Ha valaki azt hiszi, hogy Orbán Viktort egy pillanatig is zavarja a szembesítés valamikori énjével, az súlyosan téved. Többször leírtam már, és nincs okom, hogy felülbíráljam: a Fidesznél – így Orbánnál – alapszabály, hogy ne törődj a múlttal, ha az rád nézve káros vagy hátrányos. Nem számít, mit mondtál, mint csináltál tegnap. Így aztán az sem, hogy valaha a Fidesz kordont bontott, mondhatni polgári engedetlenségből, mert nem tűrte, hogy a parlamentet kerítéssel védi a Gyurcsány-kormány. Maga Orbán Viktor állt a csapat élére, vette kezébe a csavarkulcsot, emelte a kordont és vitte odébb. Ez a valamikori 89-es Orbán volt, aki tudta, hogy az állampárt milyen gyenge lábakon áll már, nincs ereje vele, velük szembemenni.
Még akkor is fontos tett volt, ha pontosan kiszámították: az ellenállásuk csak addig megy el, ameddig szankciók nélkül elmehet. Talán nem véletlen, hogy 2007 februárjában maga az akkori ellenzék vezére is úgy beszélt erről az akcióról, mintha 1989-ben járnánk, a gyurcsányi rezsimet pedig Grósz Károly uralmához hasonlította. Az akkori, a 2007-es Orbán arról beszélt felháborodottan, hogy a kormányzati önkény Magyarország legfontosabb terét zárta le a kordonokkal, és egy olyan világról beszélt, ahol a nép választott képviselői és a nép közé vasfüggönyt húzott a kormány. A lépés azért is jogos volt, mondta a Fidesz elnöke, mert mindennapossá vált a kormányzati önkény, ahol korlátozzák az emberek szabadságjogait, így a gyülekezési jogot is.
Azóta tizenegy év telt el, s mondanám, hogy felcserélődtek a szerepek, de ez nem lenne igaz. Mert bár ott van most is Orbán, és ott van Gyurcsány is a szereplők között, de a kordont most a Jobbik akarja elbontani, mellesleg az a Jobbik – vagy nem egészen az? -, amely 2007-ben is üdvözölte a bontást.
Most egy kicsit más okok vezérlik a kormányzatot, mint hajdanán; ne felejtsük el, hogy 2006 végén Orbán és a Fidesz is belakta a Kossuth teret, némiképp biztatást adva annak a csőcseléknek, amely sátortábort és wc-t „varázsolt” a helyszínből. Ezzel együtt nem kizárt, hogy helyesen döntött Orbán, amikor polgári engedetlenségre sarkallta csapatát, bár pontosan tudta, hogy Gyurcsány kormánya épp oly gyengévé vált vele szemben, mint a 89-es kormány. Nem kizárt, hogy helyes volt a lépés, bár nem szeretném átrajzolni akkori önmagam; egy cseppet sem értettem egyet a Fidesz akciójával. Mint ahogy most sem értek egyet azzal, hogy a parlament alakuló ülésére – idézzük a régi Orbánt – a nép képviselői és a nép közé vasfüggönyt húznak. Azért teszik, mert hiába a kétharmados győzelem, sokakban ott gerjed az elégedetlenség az orbáni politika és az orbáni választási rendszer ellen. És ennek hangot is akarnak adni, ott a Parlament előtt, éppen akkor, amikor megalakul az új országgyűlés. A kormányzó hatalom azonban fél a néptől, fél a naptól, ezért – feledve a saját múltját – lezárja a teret, pontosabban elzárja a nép, a tiltakozók elől.
Így lett a 2007-es álbátorságból, kormányra jutva, tizenegy év alatt valódi félelem.
