Habár Orbán Viktor nem foglalkozik nőügyekkel, most mégis kormányprogramjának a középpontjába állította őket. „Én szeretnék a magyar nőkkel, a magyar hölgyekkel kötni egy megállapodást a magyar jövőről” - nyilatkozta nemrég. A megállapodás afféle szerződés, amelyben a felek rögzítik, mit várnak, és cserében mit kínálnak. Mit remél a miniszterelnök? Hát „csak” azt, hogy a magyar nők teleszülik a Kárpát-medencét. Ez ugyanis már nemcsak a gyakran hirdetett Kárpát-medencei hegemóniához szükséges, de ahhoz is, hogy elkerüljük Európa gazdasági hanyatlását és – ahogy „elvtársaival” fogalmazni szokott - „elmuszlimosodását”, valamint a Kelet-Európát fenyegető „kihalási katasztrófát”.
Nos, mi az ajánlat? A körvonalazódó program sarokpontjai: a kétgyermekesek családi adókedvezményének további emelése, a gyed felső határának növelése, a gyermek születése után járó egyszeri állami támogatás (egyszeri anyasági támogatás) növelése, a bölcsődei és óvodai férőhelyek bővítése, a családbarát munkahelyi környezet kialakítása, a gyermekvállalás erőteljesebb elismerése a nyugdíjrendszerben. Ezek mind fontos tényezők, ám az ajánlat hátterében egy sajátos modell bukkan elő: a nő egy olyan szerkezet, egy olyan önreprodukáló automata, amelybe felül bedobnak néhány millió forintot, alul kipotyog egy – vagy szerencsés esetben akár két - gyerek.
Az, hogy valamit tenni kell, nyilvánvaló. Egész Európa az alacsony termékenység problémájával küszködik, ebből pedig egész sor jövőbeli probléma adódik. A viszonylag alacsony gazdasági növekedés, a növekvő térségi egyenlőtlenségek, a nyugdíj-rendszer fenntarthatatlansága és a hagyományos nemzeti kultúra sérülékenysége.
Egy évszázaddal ezelőtt a társadalmak még a magas születésszám és a magas gyermekhalandóság gondjaival küszködtek. Az 1970-es évekre azonban már – amikor az én gyermekeim is születtek – a körülmények viszonylag civilizálódtak: könnyebbé vált a lakáshoz jutás, az egészségügyi- és a gyermekintézmények kiépültek, a gyermektámogatás megnőtt, és a gyermeknevelés költségeiből a társadalom kezdett részt vállalni. Sőt győzögetni kezdték a férfiakat: tekintsd a párodat embernek! Az eredmény nem is maradt el: a termékenység megnőtt, bár a mértéke még mindig nem érte el a népesség újratermeléshez szükséges 2,1-es arányt.
Ám átlépve a XXI. századba, a szerződő félnek tekintett nők elvárásai alapvetően megnőttek. Lehet ezen búslakodni, bár én személy szerint örülök ennek: de akárhogyan van is, nem tanácsos figyelmen kívül hagyni a megváltozott igényeiket. Ha tehát meg akarsz velük állapodni, légy kész tekintetbe venni ezeket, mert különben, nincs megállapodás.
Mit is várnak el a nők a XXI. században? Szinte ijesztő felsorolni: egyenrangúságot és egyenlő jogokat. Egyenlő hangot a társadalomban, az otthoni és a családi beszélgetéseknél. Egyenlő esélyeket, egyenlő előrelépést a gazdaságban, a társadalomban és a politikában egyaránt. Egyenlő bánásmódot és egyenlő megbecsülést. Egyenlő béreket, azaz egyenlő munkáért, egyenlő kötelezettségeket jelentő szerződésekért egyenlő jövedelmeket. Egyenlő teherviselést otthon, a családban, a munkahelyen és a közösségben.
De, hogy félreértés ne legyen: ezeket az igényeket nemcsak a magyar nők támasztják, hanem így van egész Kelet-Közép-Európában. Az a tény pedig, hogy egész régiónk – némi túlzással - a „kihalás” gondjaival küszködik, arra utal, hogy a férfiakból összetevődő hatalmi elitek ezt még nem fogták fel. A legszexistább kijelentések éppen a Fidesz prominensei szájából hangzanak el.
FOTÓ: ORBÁN VIKTOR FACEBOOK OLDALA
Orbán Viktor a nőkkel megkötendő - nagy zajjal beharangozott, de egyelőre kevés konkrétumot felmutató - szerződésével tehát ugyanaz a baj, mint az összes többi, a társadalmat, a gazdaságot és a politikai rendszert illető víziójával: a XIX. század gondolatvilágát tükrözi. Ez az oka, hogy a felkínált szerződés – hogy finoman fogalmazzunk - kevéssé csábító egy XXI. századi nő számára. Ez a vízió már száz évvel ezelőtt – amikor a női egyenjogúság hívei harcolni kezdtek – elégtelen lett volna a megnyerésükre. Ma egy a politika iránt nem igazán érdeklődő, átlagos magyar hölgy, ha végigolvassa a miniszterelnöki ajánlatot, azt bizony elég szegényesnek minősíti. Ha szerződést akar kötni, majd keres valaki mást, aki azt nyújtja, amire vágyik, és amit elvár. Azokkal próbál tehát egyezkedni, akik a XXI. században természetes igényeit nem értetlenséggel és lekicsinylő elutasítással, hanem jószándékú egyetértéssel, sőt bátorítással fogadják. S ha ezt Magyarország nem kínálja neki, majd keres egy olyan környéket, ahol boldogan fogadnak egy ambiciózus, alkalmazkodni és tanulni is hajlandó, családszerető, a saját magába, családjába és társadalma jövőjébe akár a gyerekvállalással is befektetni szándékozó fiatal hölgyet.
