Előremutató megállapítások sorát teszi a katolikus egyházfő abban az üzenetben, amelyet a tömegtájékoztatás május 13-i világnapjára írt. Már a szöveg címe is sokatmondó: „„Az igazság szabaddá tesz benneteket” (Jn 8,32). Hamis hírek és a békét szolgáló újságírás”. Az egyházfő figyelmeztet arra, hogy az álhírek, a „fake news” szélsőséges véleményformálásra sarkallhatják az embereket. Ferenc pápa megállapítja, az esetek többségében szándékosan ferdítik el a tényeket, az álhírek azonban kihatnak az egyén és a közösség viselkedésére. A pápa üzenetében kifejtette véleményét a médiában megjelenő félretájékoztatás okairól, logikájáról és következményeiről. Ezáltal egy professzionális újságírást kíván elősegíteni, amely mindig az igazságot keresi, a békét szolgálja, és támogatja az emberek közötti megértést. A szöveg ugyan tavaly szeptember vége óta ismert, ám most került előtérbe a tömegtájékoztatás világnapjának közeledtével.
Miért is tekinthető valósággal forradalminak a pápa dokumentuma? A II. Vatikáni Zsinat (1962-1965) sajtóról és kommunikációról szóló, „Inter Mirifica” kezdetű, 1963-ban kelt határozata kezdeményezte, hogy a katolikus egyház minden évben emlékezzen meg a tömegtájékoztatás világnapjáról. 1967 óta e napra pápai üzenetet adnak ki, amely egy tömegkommunikációval kapcsolatos témakört dolgoz fel. Eddig azonban nem volt jellemző az, hogy a mindenkori egyházfő napi politikát vigyen bele az üzenetbe. Az egyházfők általában arra adtak útmutatást, hogy a katolikusok miként használják fel a modern médiát. XVI. Benedek például 2012-ben a Hit évével kapcsolta össze mondandóját. Ferenc pápa 2015-ben arra figyelmeztetett, hogy már a családban meg kell tanítani a kommunikációt. Egy évvel később pedig a kommunikáció és az irgalmasság összefüggéseit vizsgálta. Az esetek többségében a mindenkori pápa általános témákról beszél, ezért is más, és annyira jelentős a hivatalosan egy hét múlva vasárnap ismertetendő dokumentum.
Ferenc pápa egészen egyértelmű utalást tett azokra az önkényes vezetőkre, akik saját politikai érdekükben alkalmaznak álhíreket. Kifejti, hogy ez nem egyeztethető össze a keresztény tanítással. Akadnak ugyanis, akik „saját gőgös önzésüket követik”, s ennek megfelelően használják a médiumokat. „Ennek a hamis használatnak a tipikus jele az igazság megmásítása az egyéni és a közösségi szinten. Ezzel ellentétben, az Isten elgondolásához való hűségben a kommunikáció az a tér, ahol az ember kifejezésre juttatja személyes felelősségét az igazság keresésében és a közös jó építésében.” Aki tehát hamis hírek terjesztésére használja fel a médiát, nem az igazság terjesztésében érdekelt.
A pápa hosszasan elemzi a „fake news” lényegét rámutatva, „terjesztésüknek lehet szándékos célja a politikai döntések befolyásolása vagy gazdasági előny szerzése.” Kifejti, ahelyett, hogy létrejönne egy egészséges szembeállítás a másfajta információforrásokkal és elindulhatna egy konstruktív párbeszéd, „akaratunk ellenére magunk is egyoldalú és alaptalan vélemények terjesztőivé válhatunk”. A pápa mintha az egyes kormányközeli magyar médiumokban előszeretettel alkalmazott karaktergyilkosságokra utalt volna azzal a megjegyzésével, amely szerint „a dezinformáció drámája a másik fél hiteltelenné tétele, ellenségként való megjelenítése egészen a démonizálásig”. Aligha cseng jól a mai közszolgálati média irányítóinak fülében az a mondata, amely szerint „a hamis hírek ilyen módon elősegítik egyrészt az intoleráns, másrészt a túlérzékeny magatartásokat, s ennek csak az lehet az eredménye, hogy az arrogancia és a gyűlölet még tovább terjed.”
Ferenc pápa rámutat, mindannyiunk felelőssége, hogy fellépjünk a nyilvánvaló álhírekkel szemben. Ezért fontosak azok a kezdeményezések, „amelyek megtanítják, hogyan kell olvasni és értékelni a kommunikatív környezetet”. Nem könnyű azonban megálljt parancsolni az álhíreknek, a „fake news” ugyanis gyakran vírus módjára terjed tova gyorsan és szinte feltartóztathatatlanul, s ennek oka nem annyira a megosztás logikája, amely a közösségi médiát jellemzi, hanem sokkal inkább a telhetetlen vágy, amely oly könnyen felébred az emberben. Az álhírek terjesztése ráadásul „megfosztja szívünket szabadságától”.
A megoldást a következőkben látja. „Mérlegre tennünk, hogy mi az, ami segíti a közösséget és előmozdítja a jót és ezzel szemben mi az, ami elszigetel, megoszt és ellentétet szül.” – fejti ki. Így folytatja: „A hamisság elleni legjobb ellenszert (…) olyan személyek jelentik, akik (…) készek meghallgatni másokat és az őszinte párbeszéd fáradságán keresztül segítik elő az igazság előtérbe kerülését.” Hozzáteszi, az újságíróknak a hírek őreivé kell válniuk, elő kell segíteniük a békét szolgáló újságírást. Ez alatt olyan újságírást ért, amely „nem kendőz el semmit, szembeszáll a hamissággal, a nagyhatású szlogenekkel és látványos nyilatkozatokkal”, utánajár a konfliktusok okainak, megoldásokat kínál a szenzáció tovaterjedésével és az erőszakkal szemben.
