az eladósodást érintő kitételeket – tárgyalják újra. A két párt szinte példátlan módon 250 milliárd eurós adósságkönnyítést követelt az Európai Központi Banktól (EKB), aminek a realitása finoman fogalmazva nem túl magas.
A piacok is rendkívül negatívan reagáltak a még meg sem alakult kormány programjára. A csődkockázat folyamatosan emelkedik, a hitelminősítők pedig Olaszország leminősítésére készülnek. Európa mindeközben attól tart, hogy az olasz populisták komoly veszélybe sodorják az euróövezetet. Elképzelhető ugyanis az, hogy a leendő kabinet úgy dönt majd: nem fizeti tovább az adósságot. Korábban ezzel fenyegetett Alekszisz Ciprasz görög kormánya is, őt azonban sikerült megzabolázniuk a hitelezőknek, hiszen Görögország kis híján csődbe jutott, a banki pénzfelvételt is korlátozni kellett. Olaszország azonban – mivel jóval nagyobb gazdaságról van szó – nagyobb zsarolási potenciállal is rendelkezik.
Bár Di Maio és Salvini próbálják nyugtatni a közvéleményt, ez egyelőre nemigen sikerült, s nem is bizonyították azt, hogy hinni lehet nekik. A kormányalakítási tárgyalások során ugyanis több olyan részlet látott napvilágot a programból, amelyek azt mutatta, hogy ki akarják vezetni Itáliát az euróövezetből. Ezt akkor az érintettek hevesen cáfolták, miközben a végső megállapodás szövege csak megerősíti ezeket az aggodalmakat.
A bizalmat a pénzügyminiszter személye sem erősíti. Olaszországban íratlan szabály, hogy a poszt várományosát a kijelölt kormányfő az elnökkel is megtárgyalja. A két párt ezúttal azonban azt a 81 éves közgazdászt, Paolo Savonát javasolja tárcavezetőnek, akinek vannak ugyan kormányzati tapasztalatai, ám közismert arról, hogy a közös európai valuta, az euró nagy ellenfele. Így az ő kinevezését mindenképpen megakadályozná Mattarella elnök, aki mindent elkövet azért, hogy az utolsó pillanatban meggyőzze a két pártot arról: ne ragaszkodjanak keményvonalas jelöltjeikhez. Az olasz alkotmány e tekintetben viszonylag nagy mozgásteret ad Mattarellának, neki azonban arra is tekintettel kell lennie, hogy a két pártra szavazott a választók mintegy fele.
Di Maio és Salvini közben lelkesen dicsérik saját kormánylistájukat, szerintük a változás kabinetje lesz ez, s máris új köztársaságról beszélnek. Az olasz média azonban veszélyes kalandot emleget, aminek beláthatatlan következményei lehetnek mind Olaszország, mind pedig az egész Európai Unió számára. Az olaszok egyelőre nem aggódnak, 60 százalék támogatja a kabinet megalakulását. A nagyfokú bizalom azonban nem a kormányprogramnak, vagy a két pártnak szól: a helyieknek kezd elege lenni az elhúzódó bizonytalanságból. Szerintük ennél még egy rossz kormány is jobb.
