Ha a hazai baloldal nem akarja végleg átadni a terepet a Jobbiknak és más jobboldali pártkezdeményezéseknek, hanem önálló erőként akar megmaradni a politikai térképen, akkor három dolgot kell tennie a Policy Agenda - mely az MSZP és a DK mellett az ideológia különbségek ellenére az LMP-t is idesorolja - friss kutatása szerint. Egyfelől létre kell hozni valamiféle együttműködési formát, melynek legfőbb mérföldköve a jövő őszi önkormányzati választás; másfelől újfajta tartalomra és kommunikációra lesz szükség, hogy ne a kormánypártokkal szemben fogalmazza meg magát az ellenzék, hanem a választók részéről felmerülő problémákra reflektáljon. A harmadik, s talán a legfontosabb feladat, hogy a baloldali pártok jelenjenek meg végre a vidéki Magyarországon.
Jelenleg ugyanis nemhogy a falvakban, de még a kisebb városokban sincs érdemi ellenzéki politizálás. Azt már csak én teszem hozzá: nem pusztán a következetesen felépített baloldali politika hiánycikk, de még hiteles képviselőjük is alig akad a fentebb említett formációknak. S nemcsak a klasszikus vidéken, de még a megyeszékhelyeken is nagy a baj. Régi beidegződéssel mondhatnánk: elképesztő a káderhiány.
Az LMP és a DK esetében ez valamennyire érthető. A zöldpárt nagyjából azt az utat járta eddig, mint a hajdanvolt SZDSZ: relatíve erős fővárosi jelenlét, tipikus urbánus attitűd, mellyel nem sikerül megszólítani a Budapest táblán – esetleg még az agglomeráción – túl élőket. A DK pedig „hozott anyagból” kénytelen gazdálkodni: ott tudnak valamiféle erőt felmutatni, ahol egy hajdani szocialista potentát Gyurcsányt követte a pártszakadáskor. Az MSZP viszont, mely a rendszerváltáskor egy a legkisebb falvakig lemenő, kiépített rendszert örökölt a hajdani állampárttól, melyet szűk két évtizeden át kisebb-nagyobb sikerrel fenn is tartott és működtetett, totálisan amortizálta magát. Az okokra most nem térnénk ki, inkább a következményekre: akad olyan megyei szervezete a szocialista pártnak, mely évek óta nem képes a megyehatáron belülről elnököt állítani, így a „szomszédból” kapott vezetőt.
Persze sokszor még ez is jobb, mint a helybeli lehetőségek. Mert valljuk be, igencsak komoly problémát jelez, hogy a legutóbbi önkormányzati választáson egy megyei jogú városban az MSZP egyéniben elindította a hajdani Munkásőrség megyei parancsnok-helyettesét, s amikor az elvtárs elvérzett a voksoláson, közgyűlési külső szakértői hellyel vigasztalódhatott – cirka negyed századdal a rendszerváltás után. Tegyük hozzá, nem Saulusból lett Paulusról, megtért bárányról beszélünk. Legalábbis egy minapi facebookos vitában a hajdani munkásőr-vezér kikérte magának, hogy a munkásőrséget erőszakszervezetnek titulálják, mesedélutánon elhangzottaknak nevezte a szervezettel kapcsolatos megjegyzéseket, kritikákat, s kijelentette, egyáltalán nem érzi úgy, hogy szégyenkeznie kellene. Önéletrajzából ennek ellenére valahogy kimaradt a Munkásőrségnél eltöltött idő és titulus.
A építkezni akar, annak előbb nem ártana néhány dolgot földig rombolnia.
