Bár amikor a török elnök kiíratta az előrehozott elnök- és parlamenti választást, talán földcsuszamlásszerű győzelemre számított, a mostani helyzet alapján azonban egy egyszerű többséggel is kénytelen lesz beérni. Igaz, a voksolásig hátralévő kormánypropaganda mindent elkövet azért, hogy lejárassa az ellenzéket, és megváltoztassa a közhangulatot. Tény azonban az is, hogy Erdogan elvben már nem tud újabb rétegeket megnyerni politikája támogatására. Az eltelt években szinte mindent bevetett, amit csak lehetett, népszerűsége növeléséért. Egyebek mellett háborút indított a Kurd Munkáspárt ellen, majd Szíriába küldte a török hadsereget, hogy megakadályozza egy összefüggő kurd országrész kialakítását, most már azonban nincs olyan adu a kezében, amivel jelentősen gyarapíthatná táborát.
Erdogan pártja, az AKP republikánus szövetséget kötött a nacionalista MHP-val. A két párt elsősorban a vidéki, kevésbé iskolázott, nacionalista réteget célozza meg. A városokban, főként Izmirben és Isztambulban, sosem volt igazán népszerű Erdogan pártja, a kelet-anatóliai vidékeken azonban rendre tarolt a konzervatív iszlamista politikai erő.
Erdogan talán azzal nem számolt, hogy az általában szétforgácsolt ellenzék is képes lesz megállapodni a közös fellépésről. Az úgynevezett népi szövetség a szociáldemokrata CHP-ből, az MHP-ból kivált képviselők alapította Iyiből, az iszlamista Saadetből, valamint a konzervatív DP-ből áll. Ulas Karakul, a Mediar Analiz kutatóintézet igazgatója a Diken portáljának adott interjújában úgy vélekedett, hogy az ellenzék többséget szerezhet a parlamentben. A cég 2660 személy megkérdezése nyomán készített felmérése szerint a kormánypárti republikánus szövetség 42,5 százalékon áll, az ellenzék 40 százalékot szerezhet. S várhatóan átlépi a parlamentbe jutáshoz szükséges 10 százalékos küszöböt a kurdbarát HDP is. A PIAR ügynökség május 4-én közzétett felmérése is hasonló eredményt hozott ki, bár az irodánál az ellenzéki szövetség 3 százalékkal előzi meg Erdoganékat. Mindez azt mutatja, omladozik a török elnök által létrehozott „centrális erőtér”.
A CHP-tól különösen jó ötlet volt a kis iszlamista Saadet pártot bevonni a koalícióba. A politikai erő ugyan csak 0,7 százalékot szerezne, ha egyedül indulna, sok, a kormánypártból a sorozatos korrupciós ügyek miatt kiábrándult szavazó azonban épp ezen tömörülésnek köszönhetően adná a voksát az ellenzékre.
Az új parlamentnek egyébként az eddigihez képest ötvennel több, összesen 600 képviselője lesz. Szerepe azonban jóval kisebb, hiszen Erdogan alkotmánymódosítása nyomán Törökország államformája elnöki köztársaság lett. Elvileg tehát az is elképzelhető, hogy – francia kifejezéssel élve – „cohabitation”, azaz politikai társbérlet alakul ki, Erdogant megerősítik az elnöki tisztségben, de egy ellenzéki parlamenttel kell együttműködnie. (Abból a szempontból azért sántít a hasonlat, mert Ankarában megszűnik a kormányfői tisztség.) Nem elképzelhetetlen azonban az sem, hogy Erdogan elveszti az elnökválasztást, ami teljesen új helyzetet idézne elő. Az egyes pártok önálló jelölteket indítottak, az Iyi Meral Aksenert, aki a PIAR ügynökség szerint legyőzheti Erdogant. A CHP múlt pénteken jelentette be, hogy Muharrem Incét, a párt politikusát indítja, aki a Konsensus ügynökség szerint 10 százalékkal maradna le Erdogan mögött, ugyanakkor a felmérést közvetlenül azután végezték, hogy Incét megnevezték jelöltnek. Ráadásul az intézet közel áll az AKP-hoz. Erdogan sietve jelezte: nem hajlandó tévévitára kiállni egyetlen jelölt ellen sem. Így véletlenül sem lesz ellenzéki vélemény a közszolgálati tévében és más nagyobb csatornákon.
