Gustav Klimt, Johanna Staude, 1918 (befejezetlen)
Szokatlan, ugyanakkor szórakoztató helyzet: a Belvedere kiállítótermében látogatók helyett építőmunkások mászkálnak. Itt a falról lepattogzott festéket javítgatják, ott a falon lógó festmény mellé ragasztják fel a műleírást – mintha csak egy uralkodó nappalijában járnánk, ahol a Klimt-kép a mindennapi élet része.
Alexander Klee, a kiállítás kurátora (nem a festő leszármazottja) szabadkozik: csak két nap múlva nyitnak, nem áll még minden készen. Felesleges. A tárlat a belépés pillanatától él és működik táblák, kiírások nélkül is. A Klimten túl – Új horizontok Közép-Európában abból indul ki: Klimt művészete nem egy korszak végét, hanem valaminek a kezdetét jelöli. Pontosabban: mindennek a kezdetét, ami a két világháború közötti években pezsegni kezdett az egykori Osztrák-Magyar Monarchia területén.
Barcsay Jenő: Munkások (Vörös fiúk) 1928
Klee azt mondja: eleinte csupán az 1918-as évvel akart foglalkozni. Ez volt ugyanis a bécsi modernizmus fekete éve: elhunyt Klimt, Otto Wagner és Koloman Moser, úgy tűnt, lezárult egy korszak – a valóságban azonban a nagy mesterek – amelyek közé Rippl-Rónait és Tihanyi Lajost sorolja – életművén már kivirágzott jövő. Ezt a sokszínű útkeresést mutatja be a kiállítás, amelynek anyagát Klee bámulatos alapossággal állította össze. Alapkoncepciója az lett, nézzük meg, mi és hogyan alakult a nagy elődök eszméiből, módszereiből: vizsgálja Klimt viszonyát a bécsi avantgarde-dal, Rippl-Rónai és az expresszionizmus kapcsolatát, de itt van a megkerülhetetlen szecesszió és a bauhaus is. Moholy-Nagy neve éppúgy feltűnik, mint Kassák Lajosé.
Több termen át láthatjuk például, miként dolgozták fel a Monarchia művészei a világháborút: elénk tárják a propagandaanyagokat, a valódi, személyes drámát a fronton, de az otthon maradottak, a hátország tragédiáját is, például Albin Egger-Lienz nagyméretű képeivel. Látunk festményeket, kollázst, szobrokat, bábot, de akad bélyeg, folyóirat, bútordarab és plakát is. Minden összefügg mindennel: néhol megdöbbentő látni, a Monarchia két távoli pontján mennyire ugyanúgy rezonált két alkotó – csak egészen más eszközökkel.
Oscar Kokoschka: Prágai kikötő, 1936
Mintegy nyolcvan művész alkotásai sorakoznak előttünk az 1918 és 1938 közötti két évtizedből: Kokoscka, Preisler, Filla, Kupka, Erika Giovanna Klien, Antonín Procházka, Toyen, Bernáth Aurél, Mattis-Teuch János. Magyarország és Ausztria mellett román, szlovák, szlovén és cseh műalkotásokat is láthatunk. A tárlat egyszerre láttatja a változást és az állandóságot. A széthulló monarchia területének nagy az átjárhatósága: a művészet és az inspiráció útlevél nélkül közlekedik, az alkotók állampolgársága gyakran egy-egy életművön belül is változik. Ritka az a kiállítás, amelyről le lehet írni, hogy bravúros kurátori munka áll mögötte. Az időrendi és egyben tematikai rendszerezésnek köszönhetően az egész kusza-összetett viszonyrendszer remekül átlátható és érthető: az embernek az az érzése, hogy egyszerre több kiállítás anyagát nézte végig okos és praktikus rendben.
Egy végtelenül vibráló, kreatív, ugyanakkor egyszerre emlékektől terhelt és vészterhes időszak lenyomata ez a tárlat. Sok útravalót és még több gondolkodni valót ad a látogatónak. Mire az utolsó terembe érünk, rájövünk: noha minden egész eltörött, mindez így kerek.
Infó: Beyond Klimt – New Horizons in Central Europe
A Belvedere és a Magyar Nemzeti Galéria szervezésében
A tárlat augusztus 26-ig a bécsi Belvedere Múzeumban, szeptember 21-től a brüsszeli BOZAR-ban látható 2019 január 20-ig.
