Nézem a régi felvételeket és a történetek szereplőit. Ismerős arcok, szinte valamennyien. A főszereplők közül sokan már nincsenek köztünk, sokan még élnek, de már régen kikerültek a reflektorfényből. Jó néhányan akkor mellékszereplők voltak, mára pedig ők alkotják a politika élvonalát. Látjuk a fideszeseket, amikor még csak alakulófélben voltak, aztán az Ellenzéki Kerekasztalnál - ahol nem ők vitték a prímet -, s az Antall-korszak négy évéről szóló filmben is. Nem lehet eléggé méltatni a Fekete Doboz alkotóit, mert dokumentálták és megőrizték az utókornak a rendszerváltás történéseit. Most tehát újra megfigyelhetjük, hogy azok a "fiúk" nem csupán fiatalok voltak, hanem szerények is, s ha szóhoz jutottak, általában okos dolgokat mondtak. Érdemes volt figyelni rájuk. A csaknem harminc év alatt pedig nagyon megváltoztak. Ami - talán - nem véletlen.
Pedig a véletleneknek nagy szerepük volt abban, hogy ma láthatjuk ezeket az örökbecsű filmeket. Ha a filmgyár fotósának, Jávor Istvánnak a nővére nem disszidál valamikor a nyolcvanas évek elején, s aztán nem kezdi gyötörni a lelkiismeret, hogy a fivére miatta nem utazhatott még - a többségnek megengedett - háromévenként sem külföldre, akkor talán nincs is Fekete Doboz. De miután meg akarta vigasztalni a testvérét, hát küldött neki Franciaországból egy videokamerát. Amivel aztán a filmgyári csapat - benne az operatőr Jávorral, aztán Ember Judit rendezővel és Elbert Márta gyártásvezetővel - elkezdett forgatni. Persze ehhez kazetta is kellett, amit a legolcsóbban a München melletti Ingolstadtban lehetett beszerezni. Közben pedig lett egy jótevőjük - ma sem tudják, ki -, aki egy idő után rendszeresen kifizetett számukra a németországi boltban tíz kazettát.
Csupa véletlen, meg szerencse. De az már tudatos volt, hogy az akkori állampárt ellenzékének tevékenységét kezdték megörökíteni. Első filmjük a Fidesz megalakulásáról és a párt kezdeti lépéseiről szólt. S aztán jött sorban a többi. Legnagyobb szabású munkájuk kétségkívül az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak megörökítése: 150 órányi anyagot forgattak, majd összeállítottak belőle öt darab 50 perces filmet. Az akkor még egyeduralkodó Magyar Televízió 1993 decemberében műsorra is tűzte, azóta viszont nem mutatta be. Előbb a kormányzó MDF-nek voltak kifogásai, de a szerkesztő, Elbert Márta nem volt hajlandó az igényeknek megfelelően átvágni. Az 1994-es választás idején pedig az MTV akkori elnöke próbálta rávenni őt lényegi változtatásokra. Ismét sikertelenül.
A Fekete Doboz mindmáig dobozban maradt. Egészen idén áprilisig. Most ugyanis a Heti TV mutatja be sorozatban az alkotóközösség 16 - történelmi értékű és jelentőségű - művét. Végre akadt egy társaság, amely nem akarta az összeállított anyag megváltoztatására bírni a filmeseket, akik így hozzájárultak, hogy annyi év elteltével a nagyközönség is megismerhesse a dokumentumokat. Láthattuk a Nagy Imre és mártírtársai temetéséről készült, sok helyen megrázó filmet. Nem kevésbé érdekes a Horthy Miklós kenderesi temetéséről összeállított anyag. Megörökítették a Dunagate főszereplője, Végvári József vallomását, s portrét készítettek a nemrég elhunyt zenei szerkesztőről, Cseke Lászlóról.
Annyi részrehajlás ezúttal engedtessék meg, hogy számomra a legérdekesebb A 169. Óra címet viselő film volt. Emlékezetes, a Magyar Rádió teljes elnöki felhatalmazással uralkodó alelnöke, Csúcs László 1994 március elején politikai szőnyegbombázást hajtott végre az intézményben. Több mint száz embert rúgtak ki törvénytelenül, nyilvánvalóan politikai okokból. Az akkori MDF-kormány - már Boross Péter vezetésével - még azt hihette, hogy meghosszabbíthatja uralmát. Tévedését a röviddel később megtartott választás jelezte. A Fekete Doboz - szokása szerint - dokumentálta a történteket, elsősorban a 168 Óra című politikai magazin esedékes adása körüli zűrzavarra fókuszálva. Mester Ákos felelős szerkesztő és csapata ugyanis elkészítette az aktuális műsort, noha közben - titokban - az alelnök és kiszolgálói megbízták a neves riportert, Rapcsányi Lászlót, hogy állítson össze egy ellen-adást. Csakhogy ez nem készült el, így az a ritka kuriózum fordult elő, hogy szombat délután másfél órán át a Kossuth Rádió is a Petőfi műsorát közvetítette. Előtte még beolvastak egy közleményt, amelyben azt állították, Mesterék miatt nem tudták megcsinálni műsorukat Rapcsányiék (ami nettó hazugság volt). Remek portrék láthatók a filmben: például az okosan érvelő, nyugalmát végig megőrző Mester Ákosé, s vele szemben a Kossuth akkori főszerkesztőjéé, P. Szabó Józsefé, aki remek külpolitikai újságíró volt, de akkor elvállalta a dicstelen szerepet, amelyben láthatóan őrlődött.
Nem kétséges, hogy a Fekete Doboz gárdája fontos missziót töltött be a rendszerváltás körüli évek dokumentálásában. Ráadásul élvezhető, néha ironikus, szellemes, máskor szívszorító filmeket készítettek, amelyek ma is nézhetők, érdekesek. Köszönet illeti a Heti TV-t, hogy befogadta ezeket az alkotásokat és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy mindenki jobban megismerhesse a közelmúlt történelmét.
És ami nem kevésbé lényeges: ebben nincs semmiféle etetés.
