A Le Figaro közvélemény-kutatása azt állapította meg, hogy a legtöbb embernek fogalma sincs arról, kit tiszteljen egy-egy szaktárca élén. Hírét se hallotta például annak, hogy ki a kultuszminiszter, illetve a szóban forgó hölgyről kivételesen azért rebesgetnek valamit – azt, hogy „baloldali radikális” hírében áll. Arra a kérdésre, hogy ki foglalkozik a gazdasággal, az egészségüggyel, a megkérdezettek csak legyintenek, a közömbösség okára pedig azt a magyarázatot adják, hogy a kormánytagok lélektelen funkcionáriusok, technokraták.
Összességében tíz francia közül hat elégedetlen a kormánnyal. A személyes biztonság hiánya miatt 53, a közoktatás állapotáért 54, az igazságtalan gazdasági és szociális viszonyok miatt pedig 64 százalék.
Macron elnök a jelek szerint magányosan néz szembe a közhangulattal, nincs kormányzati „védőpajzsa”. Az embereit szubjektív megfontolások alapján választja ki, miután az igazgatás már az elődje, Francois Hollande idején „szétfoszlott”. A jelenlegi szakértők a minisztériumok folyosóin suttogásokból gyűjtögetik tapasztalataikat. Az egyik államtitkár névtelenül úgy jellemezte a helyzetet, hogy úgy másfél évtizede a kormányzat olyanokból áll össze, akik undorodnak egymástól.
A kabinetnek e fölfogás szerint mindössze egyetlen olyan tagja van, akinek a neve valamennyire közismert: Édouard Philippe kormányfőé, ( a képen ) akinek egy éve még a hírét se hallották, mostanra legalább a lakosság 20 százaléka sejt róla valamit.
Miközben a vezető párizsi lapok a kormány tagjainak a „szürkeségéről” cikkeznek, a Le Monde két történész tolmácsolásában csokorba szedte az államfő eddigi egy esztendejének a jellegzetességeit. A „királyi utat” bemutató írás szerint Macron estélyeket rendez válogatott személyiségekkel, és régi korok hangulatát, az ország múltjának a monarchikus vonatkozásait eleveníti föl. Egyes politikai eseményeket kastélyokban, várakban, hajdani erődítményekben rendeznek meg. A tanulmány történész szerzői szerint Macron a legszívesebben fejedelmi környezetbe helyezné egész saját tevékenységét, és rangjának, hírnevének emelésére nem annyira tapasztalt, találékony politikusokra van szüksége, hanem éppenséggel szürke figurákra, akik az ő közelében sápadtak, jelentéktelenek.
